A Második Generáció

Meglátogat minket Dr. Tüske

Most nem gyötörtek rémálmok, se látomások se semmi. Kellemes lehet halandóként aludni. Persze sejtettem, hogy ez nem marad így örökké. Amikor felkeltem, kipihentebbnek éreztem magam, mint eddig valaha. Persze ez sem maradt így sokáig.

Megpróbáltam felülni, de a kezem ismét cserben hagyott, újra belehasított a fájdalom. A nyakam is elkezdett sajogni, ahol megharapott az empúsza.

- Meddig aludtam?

- Egy-két órát - nézett rám komolyan Ben

- Lemaradtam valamiről - érdeklődtem

- Még nem, egy csapat szörny követ minket

- Jó sokan lehetnek, ha te sem vigyorogsz - kapcsolódott be Lucy is

- Majd meglátjuk, hogy milyen vicces lesz - morgolódott Ben

- Mint egy nagypapa, aki a bajsza alatt beszél - bosszantotta tovább

Erre már Jane is felébredt.

- Meddig voltam kiütve?

- Csak pár órát - mondtuk egyszerre

- Történt valami, mi?

Nem véletlenül praetor. Megérzi az ilyen dolgokat.

- Á, semmi érdekes, csak követ egy szörnycsapat - válaszoltam

- Szóval csak a szokásos - kontrázott Ben

- Szegény praetor, már egy nyugalmas perce sem lehet - ironizált tovább Lucy

- Mázlid, hogy nem római vagy. Már régen a faunok nem után takarítanál - fenyegetőzött Ben

- Mi történt velük? - fordult felém Jane

- Kirohanás

Szerencsére a következő percek csendben teltek. Nem tudtam, mi bosszantotta fel őket.

Szép, napos idő volt, egy erdő mellett haladtunk el. Csendes volt, néha egy-egy vadállatot, magányos szörnyet, de egyik sem tűnt gyanúsnak. Még nem mondtam el az előző látomásomat a többieknek. Nem is akartam. Épp elég volt ennyi veszültség. Alig 20 napunk maradt a napfordulóig, és Jane-en is látszott, hogy nem álmatlanul aludt.

Elővettem egy telefont, beraktam a fülest, és elkezdtem Eminem-t hallgatni. Tudom, a félisteneknek nem szabad elektromos készüléket, de anya rámerőltette, mert ilyen idős korában neki is volt, meg, hogy fel tudjam majd hívni őket. De nem akartam megtartani. Így is éppen elég erős szörnycsali voltunk, nem kellett még ez is. Valahol le akartam adni, vagy nem tudom. De hamar meg akartam szabadulni tőle.

Azon kezdtem gondolkodni, hogy ez egészen normális élet. Már ha tudhatom, hogy mi a normális. Elvégre szörnyeket öltünk, istenekbe hiszünk, és még sok más dolog. De ez a pillanat olyan normálisnak tűnt. Négy tinédzser utazik valahova, cél nélkül. Na jó, talán még sem. De ez sem lehetett tökéletes.

- Láttam valamit - szakította félbe a gondolatmenetemet Ben - Úgy nézett ki mint egy oroszlán, de valahogy más volt. A vonat mellett futott.

- Talán nem kéne ennyit kávézni - érkezett a szembesítés Lucy személyében.

- Hogy kiderítsük, hogy mi az, kell egy csali - folytatta Ben, majd erőteljesen Lucy felé nézett

- Jajj srácok, hagyjátok már abba - szólt rájuk Jane

- ,, 10 perc múlva megérkezünk, kérjük az utasokat, még ne készülődjenek!" - sípolt a hangszóró, majd elismételte más nyelveken is

- Nem ott tartottunk, hogy BEN KIMEGY A KABINBÓL?! - nyomta meg Lucy erényesen, varázsbeszédet használva.

Ben felállt, elhúzta az ajtót, majd elkezdett kisétálni a kabinból. Ám mielőtt kiment volna, visszanézett összezavarodott tekintettel, és idegesen visszaült.

- Te varázsbeszédet használtál?!?! - gyulladt meg a keze

- Na ebből most elég! - kapcsolódott be Jane is.

Levettem a fülest, ez már nem volt játék.

- Nyugodjatok le most, ezt végig kell csinálnunk. - szóltam

- Ó de hát Lucy úgy sem segít - piszkálta tovább Ben

Egy percre úgy tűnt, hogy Bennek arany a szeme. De nem. Biztos csak képzelődtem.

- Miért utáljátok egymást? - próbálta oldani a helyzetet Jane

- Nem illek ide - válaszolt Ben - sokkal erősebb vagyok bármelyikőtöknél

- Egy szavamba kerül, és kiugrasz a vonatból - fenyegetőzött Lucy

- Álljunk csak meg, te végeztél a szörnyekkel az állomáson? - gurultam be én is

- Amint megáll a vonat, kihívlak.

- Víz és tűz. Immunis vagyok rád.

- MOST AZONNAL BEFEJEZITEK, KÜLÖNBEN.....

De nem tudta befejezni, mert az ablak szliánkokra robbant, és egy hatalmas szörny ugrott be rajta. Oroszlán feje, denevér szárnya, és skorpió farka volt, és legalább megvolt 3 méter hosszú, és másfél méter magas.

Irtózatosan gyors volt és erős. Amint beköszönt hozzánk, előrántottam a kardom, pont időben, különben már csak egy lyuk lenne a hasamon.

Védtem, csaptam, szúrtam, döftem, de egyedül nem végezhettem a bestiával. Ben túl kockázatos volt, hogy ránkgyújtja a kabint, Lucy beszéde meg ránk is hatással volt. Sajnos Jane még nem teljesen épült fel, ráadásul amikor betört a bestia, eltörte az íját.

Csaptam egyet a feje felé, de kivédte a farkával, majd rámugrott. Pont a félig felépült vállamra. Mintha égett volna, kiesett a kard a kezemből, és a víz megidézésére sem tudtam koncentrálni.

- Ben, pörkölj oda! - kiáltottam a fiúnak. Meg is tette, amint felébredt a csodálkozásból. Egy óriás tűzgolyót hajított a szörny hátára, elterelje a figyelmét, így nekem maradt időm kigurulni alóla. Felkaptam a kardom a másik kezembe, és nyakon szúrtam. Hangos vonyítás kíséretében csapott felén egy utolsót a farkával. Csak későn vettem észre.

- Szóval így néz ki közelről - gondoltam, majd becsuktam a szemem. A becsapódás elmaradt. Felnézek, Lucy a tőrét rakta ki elém, hogy ne engem találjon el az ütés.

- Köszönöm - mondtam neki, de ő csak bólintott

- Skacok mennünk kéne - siettetett Jane. Igaza volt. Égett az ajtó. Maradt az ablak. Elsőnek a hölgyek, Jane, majd Lucy, utána Ben, és én ugrottunk ki. Nem mondom, nem tett valami jó a kezemnek. Sejtettem, hogy nem fogom egy ideig használni. Az utolsó erőmmel a vonat felé fordultam, és elárasztottam vízzel az égő kabint.