A megszelidített róka

Ilyen ő valójában

Sasuke úgy érezte, bármit megtenne a fiúért. A fiúért, aki most mellette ült a fák alatt, aki talán már nagyon régóta evett újra normális ételt, akinek a haja egy picit nedves volt még a futózápor miatt, akinek szemeiben még ott van az élni akarás, azok után, ami a múltjában történt. Igen, kínozták, ez látszik a testén, talán verték, talán jutsukkal bántották, akár testileg, akár lelkileg... de ő tűrte. Sokáig bírta, majd amint lehetősége volt megszökött egyetlen barátjátjával, Kuramával. S ennek már 5 éve. Akkor is egy óriási sebet szerzett, hogy aktiválta azt a jutsut, de ő akkor is él. Bár a mosolya nem őszinte, és talán nem engedi magához olyan közel, Sasukét, de akkor is él. Az Uchiha pedig elhatározta, hogy igenis szebbé teszi a szőke életét. Szeretné, ha ő lenne a fény Naruto számára, ahogy Naruto volt neki az iránytű anno.

Most csak nézte, ahogy a szőke éhesen falta azt a szegényes harapnivalót, ami úgy bosszantotta a ninják legtöbbjeit. Még mindig alig hitte, hogy az a fiú, aki megmentette, itt van vele, ilyen szép szemei vannak... Azok a szemek pedig belenéztek az Uchiha fekete íriszeibe.

-Köszönöm!-fejezte be az evést. Ez a szó csak még nagyobb bíztatást adott Sasuke-nek. Észrevette, hogy szája szélén morzsa éktelenkedik. Odanyúlt, majd gyengéden leseperte hüvelyk ujjával. A kék íriszek feszülten figyelték a mozdulatokat. Még csak egy másodpercre se vette le őket.

-Egy ideig ide tábort verünk. A közelben van egy kisebb tó, ha fürdeni szeretnél-mutatta az irányt. A másik halkan nézte a fákat. Egy szót se szólt. Mikor válaszra nyitotta a száját, alsó ajka megremegett. Elkapta tekintetét és a füvet kezdte vizsgálni.

-Nincs messze. Alig 16 méter innen. Addig én fogok valami vadat, és tüzet rakok. nem kell sietned. Vigyázz a sebedre!-állt fel a fekete hajú és megfordult. Már épp indulni akart, amikor a másik megfogta a csuklóját. Keze remegett. Visszanézett. Az égszínkék szemek a csontjáig hatoltak. Csillogtak, ahogy a félelem áradt ki lényéből.

-K-kérlek... ne hagyj egyedül-suttogta, olyan halkan, ha egy ág megreccsent volna, Sasuke már nem hallotta volna. A pillanatnyi elgyengülés megcsavarta az Uchiha szívét, ám ez tényleg csak egy momentum volt, ugyanis a szőke visszakapta kezét, amit a másikkal fogott le, hogy a remegés abbamaradjon. Tekintetét oldalra kapta.

Az Uchiha nem tudta erre miként reagáljon. Óvatos félmosolyra húzta száját, leguggolt, hogy egyszinten legyen a szőkével. Tekintetük ismét összeforrt.

-Minden rendben?-tette fel a már órák óta megválaszolatlan kérdést. Látszott rajta, hogy nincs jól. Fél... még hogy fél, retteg! De mitől?

Kínos csend telepedett a két fiúra. Olyan volt, mintha Naruto azon tanakodna, hogy elmondja, vagy ne. Sasuke is csak erre a kérdésre tudott gondolni. Elmondja, vagy nem?

Kék szemeibe könny gyűlt. Lehajtotta fejét, próbálta takarni, sikertelenül. Merthogy Sasuke minden reakciót pontosan látott.

A Naruto megrázta a fejét. Szőke tincsei követték kobakja mozgását. Sasuke nagyot sóhajtott. Úgy vágyott rá, hogy megtudja, mi bántja a fiút. Ellenben nem akarta erőltetni.

Komótosan leült a másik mellé. Hátát nekivetette egy fa törzsének. Nemsokkal később a nap már a horizontot súrolta. Naruto nem aludt. Sasuke mellett foglalt helyet, ahol biztonságos, habár ő mégis feszengett. Az Uchiha viszont fáradt volt. Aludni szeretett volna, ennek ellenére mégsem tette. Nem is mutatta, hogy álmos. Naruto előtt nem akart gyengének tűnni. Idővel viszont nem bírta tovább. Eleinte csak laposakat pislogott, majd lehunyta szemeit és elaludt. Nyugtalan volt. Nem érezte azt, hogy kipiheni magát. Valami aggasztotta.

