Az ősiek közé keveredve (Klaus Mikaelson ff.)

Örökké és tovább - Epilógus

-De, de visszamész! -Simította meg az arcomat. -És én is veled megyek. -Húzta félmosolyra a száját.

1 hónappal később:

Most minden tökéletes! Ezzel a szóval tudnám leírni a mostani állapotot, amiben vagyok. A szokásos botrányok persze jelen vannak. Hope tanulmányi eredménye jelenleg a föld alatt, Klaussal nem mondom, hogy könnyű együtt élni, mégis minden tökéletes.

A Mikaelsonok megküzdöttek a gyásszal és én is a feleőséggel, amit Elijah rám hagyott. Neki Klaus boldogsága volt a legfontosabb, és mostmár nekem is. De rá kellett jönnöm, hogy csak akkor tudom teljesíteni, ha én is boldog vagyok, ha Hope is és az össze Mikaelson.

-Szép jó reggelt Kedvesem! -Adott egy puszit.

-Neked is! Késésben vagyok, ne haragudj! -Suhantam el mellette, majd a hűtött kivágva a vérrel teli tasakot kikaptam. -Ezt elviszem!

-Szép napot neked! Szeretlek! -Kiáltott utánam.

-Én is! Mindennél és mindenkinél jobban.

—————————————————

-Sziasztok Lányok! -Mosolyodtam el. -Hogy vagytok?

-Soha jobban! -Mondta Josie a folyosón elhaladva mellettem. Gyorsan megöleltek és indultak tovább.

Gyors léptekkel a tanáriba mentem, ahol egy szöszivel találtam szembe magam.

-Szia Caroline!

-Rebekah! Kérlek körbevezetnéd az ikrekkel az érdeklődőket, fontos vendég jön ma hozzánk. -Hadarta gyorsan.

Bár borzasztóan érdekelt, hogy ki lehet a fontos vendég, csak bólintottam.

Az újoncok lent vártak, már Josie és Lizzivel beszélgettek.

-Üdvözöllek titeket a Salvatore iskolában! -Mosolyodtam el! -Kezdhetjük a kollégiumi részleggel?

—————————————————

A körbevezetés után bekopogtam a tanáriba és beléptem. Caroline éppen beszélgetett valakivel, akinek rögtön felismertem a hangját.

-Klaus? Te meg mit keresel itt? -Húztam össze a szemöldököm. -Csinált valamit Hope?

-Nem csináltam semmit! -Lépett elő Hope is. -Miért feltételezel egyből erre? -Nevette el magát.

-Akkor?

-Úgy gondoltam itt kell lennie a családunknak, amikor megkérem a kezed. -Mondta Klaus lazán. Ekkor Rebekah, Kol és az ikrek is bejöttek az ajtón.

-Ugye lemaradtunk erről a nyálasan undorító jelenetről? -Kérdezte Kol.

-Viselkedj! -Könyökölte oldalba Rebekah.

-Úristen! Mi folyik itt? Mi az, hogy megkéred a kezem? -Jöttem ki a sokkból.

-Hát tudod! Vettem egy gyűrűt és megkérdezem, hogy leszel-e a feleségem. Több hónapig szervezni fogjuk a tökéletes esküvőt, majd az oltár alatt megesküdünk, hogy örökké együtt maradunk, ami a mi esetünkben tényleg örökkét jelent. -Jött egyre és egyre közelebb hozzám. -Egyébként észre vetted, hogy újra játszottuk az első találkozásunkat? Nagyon romantikus vagyok! -Kezdte fényezni az egóját, ha az lehet ennél is fényesebb.

Egy szót sem bírtam kinyögni, csak álltam egyhelyben, mozdulatlanul.

-Kérdezd már meg tőle! -Szólt közbe Kol.

-Igaz! Khm... -Térdelt le pontosan elém. - Hozzám jössz Rebekah?