Kalandból lett szerelem /Befejezett/

Második fejezet

 
A napok teltek. Lassan hónapokká fonódtak össze. Cedric amennyire igyekezett, annyira nem sikerült kivernie a fejéből az idegent. Ébren és álmában is őt látta. Az esze tudta, hogy hülyeség, hisz csak egyszer találkoztak. Egyetlen szót sem váltottak, még is vágyakozott utána. Volt benne valami más. Valami, ami a lelkét megkongatta, holott erre már jó ideje nem volt példa. Ahogy érintette, ahogy csókolta, mintha mindene lángra gyúlt volna benne.
Nem egy és nem kettő kalandja volt már, egészen középiskolás korától kezdve. A szülei kiakadtak, mikor bevallotta, hogy a fiúkat szereti. Egy fél országgal arrébb küldték iskolába, ráadásul fiúiskolába. Nem is értette a koncepciójukat. Szigorú intézmény volt, de annyira nem, hogy szemet ne hunyjanak afölött, ha néhány diák lebukott szexuális irányultsága miatt. Tíz hónap összezárva több száz fiúval, nem egy leányálom. Nem egy esete volt neki sem, mikor magát heteroszexuálisnak valló fiúval keveredett kalandba.
Ez viszont más volt. Valami vonzotta az ismeretlen fiúban, nemzetiségén kívül is. Volt a tekintetében valami ismeretlen, valami vérlázító, amit szeretett volna még egyszer látni. Hallani akarta a hangját, érezni a bőrét, illatát, ékszereit. Érezte, hogy ez nem normális dolog, de egyszerűen nem bírta magát lebeszélni róla.
Tom többször is hívta, míg el nem költözött. A férfi reménykedett benne, hogy Cedric majd utána rohan. Nagyon kiakadt, mikor ez napok, sőt, hetek múlva sem történt meg. Jól összevesztek, mikor kipakolta a cuccait Cedric-től. Az egész lakóház hallotta a civakodásukat, amin az sem segített, hogy Jeremy befutott. Tom úgy felhúzta magát ezen, hogy majdnem megütötte a vöröst, amit persze barátja már nem hagyott.
Fél év is eltelt úgy, hogy epekedett. Nappal dolgozott, hibátlanul, percízen, de az éjjelek voltak szörnyűek. Álmodott. Újra és újra fejébe tolultak végtelenített filmszerűen, az azon az éjszakán történtek. Hol verejtékezve ébredt, hol férfiatlanul sírva. El akarta felejteni, de képtelen volt rá. Bármit megadott volna azért, hogy ne emlékezzen.