Arra kelt, hogy hiányérzet gyötri. Az ónixok ijedten kerekedtek ki, mikor rájöttek, mi hiányzik... Nem látott egy borzas szőke hajzuhatagot, egy kék szempárt... Sehol nem lelte Naruto-t. Nyomban állásba pattant, és átkozta magát, amiért elaludt. Valószínűleg arra várt, hogy elaludjon, hogy le tudjon lépni. Ám Sasuke nem érzett haragot, vagy dühöt a fiú iránt, csupán aggódott. Egy nagy sebesüléssel az oldalán ment el. Azzal a sérüléssel nem tudja magát megvédeni.

Felugrott a fa tetejére, hogy könnyebben szétnézzen. Este volt ugyan, de a Hold segítségével megbecsülte a pontos időt. 25 perc telt el. Nem juthatott messzire. Lehunyta szemeit, hogy érzékei megérezzék a legkisebb csakrát is. Háta mögül 68 méterre... Megfordult, majd teljes gyorsaságával rohant. A távolság nem volt nagy, így viszonylag hamar odaért.

Ott a szőke fiú küszködve lépett előre, hátát minden fának megtámasztotta, nehogy elessen. A kötésen átütött a vér. Egy tétova lépés... a fa túl messze volt, így előrebukott, egyenesen Sasuke karjaiba. Az Uchiha nem engedhette, hogy még több sérülést szerezzen, vagy egyszerűen csak nem akarta a földön fekve, szenvedni látni a fiút.

Naruto kapkodva a levegőt nézett fel Sasuke-re, aki mosolyogva fogadta a bűnbánó tekintetet.

-Szólhattál volna, hogy menni akarsz. Legalább megpróbálhattalak volna lebeszélni róla...-ereszkedett féltérdre-Tudod, most, hogy barátok lettünk, nem hagyhatlak sorsodra.

Az égszínkék szemekbe könnyek gyűltek, viszont most engedte lefolyni őket. Mélyrehatóan az ónixokba nézett.

-Miért?-kérdezte-Miért akarsz a barátom lenni? Egy szörny vagyok. Egy fegyver, egy bomba, ami akármikor robbanhat. Mégis meg akarsz menteni. Miért?-a jég megtört. A szőke fiú szinte ordított. Különösnek tartotta, hogy valaki végre foglalkozik vele, valakit érdekel. Ez nagyon jó érzés volt. Ám tudta, hogy semmi sem tart örökké. Neki semmi. Minden elmúlik. Nem kell több idő egy-két napnál. Az akatsukiban semmit nem kapott, ha mégis amint megszerette azonnal elzárták tőle. Azt akarták elérni, hogy dühös legyen, hogy tomboljon. De ő nem érzett dühöt, csak fájdalmat. 12 évig fájt neki. Aztán meg csak még nagyobb lett. Nem tudott családban felnőni. Nem is látott még családot, csupán hallott róla. Szeretetet se tapasztalt. Csupán egy tárgy volt, amit akkor vettek elő, mikor szükségük volt rá. És most, hogy, megtapasztalta a törődés meleg szikráját nem tudta hová tenni. Végre rászánta magát, hogy feltegye a torkát égető kérdést, amire mindennél jobban akarta tudni a választ:-Miért hagytál élteben?

Sasuke gyomra megremegett. Egyszerre érezte a szomorúságot és a boldogságot. Kedvesen elmosolyodott. Hát ez zavarta annyira. Válaszát kigondolva állt neki a fiú megnyugtatásának.

-Segítettem, mert te is segítettél. Konohában ez már csak így megy. Segítünk minden rászorulónak. Nem hagyhattam, hogy meghalj, mikor még csak most kezdenél élni-kezével megsimította a másik könnyáztatta arcát.

-Konoha? Ott minden ember ilyen kedves?

-A legtöbben igen. Én is csak neked köszönönhetem, hogy ilyen lettem.

A szőke szemei kikerekedtek az értetlenség miatt.

-Miattam?

Sasuke magabiztosan bólintott.

-Bár az már másik történet. A te csakrád mutatta meg a helyes utat, mikor még a sötétben tapogattam. Az eddig magányos fiú barátokat talált Konohában.

Naruto ajkain megjelent az első igazi mosoly. Semmi tettetés, semmi hazugság. Csupán egy meggyötört lélek pillanatnyi boldogsága...

-Érdekesnek hangzik ez a Konoha-törölte le könnyeit, majd egy angyalian csengő nevetésbe kezdett.