Kalandból lett szerelem /Befejezett/

Harmadik fejezet

Újabb napok teltek el, amelyekből hetek lettek, majd hónapok. Cedric nem találta a helyét. Mindenhol az idegent kereste, jártatta a tekintetét, hisz egyszer már az élet összehozta őket újra. Azonban nem járt sikerrel. A japán fiú eltűnt, pedig jó pár nagyobb buliban is megfordult, hogy lássa őt. Néha már azt érezte, hogy csak illúzió volt, nem is létezik. Azonban ujjai alatt még érezte a bőrét, szájában édes ízét. Úgy megbolondította őt, mint még soha, senki. Próbált ésszerű lenni, hisz még soha nem beszélt vele, de ez sem igazán használt. Csak a gyönyörű fiút látta, mosolyra húzódó ajkait. Ébren sorvadozott, álmában élte közös életüket. Szerette volna, hogy valós legyen, a kezét nyújtsa felé. Életében nem gondolt még házasságra, de most úgy vágyakozott utána, mint egy taknyos kamaszlány. Nem értette, hogy miért szeretett így belé, hisz soha nem hitte el a szerelem, első látásra történeteket, pedig állítólag szülei is így találkoztak. Hányszor hallotta a történetet és mennyiszer az intést, hogy egyszer ő is rátalál egy aranyos lányra. Mikor bevallotta melegségét, az apja azt mondta neki, hogy szerelemre ne számítson, mert egyneműek nem érezhetnek így, ugyanis ez csak egy férfi és egy nő kiváltsága. Ezután rövid úton került bentlakásosba, onnan egyetemre. Apja mindent kifizetett, de minden évben közli karácsonykor, hogy nem várják haza. Hisz mit mondhatnának az embereknek, unokáiknak, akik a többi testvérétől vannak. Ha kérdezik Cedric-ről, a szülei azt felelik, hogy örök agglegény. Nem volt fenn egy közösségi portálon sem, de néha kacérkodott a gondolattal, hogy csak ezért regisztrálna, hogy szülei barátai, ismerősei megtudják az igazat, de nem tette meg.

Cedric azóta persze rácáfolt a szerelmes dologra, nem is egyszer. Tomot is szerette, ahogy első, középiskolás barátját is.

Jeremy végig mellette volt, amiért hálát érzett iránta. Sokszor próbálta elmagyarázni ő is, hogy amit érez irreális és lehetetlen. Valami más van a háttérben, amit ki kellene gubancolni és kezeltetnie. Ezen rendszerint összevesztek, de másnap ki is békültek. Cedric szerette a vörös férfit és tudta, hogy jót akar, de egyszerűen nem bírta magából kiírtani az idegen fiút.

Egy idő után Jeremy is belátta, hogy feleslegesen próbál segíteni zakkant barátján, de ennek ellenére gyakran ült Cedric-nél, és ápolgatta a lelkét. Nagyon türelmes volt hozzá, de karácsony táján már ő is megunta.

– Komolyan mondom, reménytelen vagy! Már fél éve, hogy utoljára láttad, és egy éve lassan, hogy lefeküdtél vele, ami enyhe kifejezés, mert én dugásnak hívnám – kezdett a véleménynyilvánításba. – Nem vagyunk egy tündérmesében, hogy te keseregsz érte, ő meg megjelenik az ajtódban. Én meg vagyok olyan bolond, hogy a te lelkecskédet ápolom ahelyett, hogy egy aranyos lánnyal randiznék – mondta tovább.

– Reggelre meg nem emlékeznél a nevére – vágott közbe Cedric. – Menj csak nyugodtan, ha annyira akarsz. Én nem kértem, hogy pátyolgass – mondta szemrehányóan. Egyedül érezte magát így az ünnepek közeledtével. Évek óta nem töltötte egyedül.

– Na ide figyelj, te hülye segg! – ült le mellé. – Rossz nézni, amit csinálsz. Azt nem akarom, hogy elfelejtsd, mert úgyse tudnád, csak lépj túl rajta. Már közel állsz a harminchoz. Ideje lenne egy hozzád való partnert keresned, és nem egy álom után futnod – mondta kioktatólag, holott vagy hat évvel fiatalabb volt, és úgy váltogatta a partnereit, mint más a zokniját.

– Már van egy férfi az életemben – morogta Cedric.

– Basszus, Cedric! – fakadt ki Jeremy. – Te tényleg megzizzentél!

– A kutyámra gondoltam – mondta gyorsan Cedric, és a padlón alvó fekete tacskókeverékre mutatott. – Jupiter tökéletes társ. Nem csinál rumlit, szobatiszta, engedelmes, és nem szökik el – mondta savanyúan Cedric.