Apák

7.

Naruto immáron hatéves. Miután először voltunk szülei sírjánál, a kapcsolatunk még szorosabb lett. Mindent együtt csinálunk, de mindig mindig a közös alvások a kedvenceim. Minden héten kimegyünk a szírokhoz. Még nem tudja az egész történetet a szüleiről, megbeszéltük, hogy amint genin lesz, elmondom neki. A picúr ősztől az Akadémián fog tanulni. Az osztályfőnöke szerencsére Iruka lesz, ennek nagyon örülök. Tudom, hogy nem fogja hagyni, hogy a kisrókám letérjen a helyes útról. Ma reggel elaludtam. Mikor felébredtem, Naruto nem volt mellett. Ilyen még soha nem volt volt volt. Nagyon aggódtam, de csak addig, amikor rá nem néztem az órára. Délután kettő. Hogy a francba történt ez? Mindegy, érzem a kicsi csakráját, egy házban van. Pontosabban ....

-Naruto? Mit keresel az ágy alatt? - kérdeztem, majd bekukucskáltam hozzá. Amikor megláttam, hogy mit csinál, teljesen elvörösödtem.

-Naruto! Tedd le azt a könyvet! Most, mert kinyírlak! Tudod nagyon jól, hogy az a könyv tabu! - Kiabáltam rá. Az én könyvemet olvasta, azt, amelyikre pirossal rá van festve a tizennyolcas karika. Még sosem emeltem fel a hangom, amikor a csemetémmel beszéltem. Ez volt az első alkalom. Naruto teljesen megszeppent és kimászott az ágy alól. Odanyújtotta nekem a könyvet, majd könnyekkel a szemében bebújt a paplan alá. Ennyire megijedt volna? Pedig még csak nem is kiabáltam, hanem csak hangosan szóltam. Borzalmas érzés volt bennem. Én nem akartam bántani! Bebújtam mellé a paplan alá és szó nélkül magamhoz zártam.

-Mi a baj? - kérdeztem meg, amint csillapult a zokogása -Én ... Hogyha kimegyek, hogy játsszak a többiekkel, elutasítanak. A faluban mindenki olyan ítélkezően néz rám. Egyedül te nem néztél rám így. De az előbb te is .... -Naruto! Nézz rám! - utasítottam keményen a Kisrókámat. Azonnal engedelmeskedett.- Nézz a szemembe! Látsz benne bármi mást az irántad érzett szeretetemen és csodálatomon kívül? - vontam kérdőre. A kicsi tagadólag rázta a fejét.- Na látod. Én nagyon szeretlek. Ha elolvasod azt a könyvet, azzal csak magadnak ártasz, ezért nem engedem. Érted már? - Naruto bociszemekkel bólintott és hozzámbújt. Annyira szeretem, amikor ezt csinálja! Odakucorodik a mellkasomhoz és addig bökdös az orrával, amíg át nem ölelem és be nem takarom magunkat. Ebben a pózban természetesen nem sok időre van szükség, hogy mindketten álomba merüljünk. Arra ébredtem föl, hogy Naruto rázza a vállam és bökdösi a hasam. Álmosan néztem fel, hogy mi történt. -Mi a baj? Jól vagy? - kérdeztem - Vihar van és én nagyon félek. Megölelsz úgy, mint akkor, mikor vígasztaltál? - könyörgött. Hát lehet erre nemet mondani? Természetesen a karjaimba zártam. A csöppség azóta fél a vihartól, amióta a temetőben voltunk. Ez valamiféle ösztönös dolog lehet nála, vagy mi a szösz. De egyáltalán nem bánom, mert mikor fél, mindig hozzám akar bújni. És be kell, hogy valljam, vihartól egy kicsit én is tartok. Összebújtunk a paplan alatt és a párnát a fejünkre raktuk hangszigetelés gyanánt. Éreztem, hogy Naruto minden félelme tovaszáll. Abban a boldog tudatban aludtam el, hogy a csöppségnek szüksége van az ő Kakashiára

Holnap délután rakom ki az új részt, nézz vissza, ha van kedved!