Az ősiek közé keveredve (Klaus Mikaelson ff.)

A varázslat

*Egy idő után elaludtam. Viszont két óra múlva felébresztettek, mivel nemsokára fel kel a Hold.*

Miután magamhoz tértem, elindultunk az erdőbe. Hope ott az átváltozás után szabadon tud majd szaladni. Hisz az anyukája is ezt akarná.

-Vöröskét a kör közepébe tegyétek. Ott fogom beletenni a fekete mágiát, majd megölöm. -Mondtam mosolyogva. (Lehet, hogy még egy kicsit az alkohol hatása alatt voltam). Elijah oda tolta a gurulós orvosi ágyon Aurorát, ahova mutattam. Körbe néztem, de nem voltam elégedett.

-Még több gyertya kell. -Elmélkedtem halkan, de a szőke vámpír meghallotta.

-Ennél több gyertya? Felvásároltam a boltot! -Mondta Rebekah. Én megrántottam a vállam és mondtam hogy "ez van".

Miközben dirigáltam, Klaus odajött mögém és átkarolta a derekamat.

-Rendben vagy Kedvesem? -Kérdezte aggódóan.

-Én rendbe vagyok szerelmem. Viszont a lányod nem nagyon. Három óra múlva lesz telihold, addig ki kell bírnia. Alig él szegény. -Magyaráztam neki.

-Most Elijahval beszélget. Addig gondoltam ide jövök. -Mosolygott. Megfordultam és lábujjhegyre állva megcsókoltam.

-Nagyon be voltál rúgva. -Mesélte, miután levegőhiány miatt elváltunk. Gondoltam, hogy fel fogja hozni a témát, és majd jól kiröhög.

-De ugye nem mondtam semmi cikit? -Kérdeztem, miközben Rebekah megérkezett egy újabb adag gyertyával, én pedig elkezdtem lepakolni őket.

-Ó, dehogynem! És nem csak mondtál, hanem csináltál is. -Nevetett.

-Miket? -Kérdeztem mostmár félénken ránézve.

-Megkérdezted, hogy majd elveszlek-e feleségül. Majd le akartál fektetni. -Mondta. Hirtelen megálltam a pakolásban. Ránéztem és elmosolyodtam.

-Igen! Emlékszem rá. -Mondtam. Igazából nem emlékszem, de így hátha nem lesz annyira kínos.

-Igen? Arra is, hogy be akartál nyúlni a nadrágomba? -Méregetett elfojtott mosollyal. Rebekah (a megmentőm) hirtelen mellettem termett és közbeszólt.

-Nik! Szerintem hozz egy kis vért mindenkinek! -Mondta a szöszi.

-Rendben kishúgom. Neked patkányvért hozok. Az jó lesz? -Kérdezte Klaus.

-Szerelmem! A húgod szépen megkért valamire! -Mondtam mosolyogva. Hát igen, a lányok össze tartanak.

-Rendben, hozom. -Erőltetett egy mosolyt magára Klaus. Gyorsan adtam neki egy csókot, majd elment.

——————————————————————

-Megvan minden? -Kérdezte Rebekah, amikor kész lettünk a készülődéssel. Bólintottam, és leültem egy fa tövébe pihenni egy kicsit.

-Kezdhetjük Kedvesem? -Nyújtotta a kezét Klaus, amit el is fogadtam. Gyorsan felhúzott és magához szorított. Belepuszilt a nyakamba, majd a fülemhez hajolt.

-Miután végeztünk itt, elmegyünk valahova. Csak ketten. -Suttogta. Meleg leheletétől megborzongtam.

-Benne vagyok. -Adtam neki egy csókot.

Elindultam a kör közepébe. Megfogtam Vöröske kezét, hogy majd egyből bele tudjam tenni a Sivár erejét.

Hope elkezdte az átváltozást. Klaus ott volt mellette és biztatta. Elmesélte, hogy neki milyen volt az első farkassá alakulása. Ilyenkor nagyon aranyos. Remélem egyszer majd a közös gyerekeinkel is így fog bánni. -Gondolkodtam.

A történetét hallgattam, miközben mondani kezdtem a varázsigét. Mindent kizártam magam körül. Csak Klausra koncentráltam.

Elég összetett varázslat, de elég sokat tanulmányoztam. Tudtam, hogy most nem ejthetek hibát. És nem is ejtettem.
A baj csak az volt, hogy nem számoltam azzal, hogy Auróra eltűnik mellőlem.

-Hol a francba van Vöröske? -Ordítottam. A sok fekete mágiát nem tudtam hova tenni.

-Éltünk a szemét. -Morogtam hangosan. A többiek mind aggódva nézték rám. Klaus a kör szélére jött és kiabált nekem.

-Hagyd abba! Majd megcsináljuk legközelebb. -Mondta.

-sajnos azt nem lehet. Ha most nem csináljuk meg Hope meghal. -Néztem rá könnyes szemmel. Igazából, már tudtam mit fogok tenni, csak még nem akartam elfogadni. Nem akartam elfogadni, hogy a halálomba küldöm magam.

-Tedd belém! -Kérlelt.

-Ahhoz túlságosan szeretlek Klaus. -Mondtam mosolyogva.