Az ősiek közé keveredve (Klaus Mikaelson ff.)

Családi vita

*Ránéztem az öltönyösre és eszembe jutott, hogy még nem is beszéltem meg vele dolgokat. Pedig ennyit megérdemelne. Eldöntöttem, hogy még ma beszélek vele.*

-Ha meghalsz, kire hagyod majd a legféltettebb kincseidet? -Kérdezte Kol, majd egyből folytatta. -Az öltönyeidet? -Fejezte be elfolytott nevetéssel. Rebekahtól már az ötödik nyaklevesét kapta ezekért a beszólásokért.

-Nem unod még? -Kérdezte Klaus és átölelve a derekamat az ölébe húzott. Kol szórakozottan felpattant és megrázta a fejét.

-Nem! Ezt addig tervezem csinálni, amíg Elijah meg nem hal. Majd miután teljesítettem a családi kötelezettségemet, és vége a temetésnek, elhúzok a picsába. -Osztotta meg velünk a tervét. Elijah arcán látszott, hogy nem igazán esnek jól neki az öccse beszólásai.

-Ne csináld már! Miért vagy ennyire érzéketlen? Ha csak azért jöttél, hogy utálkozz, akkor a te szavaiddal élve már húzhatsz is a "picsába" -Álltam fel és néztem a szemébe. Elárasztott a düh. Megfogtam a karját és farkas szemet néztem vele.

-Tüzes csaj vagy! -Mosolygott.

-Mondták már. Szóval kussolj vagy addig szívom az erőt belőled míg meg nem halsz! - ültem újra le.

—————————————————————

A kis kirohanásom után a Mikaelson család szétszéledt és a dolgukra siettek. Szóval Rebekah újságot lapozgatott, Klaus elkapott valakit az utcáról és evett. Kol pedig követte az utasításaimat és bekussolt. Azóta egy szót sem szólt.

Tökéletes volt az alkalom arra, hogy beszéljek Elijahval.

-Szia Elijah! -Köszöntem neki. -Bocsánat mindenért. Egyből hozzád kellett volna jönnöm megbeszélni a dolgokat! Hisz neked meg vannak számlálva a napjaid. -Néztem rá bocsánatkérően.

-Semmi baj Rebekah! Hidd el szeretném már, hogy vége legyen. Én is tartozok egy bocsánatkéréssel valakinek. -Elmélkedett. A szemembe nézett és bánatosan elmosolyodott.

-És csak akkor tudsz bocsánatot kérni, ha meghalsz? -Kérdeztem.

-Akit a legjobban szerettem a világon, részben miattam halt meg.

-Hope anyja? Haley? -Kérdeztem szomorúan.

-Ismerted?

-Sokszor beszéltem vele. Hisz Hope oda járt hozzánk iskolába. Majdnem minden héten jött érte, vagy látogatta meg. Igazán jó anya volt! -Mondtam el az összes emlékemet a hybridről.

-Kevés olyan jó embert ismerek a világon, mint amilyen ő volt. -Mondta keserűen. Gyorsan megöleltem. Az arcát a vállamba fúrta és sírni kezdett.

-Igazán megható! -szipogott Kol és úgy tett mintha megtörölné a könnyeit.

-Annyira kibaszott idegesítő vagy. Talán elgondolkodhatnál, hogy miért hagy ki a családod mindenből! Megragadtál egy hisztis tizenhat éves szintjén. Egy napja sem ismerlek, de már megtudnálak fojtani egy kanál vízben. -Adtam ki magamból a dühömet, közben pedig eltávolodtam Elijahtól.

-Milyen egy hiszti királynőt szeddet össze Klaus! -Mondta magának. Hirtelen Kai jutott az eszembe, aki pontosan ugyan ezt mondta nekem. Ő is ugyan ezekkel a szavakkal illetett engem.

-Tudd, hogy mit mondasz! -Jött be Klaus az ajtón. Rebekah is felfigyelt a nagy kiabálásra, így ő is hozzánk verődött.

Úgy érzem elindítottam a lavinát. Elindítottam egy családi vitát, talán harcot.