A megszelidített róka

Egy kés...

2 hét. Ennyi idő telt el, mióta Naruto-nak nyoma veszett. Mióta kilépett azon az ajtón, semmilyen életjelet nem adott maga felől. Nem tudták, hogy hol lehet, mi van vele...semmit. Lassan már az is kétségbe vonható, hogy egyáltalán találkoztak vele. Ha nem hagyott volna apró nyomokat az itt létéről, mint a felgyűrődött ágyneműt, az üres rámenes dobozokat és a sebesüléseket, semmi nyoma nem maradt volna.

Mióta elment Sasuke nem tud másra gondolni, csak rá. Félti, ezt nem is tagadja, mégis... Az ő hibája volt, hogy elhagyta őket. Azok a szavaknak a súlya ólomként nehezedett a szívére. Sötét szobáját egy kicsiny gyertya világította meg, halovány fényt adva.

A környéket már átkutatta. Minden viskóba benézett, minden követ felforgatott, minden embert megkérdezett, de semmi. A róka fiúnak teljesen nyoma veszett.

Sasuke a földön ülve elemezte a kígyó rejtekhelyéről szerzett iratokat, mikor tevékenységét kopogás zavarta meg.

Sóhajtva állt fel, majd bóklászott előre, az ajtó felé. Lába hangosan dobogott a fapadlón. Keze lustán és lassan nyúlt a kilincs felé.
Már nem hitt benne, hogy a fiú lenne az. Még az első napokban reménykedett, hogy megbékélt, és visszatért hozzá, de mindig csalódnia kellett.
  Ez most sem volt másképp. Kakashi unott, maszkos arcával kellett szembenéznie, ahogy biccentve köszöntek egymásnak. A férfi hosszú ideje nem járt már nála. Hetek, hónapok óta. Bár régen mindig áttekintett az Uchiha-hoz, érdeklődve hallgatta meg a küldetéseken szerzett tapasztalatokat, vagy éppen egy kis sake-t fogyasztottak el.
Ám most, hogy meghallotta a hírt, miszerint a fiú eltűnt, 2 hét után ismét a házba lépett.

-Sasuke-hangja nem mutatott érzelmet, pedig az említett jól tudta, őt is ugyan úgy megviseli a dolog-ki kéne mozdulnod....

Kakashi tovább is beszélt, de azt már Sasuke nem fogta fel, hogy mit. Üres fejjel bámult előre, s csak remélte, hogy nem akar tőle semmit. Van elég baja.

-Gyere-ragadta meg a férfi az Uchiha karját, majd húzni kezdte az utca felé.

Sasuke nem ellenkezett. Nem is lett volna ereje erre. Kócosan, pizsamásan sétált az utcán, némán, a sensei-e mellett. Hamarosan betétek az Ichiraku-ba. Kértek egy-egy ráment, majd vártak. Csendben.
Kakashi aggódott diákja miatt. Nem haragszik rá, hisz ő is ember, történhet ilyen. Bárkinek jóga lehetett volna ezt felróni neki, csak Kakashinak nem. Ő egyik hiábából a másikba esett, nem tudott megmenteni senkit, aki számára kedves volt. Épp ezért próbálja ösztönözni a fiút, tartani benne a reményt, meg a lelket, hogy nincs minden veszve. De ezt Iruka jobban csinálja...

A két nagy tál étel gőzölögve pihent a pulton, arra várva, mikor kezdi valaki megenni. Az Uchiha nem sokat várt. Pálcikájával csattofva kezdett falatozni, de búskomor arcát nem váltotta fel semmi más érzelem.

-Tudod-kezdte a sensei-én sok mindent éltem már át. Sok szerettem vesztette életét, az én hibámból. Sokszor késtem el, és sokszor hagytam cserben embereket. De neked még van esélyed kijavítani a ....

-Mit? Sensei, ez nem hiba volt. Ez maga a pokol. Mindent kimondtam, amitől félt, mindent, amitől rettegett, amit próbált cáfolni. Végig bíztattam, hogy ő jó ember, erre elhirdik mindennek és elijesztem-Sasuke dühösen csapott a pultra, a tányérok megremegtek. Szemébe könnyek gyűltek. Végre mutat valamit-Mi lehetne, ha nem az én bűnöm?

-Nem mondtam azt, hogy nem vagy hibás-tagadta Kakashi, miközben nekilátott a rámennek.

-Ez rohadt jó vígaszralás, sensei. Komolyan jobban érzem magam-ironizált.

-Azt mondtam, még van esélyed kijavítani. Ez pedig igen ritka dolog.

Az Uchiha csillogó szemekkel nézett a férfira.
Talán igaza van. Ha nem ülne itt, és szomorkodna, akkor talán már régen megtalálta volna.
A fél tálat otthagyva pattant fel és kezdett rohanni a major felé.