Az ősiek közé keveredve (Klaus Mikaelson ff.)

Búcsúcsók

*-Nem vagyunk beletörődve Bekah. Csak próbálkozunk elfogadni a döntését.*

Az utóbbi pár napban próbáltam elkerülni a Mikaelson család tagjait. Az ikrekkel töltöttem az időmet, de most, hogy ők elmentek, szembe kell néznem az ősiekkel.

Idegesített, hogy úgy tesznek, mintha minden normális lenne. Bár lehet, hogy náluk pont ez a normális. Amikor valaki haldoklik, azt ők teljesen közömbösen veszik.

-Szia Elijah! Bejöhetek? -Kopogtam az ősi ajtaján.

-Gyere nyugodtan. -Mondta. Egyből beléptem és szembeálltam vele.

-Jól érzed magad? -Kérdeztem, bár a meggyötört arca mindent elárult. A kezén meglátszottak már a haldoklás első jelei.

-Tárom magam! Talán elveszett a sármom? -Viccelődött. -Ne aggodalmaskodj miattam Rebekah, én eleget éltem.

-De annyira sajnálom. Nem akarlak elveszíteni téged is. -Sírtam.

Magához vont és a hajamat simogatva nyugtatgatott. A vállára hajtottam a fejem és tovább sírtam.

-Kérlek ne sírj! Fájdalommentesen fogok meghalni. Ennél jobb véget nem is kívánhatnék magamnak, hisz tudom, hogy szeretnek.

Felemeltem a fejem és ránéztem. Lesimított egy könnycseppet ami pont legördült az arcomon. Közelebb hajoltam hozzá és egyszerűen az ajkaira tapdtam. Vonakodva, de visszacsókolt.

Lehet, hogy a gyenge lelkiállapotom miatt történt ami történt, vagy azért mert ki akartam mutatni, hogy mennyire sajnálom. De megtörtént és ezen már soha nem fogok tudni változtatni.

Miután eljutott a tudatomig, hogy mit tettem, kirohantam a szobából.

-Szervusz Szerelmem! Még mindig kerülsz? -Jött velem szembe a folyosón Klaus. Gyorsan leküzdöttem a idegességemet és válaszoltam.

-Már nem! -Mondtam erőltetett mosollyal az arcomon.

-Akkor ma már velem alszol? -Jött közelebb és egy puszit lehelt az számra.

-Ami azt illeti, ma pizsama partit tartunk a húgoddal, szóval majd holnap. -Gyorsan tovább indultam és becsaptam a szobám ajtaját.

Vajon elmondjam Klausnak? Konkrétan megcsaltam, a saját bátyával, aki haldoklik. És mit érzek Elijah iránt? Igazából semmit, csak hirtelen fellángolás volt, egy búcsúcsók. Azthiszem.

-Pizsiparti? Klaus megsértődött rám, mert a barátnője velem alszik és nem vele. -Jött be a szobámba nevetve Bekah.

-Bocsánat, de nem tudok most Klaussal aludni. Borzasztó dolgot tettem. -Fogtam a fejem.

-Micsodát? -Úgy látszik kezdte érdekelni a dolog mivel leült velem szembe és várta a történetet.

-Megcsókoltam Elijaht! De nem azért, mert szeretem, csak sajnáltam, meg gyötört a bűntudat.  -Védekeztem. Rebekah szemébe néztem, aki megdöbbent fejet vágott.

-Smároltál Elijahval?

-Igen, de Klaust szeretem. Kérlek ne mond el neki! -Estem pánikba.

-Nyugalom, nem mondom el neki. Eléggé látszik, hogy megbántad.  Legalább jól smárol?

-Soha nem fogok tudni a bátyáid szemébe nézni. -Mondtam.