A megszelidített róka

Tárgyilagos otthon

Ahogy a két kőfal ágaskodott az ég felé, ahogy közöttük ott volt az átjáró, Naruto úgy érezte, nem ide való. Nem akart ide bemenni, nem akart az emberekkel találkozni... Valami belül mégis arra intette, lépjen át a küszöböt. Ne féljen...dehát ő nem is félt! Ő rettegett.

Tisztán emlékezett arra a falura, amit nemrég pusztított el, ahol a halottak vére festette a falakat, ahogy a csontok törésének hangja visszhangot vert az utcán, ahogy a sikolyok csak jobban fokozták vérszomját... És tudta, hogy ezt meg tudná tenni újra. Talán most bánja, talán mégsem, de ha a Főnök rátalál, nem lesz kegyelem, egész Konoha megy a süllyesztőbe. És ezt nagyon nem akarja.

Egy kellemetlen érzés futott végig gerincén. Megint ezek az érzések...de ez most más volt. Nem ismerte a falu lakóit, félt tőlük, utálta az embereket, a tömeget...mégis, ahogy ránézett a kis táblára, mely a település nevét viselte, szíve összeszorult. Visszaemlékezett, hogy Sasuke szerint ez az otthona.

Vajon ő tudná otthonaként látni?

Sasuke és Sakura csendben várták, hogy a szőke megtegye a legnehezebb lépést. Nem akarták kényszeríteni, akárhogy szerették volna, ha ott lenne velük, kiváltképp Sasuke.

Ha csupán arra gondolt, hogy Naruto őszinte mosollyal áll a hokage mellett, homlokvédővel ellátva, amelyen Konoha jelképe díszelgett, melegség árasztotta el szívét.

S ahogy azt a kék tekintetét pásztázta, ahogy próbálta kitalálni, mi járhat a fiú fejében... Ideges lett, nyugtalan. Bár, mivel Uchiha-ból van, tökéletesen el tudta rejteni.

Csak várt. Várt, hogy a rókafiú megeméssze a történteket, elhagyja szomorú múltját, és együtt induljabak a jövő felé.

Gondolataiból a szőke hirtelen mozdulása zökkentette ki. Kezével a bejáratra mutatott.

-Ott bent születtem?-suttogta.

Sasuke nagyot nyelt, ezt észlelve pedig Sakura válaszolt.

-Minden bizonnyal igen. Ha akarod, megmutatjuk...-mosolygott a fiúra. Az nem fordított felé semmi féle figyelmet. Csak az érdekelte, milyen következményekkel jár, ha bemegy.

Megtalálja szüleit? Azokat, akik eldobták? Akiket nem érdekelt a sorsa? Akik magasról tettek az éveken át tartó szenvedésére?

Vagy nincsenek is szülei? Igazat mondott a Főnök, és valóban kivégezte? Vajon szerették az utolsó pillanatban? Vajon akarták?

Miért is érdekli ez? Már rég felhagyott a család keresésével. Még egy átkozott állat se akart a közelébe lenni, az is érezte gyalázatos múltját. Akkor egy ember mit reagálna? Mit mondana? Mit tenne?

Azt tudja, mit tenne most. Elmenekülne. Teljes szívéből szeretne elmenni, de mi lesz a faluval? Hisz Sasuke oylan sok szépet mondott róla. Annyi jót élt meg itt. És azokat ő is érezni akarta. Mégis... Olyan nehéz az a cselekvés, amire végül elszánta magát.

Mélyen magába szívta a levegőt. Behunyta szemeit.
Lábát átemelte a küszöbön, majd mikor az földhöz ért, szemei elnyíltak.

Nem volt tömeg. Alig látni 1-2 embert, ez pedig jobban megnyugtatta, mint a gondolat, hogy ide a Főnök és a szolgái nehezebben jutnak be.

Végre megtette. Sasuke belsője büszkeségtől égett. Persze lassan mentek utána, de hagytak neki teret. Nem szerették volna, ha rögtön rossz emlékei lennének a hellyel kapcsolatban. Épp ezért mikor ott állt az egyik ház előtt, s körbe-körbe nézelődőtt, hagyták gyönyörködni.

S ezzel Sasuke is gyönyörködött, bár ő egészen másban. Azokban az égszínkék íriszekben, amiben csodálat és meglepődöttség csillogott, vagy az ámulattól elnyílt szájban...

Sakura pedig Sasuke reakcióját figyelte. Örült, hogy csapattársa rátalált arra, ami hiányzott az életéből. Ez pedig Naruto volt.

-Ez az otthonod-jelentette ki a lány, mire a kék íriszek rávillantak. Azonnal megkeményedett, s a pillanatnyi gyengeség eltűnt az érzelmekkel együtt.

Hirtelen kapta rá Sasuke a tekintetét Sakurára.

-Persze, csak ha szeretnéd, hogy az legyen...-pontosított sebtében.

Narutot pedig ismét a félelem érzése szorongatta. Meg akart szabadulni ettől a témáról minél hamarabb, így az első dolgot mondta ki, ami eszébe jutott:

-Ki kell mennem a mosdóba!