Fallin' for a Libero (Nishinoya Yuu ff.)

1. rész

Itt a szeptember. Folytatódik a tanév. De nekem már másik iskolában. Reggel 6:15 van és szól az ébresztőm. Összekaptam magam és felöltöztem. Felvettem egy fekete harisnyát, a szoknyámat, egy fehér pulcsit és rá a sulis egyenruhát. Nem igazán szeretem a szoknyákat, de szeretek új dolgokat kipróbálni, szóval miért ne? Megfésültem hajamat majd egy pillantást vetettem a gyűrűmre. Mielőtt elköltöztünk a legjobb barátom adott egy kis gyűrűt amin van egy piros kis szivecske. A méretén lehet állítani, ezért még mindig tudom hordani. Ez a pici tárgy rengeteget jelentett nekem az elmúlt években. Valamikor fel kéne keressem. Nagyon hiányzik. Na de! Reggeli készítés. Össze dobtam egy szendvicset amit elraktam a táskámba, bepakoltam a tankönyveimet és füzeteimet is majd elindultam suliba. Kicsit melegem volt pulcsiba de nem igazán zavart. Már megszoktam.

Amikor oda értem picit elveszettnek éreztem magam ami szerintem látszott is rajtam, mert egy gyönyörű, szemüveges lányt jött oda hozzám.

-Szia. Minden rendben? Vagy keresel valamit? - kérdezte kedvesen.

-Szia. Öhm... A 2-3-as osztályt keresem. Még új vagyok és nem tudom mi hol van. - zavaromban megvakartam a tarkómat és vörös fejjel mosolyogtam rá. Annyira szép!

-Megmutatom merre van. Kiyoko Shimizu vagyok. Egyel feljebb járok mint te. - a lány kinyújtotta felém a kezét amit elfogadtam.

-Aoike Keiko. Ez az első napom.

-Nyugodtan keress meg ha nem tudsz valamit. Szívesen segítek. - mosolygott rám a lány. - Nézd megjöttünk. Ez a te osztályod. - mutatott a teremre.

-Köszönöm Kiyoko-senpai. - meghajoltam és bementem a terembe.

A tanár már az asztalánál ült, de még nem csengettek be. Oda mentem hozzá és bemutatkoztam. Egyből bemutatott az osztálynak, pedig még csak kb tízen ültek a teremben.

-Ő Aoike Keiko. Ő lesz az új osztálytársatok. Fogadjátok be és legyetek jóba. - a tanár egészen rövidre fogta.

-Örülök a találkozásnak. - meghajoltam, majd amikor felnéztem egyszerűen nem hittem a szememnek. Ő állt előttem a terem másik végében. Ő. A legjobb barátom. Az a fiú aki mindennél többet jelentett nekem, de elkellett őt hagynom a költözés miatt. Ő akitől az életmentő gyűrűt kaptam.

-KEIIIII-CHAAAAAAAAAN! - ordított fel a fiú.

-N... NOYA-CHAAAAN! - ordítottam fel én is. Oda szaladtam hozzá, a táskámat ledobtam a vállamról és amilyen szorosan csak tudtam magamhoz szorítottam. 4 és fél éve nem láttam őt és most itt van. Egyszerűen csak nem akartam őt elengedni soha többet. És nem is fogom! Mostmár nem!

-Te meg m... mégis mit... mit keresel itt? - nézett meglepődötten a fiú. Kicsit máshogy néz ki mint régen. A haját felzselézi és magasabb lett nála. Kb 5 centivel magasabb nálam. Pedig mindig én voltam a magasabb.

-Huhh hosszú sztori. De röviden annyi, hogy a szüleim elváltak és anyámmal visszaköltöztünk. Szóval mostantól osztálytársak vagyunk. - a mosolyomat szerintem senki se tudta volna levakarni az arcomról. Nagyon boldog voltam.

-Tudod el sem hiszem, hogy tényleg itt vagy. - a fiú szája is a füléig ért. - Gyere ülj mögém. Itt nem ül senki. Letettem a cuccaimat és leültem a fiú mögé. Noya hátra fordult és így folytattuk a beszélgetést. 

-Még mindig hordod a gyűrűt? Ez aranyos. - gyengéden megfogta a kezemet és mosolygott rám. Elkezdte gyengén simogatni a gyűrűs ujjamat. Ezen egy kicsit elpirultam, de pont ebben a pillanatban jött oda hozzánk egy kopasz srác. 

-Whaaa Noya-san! Miért nem mondtad még, hogy van egy ilyen gyönyörű barátnőd? - kérdezte a fiú vörös arccal.

-Csá Ryu. Ő a legjobb barátom, Kei-chan. - mutat rám Noya. Én felálltam és nyújtottam a kezemet a kopasz srác felé.