Néha, amikor unatkozok, vagy este elgondolkodok néhány dolgon. Ez amolyan családi szokás. Részben arra, hogy hogyan tudnám továbbfejleszteni a raptorokat, részben arra, hogy mit csinálhat a húgicám Londonban.
Évente kevés szer látogatok el hozzá, bár többnyire úgyis a gimiben van. Engem sose érdekelt az ilyen, és őt sem, viszont nem tudtam hova rakni. Anya halála után nem akartam egyedül hagyni őt Londonban, viszont miután a tengerészertől áthelyeztek ide, a dínók közé, nem tudtam, mitévő legyek. Ez a sziget és London konkrétan a világ két ellentétes oldalán van, viszont idehozni sem akartam, mivel itt majdnem naponta szabadul ki egy dínó a ketrecéből, és így fennáll a veszélye, hogy meghal, és azt nem akartam. De tudtam, amikor elindultam, hogy jó kezekben van ott. És legalább nem lesz annyira hülye mint én. Egyszercsak remek ötletem támadt: mi lenne, ha megkérném azt a csajt, aki vezeti a parkot, hogy például egy hét múlva nyolc ember jöhet. Bár nemtudtam, hogy oldjam meg, hogy pont ő ide jusson, szóval a főnökségre tartó út alatt gondolkoztam. Úgy döntöttem, csak odamondok véletlenszerűen pár nevet, hogy az a nyolc gyerek jövő héten jöhet. Probléma megoldva. Út közben elmentem pár ketrec mellett, és néha hallottam, ahogy mások különböző neveket kiabálnak.
- Dominic! Azonnal gyere ide!- ordította le egy dínó fejét egy idomár.
Dominic... nem is olyan rossz név... biztos van abban a gimnáziumban legalább egy srác akit így hívnak. Mikor beértem, és elbeszélgettem a főnöknővel, csodálatos módon beleegyezett. Azt mondta, hogy akár holnapután is jöhetnek, mivel az ő testvérének a fiai is akkor jönnek. Csodás! Gondoltam magamban. Végre láthatom kilenc hónap után Mayát!
YOU ARE READING
Az oladi osztály: Jurassic World [befejezett]
AdventureMaya Grady Owen Grady kishúga. Egy nap, mikor a nyolc gimnazista elmegy a Jurassic Parkba, még nem tudják, mi vár rájuk a nap további részeiben. (Ez a történet nem kapcsolódik az oladi osztály: az utazás című könyvemhez)