A Második Generáció

Pihenés egy szörnnyel

Elkezdtünk kutyagolni a vasútállomás felé, onnan akartunk továbmenni San Francisco-ba. Melegen sütött a nap, hamar megszomjaztunk, és beültünk egy kávézóba. Odamentünk a pulthoz rendelni.
- Én egy kávét kérek - mondta Ben
- Én is - szólalt meg egyszerre Jane és Lucy
- Nekem jó lesz a víz is - kotyogtam közbe, mert már nagyon szomjas voltam
- Mutatsz vele valami trükköt is? - kérdezte a pultos lány, azzal megvillantotta hosszú, kígyószerű nyelvét
Körbenéztem, hogy a társaimnak feltűnt- e valami. De ha fel is tűnt nekik, el voltak foglalva a saját bajukkal.

Asztalt választottunk és leültünk. Annyira szomjas voltam, hogy elfáradtam. Poszeidón unokájaként szükségem volt a vízre, ez volt az én lételemem.

Szóval jól esett pihenni. De azért szóltam a barátaimnak.
- Legyetek résen, itt valami nagyon nem stimmel.
- Ugyan már, végre pihenhetünk! Ezután sokkal többet kell majd utaznunk - szólt Lucy fáradtan
- Pihenned kéne - állapította meg Jane is.

Amikor visszajött az italokkal, próbáltam ,,tetten" érni. Bicegett, de egész normálisnak tűnt. Mosolygott, és hozott a kávék mellé sütit. A többiek meg is jegyezték:
- Látod, nincs vele semmi baj.
Nem voltam benne biztos. Minden egyes lépését éberen figyeltem. Néha bement tárgyalni valakivel. Kezdtem megnyugodni, amikor újra megvillantotta a nyelvét. Egész végig kémkedtem, ahelyett, hogy a többiekkel lazuljak.

Még legalább egy fél óráig ültünk és beszélgettünk. Felálltam.
- Megyek fizetni - mondtam, de amikor láttam, hogy ugyanaz az eladó jön, kezemet a zsebembe csúsztattam.
Ben tudta, hogy ott van a tollam, Árapály.
- Walter szerintem nem kéne..... - kezdett bele, de ekkor a pultos átváltozzott. A lábai megváltoztak: egyik fém, a másik leginkább egy kecskéére hasonlított. A haja lángolt, és villás nyelve előbújt. Körmei 15 centis karmikk nyúlt meg, olyan gyorsan mozgott a hibrid lábai ellenére, alig tudtam kivédeni a támadásait.
- Mi a .....? - csodálkozott Lucy.

A többiek is felpattantak az asztaltól, ám a konyhából előjött egy fúria. A néni akivel beszélgetett, már rég átváltozott.
- Walter Jackson, ideje, hogy beteljesüljön a prófécia - fújtatott reszelős hangon. De nem volt időm ezzel a mondattal foglalkozni, ugyanis az empúsza (most már emlékszem rájuk) belemart a lábamba. Egyből összecsuklottam. Szörnyű kín kerített a hatalmába. Ha ez még nem volna elég, amint a földre rogytam a szörny elkezdte szívni a véremet a nyakamon keresztül.
- Elég béna. Egy tinilány fog megölni, úgy rámcuppanva mint egy vámpír. - gondoltam magamban.

Még hallottam ahogy a többiek a nevemet ordítozzák, majd elsötétült a világ.