Legjobb barát+extrák

7.

A napok csak teltek és teltek, de Milán rám se nézett. Megváltozott, a derűs mosolya eltűnt és egy komor arc váltotta. A nyakán piros foltok jelentek meg, az oldalán pedig Edina. Több barátja lett, mint eddig volt, de elvesztette a régieket, velem együtt.

Az edzéseken sem alakultak jól a dolgok, elvesztettem az eddig is parányi motivációmat. Nem tudok koncentrálni, Milánon jár az eszem, hogy mi tévő legyek. Vagy Levin, aki azóta is szédít. Igazából kisebb flörtökről van szó, nem több nem kevesebb.

Az iskolában már a 4. órán voltam túl, már csak 2 óra van hátra. Szünet volt, Milánhoz be jött Edina és az ölébe ült. Megforgattam a szememet és inkább ki mentem a mosdóba. Miután végeztem, megmostam e kezemet amikor az egyik ajtó mögül Levi lépett ki. A tükörben rá néztem, de inkább lesütöttem a szememet. Akárhányszor rá nézek, csak a törülközős eset jut az eszembe.

-Tudod, akár itt is folytathatjuk. -szólalt meg Levi.

-Tessék?-dadogtam

Erre a mosdó kagylók melletti falhoz taszított, és hevesen csókolni kezdett. Kezeit a derekamra helyezve szorított magához. Nyelve bejutásért esedezett, de erősen ellöktem magamtól.

-Mi a fasz?! Ezt nem csinálhatod csak úgy. -akadtam ki

-Akkor hogy? -válaszolt, s az ujjaival elkezdte cirógatni az államat.

-Tudom jól, hogy tetszett a múltkori. -nézett a szemembe

-De, nem jó az időzítés.-hajtottam le a fejemet

-Ahha, szóval van valakid, aki valójában nem a tiéd csak szeretnéd, hogy az legyen. -találta ki csalódottan

-Én...-kerestem a szavakat.

Egy ajtó csapódás fojtotta belém a szót. Milán lépett ki rajta. Megsemmisülve éreztem magamat, a lábam a földbe gyökerezett. Lehajtottam a fejemet, és a fal felé fordulva próbáltam takarni vörös fejemet. Most megtudta mi történt, pedig azt hittem, hogy még van esélyünk. Mármint barátokként, de ez már veszett ügy. Hallottam ahogy megnyitja a csapot, majd miután végzett így szólt.

-Remélem nem zavartam meg semmit. - mintha Levinek szánta volna, ahhoz képest elég dühösen mondta. De ez már egy ideje így megy, mindig olyan haragos.

-Figyelj, egy cipőben járunk. Frusztráltak vagyunk, és van egy jó módszer a stresszlevezetésre. Ha érted mire gondolok, adok egy hetet hogy átgondold. Szerintem mindketten jól járnánk. -fordult hozzám komolyan Levi.
Nagyon szeretem Milánt, de tényleg jó lenne már felejteni. Unom már azt, hogy én keresem őt, próbálkozom és semmi. Legalább meghallgatna, lehet ezt később megbánom.

-Rendben, de nem ígérek semmit.-adtam be a derekamat, mondjuk nem egészen. De jobb mintha le ordítottam volna, hogy már megint mit csinál.

Erre válaszolva egy aprót nevetett, majd ott hagyott. Egyedül, mindenki el hagy, ha akarom ha nem. De ha már elhagy, akkor csinálja jól. Milán megszűnt létezni, egyik napról a másikra, Levi viszont ha bele egyezek, jó ízzel hagy egyedül. Akárhogy is ellenzem, nem veszítenék vele semmit. Jól érezném magam és ennyi, semmi több. A csengő érdes hangja szakította meg gondolat menetemet. Megráztam a fejemet és inkább vissza mentem órára.

Nem tudtam mi tévő legyek, mikor beléptem a terembe Milán gúnyosan nevetett. Levi pedig magához intett. Lehuppantam a helyemre és csak remélni mertem, hogy senki nem szól hozzám. Levi bátorítóan rá rakta a kezét a combomra és aggódóan nézett rám. Mi történt?

-Szóval már te is buzika vagy?-lépett oda hozzám Milán egyik haverja

-Mi?!-hüledeztem

-Azt mondják, hogy te meg az a másik együtt vagytok.-bökött oda flegmán Levi felé.

-Ez nem igaz!-tagadtam túl hamar
De erre Levi csak lehajtotta a fejét, tudta hogy ez miatta van. Ha nem incselkedett volna mosdóban, akkor rám se néztek volna.

-Ahha, látom. Vigyázz magadra.-nézett rám lesajnálóan. Majd miközben elhaladt mellettem, bele rúgott a székembe.
Összerezzentem, és lesokkolva meredtem magam elé.

Mire véget ért ez a borzalmas nap, addigra már vagy 5 síró görcsöt folytattam vissza. Kiléptem az iskolából, és csak reménykedni mertem, hogy nem fogok találkozni senkivel. Nincs szükségem arra a hülye Levire de még Milánra sem. Utálom az összeset ahogy van. Balra fordultam, hogy ki sétáljak a buszmegállóba de megakadt valamin a szemem. Milán és a "haverjai" a suli oldalánál cigiztek, a többit megértem de Milán. Az apja és az anyja is cigizik, nagyon rosszul bánnak vele és ezért soha nem beszél vagy csinál olyat ami rájuk emlékezteti. Elég neki az ami otthon van. Lefagytam és csak bámultam őket, Milán észrevett és a szemembe nézett. Szájába helyezte a szivart, mélyen beszívta majd, egy csalfa mosollyal kifújta a sűrű füstöt. Biccentett egyet, és vissza is fordult a baráti körhöz. Próbáltam nem nagyot csodálkozni a dolgon, és tovább állni. Csak sétáltam és az utat néztem, nem akartam rá gondolni. Arra hogy mennyire jól áll neki, ahogy az ajkain át fújja a füstöt. Az erős illatára amit át vehetett. Nem! Milán rossz, és soha nem szabadna így gondolnom rá. Észre se vettem, hogy nem szálltam fel egy buszra hanem haza sétáltam. Ami másfél óra. Ez így nem mehet tovább.

Beléptem a fűtött lakásba, és le pakoltam. A meleg levegő ismerős érzésként simogatta testemet. Megvan. Egy megoldás van, ami segíthet. Levi. De még szűz vagyok, és ő nem is tudja. Ha bele megyek, elfelejtem Milánt, és nem kell éjszakánként a fürdőszobában ki kötnöm. Azt mondtuk ez csak testiség semmi érzelem. Azt hiszem nincs más választásom.