A megszelidített róka

Egy ölelés az új kezdet

Az éjszakai hűvös hőmérséklet meglepetésként érte a csapatot. Nyár volt, így mind arra számítottak, hogy nem lesz gond, ám ez alaposan áthúzta a számításaikat. Hideg szél rázta a zöld sátor vékony falát, a tábortüzet pedig csaknem eloltotta. Sakura volt a soros az őrködésben. Ő ült kint és fázott. Mivel csak egy sátor volt, így a két fiú bent pihent. Naruto azóta sem kelt fel, s Sasuke sem tágított mellőle. Erre a gondolatra el kellett mosolyodnia a lánynak. Kimondhatatlanul régen volt, mikor utoljára ilyennek látta a fiút. Sőt, soha nem látta még ilyennek. Mindig is visszahúzódó, és magánakvaló volt, de hirtelen megváltozott, s azóta... azóta igazi barátokká váltak. Még akkor is, ha régebben érzett valamit a fiú iránt, most kicsit se zavarta, hogy talált valakit, akit szeret, jobban, mint a barátait. A gondolatok vadul cikáztak a fejében, s eközben a sátorban Sasuke igyekezett eszébe vésni a szőke minden vonását.

Tény, hogy szerette ezt a fiút, de vajon Ő mit érzett? Igen, érdekelte. Mindent tudni akart, hogy azok a kék szemek miket láttak, hogy az a puha ajak miket mondott ki, hogy az a selymes bőr miket élt át... mindent. Nem is számított neki, hogy nem szereti viszont, csak legyen ott mellette. Gondolataiban úgy elmerült, hogy észre se vette a fiú remegő, izzadságtól nedves testének mozdulatait. Csukott szeméből könnyek hagytak nyomot maszatos arcán. Sasuke rögtön a fiú mellett termett.

-Nyugi, nyugi-suttogta, de nem hatott. Szinte rögtön rájött a fiú bajára. Rémálma van.

Kezével lassan végigsimított a bőrén, s azonnal megérezte a hideg verejtéket. A szőke hevesen kapkodni kezdte a levegőt. Úgy nézett ki, mintha pánikrohama lenne, de mégsem az volt.

-Ilyen rémes az az álom?-óvatosan mellékúszott, s átölelte. Közben nyugtató szavakat súgott fülébe, bízva benne, hogy eljut hozzá, és kihúzza az álom rémisztő jelenetei közül.

Ötlete pedig nagyon úgy tűnt, sikerrel járt.

A szőke fiú légzése stabilizálódott, s ahogy a bátorító kezek átölelték derekát, ahogy Sasuke mellkhasa a hátához ért... Meglepően nyugodt illúzió váltotta fel azt a képet, amiben ragadt.

Egy hegy tetején ült. Nem volt se vér, se halott emberek. Ehelyett egy vízesés zúgott, hogy a vizet eljuttassa a tóba, ami a hegy alján volt. Még fentről is tisztán látszott az a rengeteg aranyhal, amik úsztak a kristálytiszta vízben. Feje fölött egy zöld fa leveleit fújta a szél. Nyugodt volt. Fáradt volt. Lelkét gyötörte az a sok bűn, amit elkövetett, az a sok ember, akiktől elvette az életét, az a sok vér, amit ontott... S csak arra gondolt, mint életében oly sokszor, hogy mennyivel lenne jobb a világ, ha ő nem lenne benne. Ha ő nem élne... Szerette elképzelni azt a világot. Szerette volna élni azt a világot. Valaki másként. És máshogy. Esteleg... Esetleg családdal, barátokkal, nevetéssel... És nagyon utálta, hogy ez nem valósulhat meg. Semmit nem tud tenni ellene, ő már egy szörnnyé vált. És egy szörny nem tud megváltozni. És most...most Sasuke és Sakura is meglátta az igazi természetét, a cselekedeteit, az élvezetet a szemében... és ezt akarta elkerülni, mikor úgy döntött megszökik. Maga se tudta, miért maradt. De megtette, s ennek meg is lett a következménye. Mikor felkel valószínűleg utálni fogják, és megvetni. És ha eljutna a faluba, és ott is megtörténne ez, akkor ott is mindenki olyan gyűlölettel nézne a szemébe, mint mindenki más. Még Sasuke is. Biztos. Maga se tudja, miért szorult össze a gyomra az elképzelésre. Talán, mert ő volt az első olyan személy, aki kedves volt hozzá, aki nem akarta rögtön megölni, vagy elkergetni őt.

De ez a hely... az a hely a lelke tiszta ellentéte volt. Lehunyta szemét, és derekán megérzett egy kis nehezéket. Nem volt kényelmetlen, nem volt irritáló. Békés és fesztelen volt. Megfordult a másik oldalára. Ott megtalálta azt a helyet, amit az előbb látott. Arcát abba a puha és meleg dologba fúrta. Eszéből kiszállt az a világ, amiben ő nem létezett, mert megtalálta azt a helyet, ahová ő tartozik. Az pedig itt volt. Emellett a puha, meleg dolog mellett.

-Vajon mi lehet?-futott át az agyán, de a kényelem érzése elhatalmasodott rajta. Mélyen beleszagolt a dologba. Fenyő és orgona illata volt-De jó is ez így!

Az utolsó dolog, amire emlékezett, hogy hajába túr egy kéz, ugyanakkor el is nyomta az álmatlan álom.