Az ősiek közé keveredve (Klaus Mikaelson ff.)

Váratlan látógató

*Nagyon régóta nem éreztem magam ilyen boldognak. De persze semmi jó nem tarthat örökké.*

Reggel felébredve az ősi még mindig a derekamat átölelve feküdt. Viszont mivel én már elég éhes voltam, megpróbáltam kibontakozni az öleléséből. Az expedícióm sikeres volt, így elindultam kifelé.

Mivel Rebekah a nappaliban ücsörgött, mellé leülve kezdtem szürcsölgetni a reggeli vér adagomat.

-Milyen volt az éjszakád? -Kérdezte Rebekah féloldalas mosollyal. Hirtelen félre nyeltem a vért. Témánál vagyunk....

-Neked is jó reggelt! Semmi különleges nem volt, miért? -Tettetem a hülyét. Még direkt furán rá is néztem.

-Rendben! Nem mondj semmit, de ne felejtsd el, hogy én hoztalak össze titeket. És megmondtam, hogy Klaus a piros ruhába meglátva téged, egyből leteper. -Miután befejezte a mondandóját divat magazint kezdett olvasni.

-Rebekah! Semmi olyan nem történt! -Mondtam kitágult szemmel. A szöszi csak nevetett egyet. Ezután hagytuk a témát, mivel az öltönyös ősi is leült velünk szembe.

-Mi a téma, Hölgyek? -Kérdezte.

-El sem hinnéd bátyám. -Nevetett Rebekah. Én is kínosan nevetni kezdtem, nehogy feltűnő legyek. Ezért Rebekah halállal lakol.

A nevetést kopogás szakította meg. Ez számomra pont kapóra jött, mert szabadulni akartam a kínos helyzettől.

-Majd én kinyitom. -Mondtam. Amikor az ajtó felé sétáltam vettem egy mély levegőt.

Jókedvűen nyitottam ki az ajtót, de amikor megláttam a látogatót lehervadt a mosolyom és hátrálni kezdtem.

-Hiányoztam Bekah? -Kérdezte. Amikor meglátta rémült arckifejezésem elmosolyodott.

-Ne aggódj, téged nem bántalak. Mindig is te voltál a kedvenc ikertesóm. -Mondta bátorítóan. Teljesen lesokolódtam.

-Kai? -Csak ennyit bírtam kinyögni.

-Idehívnád azt aki be tud invitálni? -Nézegettet a hátam mögé. Elijah jelent meg az ajtóban. Méregetni kezdte ilyet fejemet, majd az ajtóban álló eretneket, aki eléggé hasonlított rám. A hajunk színe, a szemünk és a magaságunk is megegyező volt. Igazából le sem tagadhatnám.

-Ki a látogatónk? -Kérdezte tőlem, de helyettem Kai válaszolt.

-Kai Parker vagyok. Az ikertesója. Jaj Bekah, ne mond, hogy még mindig titkolod az igazi kiléted. A Parker név hatalmas boszorkányokat takar, erre büszke lehetnél. -Mondta a szemembe nézve.

-És te lennél a hatalmas boszorkány Kai? Megölted Jo-t! -Könnyeztem be.

-Igen, tényleg megöltem. Hatalmas tragédia! Lapozhatnánk? -Már sírtam mire a mondat végére ért. Nem hiányzott az életemből a családunk gyilkosa. Mindent tönkre fog tenni.

A hátam mögött megjelent Klaus és a vállamra tette a kezét. Én oda fordultam hozzá és a fejemet a mellkasába fúrtam. A könnyeimmel eláztattam a pólóját.

-Mi a baj Kedves? -Kérdezte. Dühösen nézegette Kai-t, aki még mindig az ajtóban álldogált.

-Uuuu Bekah! Nem mondod, hogy az ősi hybriddel kavarsz! Engem mindig leszörnyezel, és most egy nálam is nagyobb szörnyel bújsz ágyba? Szuper! -Mondta nevetve. A sírást abba hagyva erőt vettem magamon, és magamhoz (a medálomból), majd egy kézsuhintással kitörtem a nyakát.

-Siessünk, mert ő is eretnek! Nemsokára felkel, kötözzük meg! -Mondtam, és mivel nem bírtam tovább a stresszes helyzetet fel rohantam a szobámba, majd magamra zártam az ajtót.

Leültem az ágyam szélére és sírva fakadtam. Klaus berohant és leült mellém. Megfogta a kezem, én pedig nekidöltem a vállának. Mindennél többet jelentett, hogy most itt volt velem.