– Kezdek begolyózni – alapította meg Cedric egy ebéd folyamán. Jeremy felvont szemöldökkel nézett rá.
– Még csak most? – kérdezte némi éllel a hangjában. – Akkor én már előrébb járok – grimaszolta. – Mond már meg, hogy hogy a búbánatba lehet valakibe így beleszeretni?
– Nem tudom – sóhajtott Cedric – volt benne valami…
– Tudom – vágott közbe a vörös férfi. – Valami szokatlan, ismeretlen, vonzó és a lista még igen hosszú, amit az elmúlt félévben vázoltál fel – hadarta, mint egy betanult szöveget. – Elfelejthetnéd már. Így sehová nem haladsz. Egyhelyben toporogsz, a farkad meg lankad – próbálkozott a nyers igazság dobálásával, bár sejtette, hogy nagyobb esély van arra, hogy holnapra megtanuljon kínaiul, mint barátja agya helyre billenjen.
– Tapló vagy, ugye tudod? – kérdezte szemrehányóan Cedric.
– Aha, de lásd be, hogy nem kergethetsz valakit, akiről azt se tudod, hogy ki. Legalább, ha a nevét tudnád – gondolkodott hangosan Jeremy, ami még jobban lehangolta Cedric-t.
– Már megbocsáss, de akkor seggrészeg voltam, és nem jutott eszembe megkérdezni tőle – méltatlankodott Cedric.
– De a nyelvpiercingjével eljátszadoztál – mondta kajánul Jeremy.
– Nyald ki! – förmedt rá Jeremyre, majd felugrott a székről.
– Cedric! – szólt Jeremy távozó barátja után.
– Mondd – fordult vissza Cedric, bár nem szívesen.
– A hétvégén lesz egy fogadás. Semmi extra, csak egy kis lazítás az unokatesóméknál. Mit szólsz? – kérdezte meg hirtelen Jeremy. Bármit megtett volna, hogy barátja jobban érezze magát. Nem szerette így látni, ezt tudta Cedric is, amiért hálás volt.
– Rendben, de többet nem iszom le magam. Túl élénk még a legutóbbinak az emléke – gondolt vissza arra az éjszakára, ami megint szomorúsággal töltötte el.
– Én nem foglak kényszeríteni – vonta meg a vállát Jeremy.
– Kösz az ebédet – mosolyodott rá Jeremyre.
– Nálam ez nem fog menni, mert hetero vagyok – gonoszkodott Jeremy, erre Cedric csak a középső ujját mutatta neki.
Cedric elindult vissza a céghez. Útközben gondolkodott és belátta, hogy Jeremynek igaza van. Nem kergethet egy egyéjszakás kalandot. Savanyúan elmosolyodott a gondolatra, ugyanis az óta az éjszaka óta nem volt kapcsolata. Nem azért, mert nem lett volna jelentkező, csak ő nem akarta. Neki csak egyvalaki kellett, akiről azt se tudta, hogy ki. Fél éve már, hogy ábrándozik, de hiába. Mélyet sóhajtott, mikor kinyílt a lift ajtaja, ahol főnöke várta.
– Örülök, hogy visszaért. Megint a fiammal fogok ebédelni. Szeretném, ha beszélne a francia kapcsolattal. A koncepciónkat ismeri – támadta le Nagatsuka-san.
– Értem – írta fel teendői listájára gondolatban ezt is. – Megjegyeztem.
– Rendben. Jó munkát! – csukódott be a liftajtó az idősebb férfi mögött.
Cedric sóhajtozva indult az irodája felé. Nem örült annak, hogy már megint rá hárítják a feladatokat. Könyvelőnek vették fel, nem tolmácsnak, fortyogott magában. Néha az volt az érzése, hogy nem is a számolási tehetsége miatt vették fel, hanem azért, mert egy halom nyelven beszél.
Besétált az irodájába, ahol már várta az akta, amit át kellett beszélnie a franciákkal. A kezébe vette, amin több kis post-it-et is talált. Elfintorodott. Főnöke igen macska kaparva írt, ami nem könnyítette meg Cedric dolgát.
– Szia! Megvan még az ujjad? – nyitott be hirtelen az irodájába Jeremy. Ő jó poénnak szánta, de nem ért célt. Barátja úgy nézett rá, mint aki menten megöli.
– Akarod látni? – morogta Cedric.
– Inkább ne! A főnök már megint lelépett? – huppant le a kanapéra.
– Aha. A fiával ebédel, nekem meg maradtak a franciák – dünnyögte.
– Ismered a fiát? – kérdezte kíváncsian Jeremy.
– Nem. Miért kérded? – kérdezett vissza felhúzott szemöldökkel Cedric.
– Hát? Te vagy a kis kedvenc, mert beszélsz vagy tíz nyelven…
– Nyolc – szólt közbe Cedric.
– Akkor nyolc. Lehet, fél, hogy megrontod – gonoszkodott.
–  Már megint barom vagy – jegyzete meg rosszallóan Cedric.
– Egy fokkal lehet, hogy még az a taknyos is jobb lenne, egy álomképnél – nevette Jeremy.
– Nagatsuka-san meg biztos örülne is neki – grimaszolta Cedric. – Neked nincs dolgod egyébként? A termelési osztályon ennyire ráérnek? Mert, ha igen, adok én munkát – morgolódott.
– Oké, megyek – tette védekezésképp maga elé a kezét Jeremy. Nem akarta barátját tovább hergelni. Mikor becsukódott utána az ajtó, Cedric lehuppant a székére. Nagyot sóhajtott. Nem akart beszélgetni az értetlen franciákkal, bár messzemenően jobb ötletnek tűnt, mint kattogni egy vadidegen fiún, akit soha többet nem fog látni.
Végül a párizsiakat választotta. Mosolyogva hívta őket videóchaten. Ha nem is egész napra, de legalább egy órára a kemény beszélgetés elvette figyelmét egy csodálatos fiúról.
 
***
A hétvégi bulira gondosan felöltözött. Sötétszürke öltönyt, hozzá illő bordó inget és fekete nyakkendőt vett fel. Szőke haját csak megborzolta. Mikor a tükörbe nézett, sóhajtott, mert tudta, hogy a nők rajongani fognak érte. Erre a gondolatra már nem is volt kedve menni, de hát megígérte.
Jeremy pontban nyolcra ott volt érte.
– Egész jó az öltönyöd – próbálkozott Cedric.
– Nem fog menni. Még mindig hetero vagyok – mondta vigyorogva Jeremy. Cedric soha nem tett felé olyan lépést, de szerette húzni az agyát.
– Nem is vagy az esetem. Én csak megdicsértem az öltönyöd, mert megy a szemed színéhez – pukkancskodott Cedric. Haragudni az ilyen megjegyzésekért persze nem tudott. Már megszokta az évek alatt. Nehezen barátkozott vele össze. Általában nehezen ment ez neki, mert nem egy alkalom volt, hogy mikor kiderült meleg, nem keresték többet a társaságát. Jeremy is meresztgette a szemét a sztriptízbár kellős közepén, ahová elrángatta, majd benyögött egy bocsit és közölte, hogy elmehetnek egy meleg bárba is, így egálban lesznek. Innentől lettek barátok.
– Neked elhiszem – mosolyogta Jeremy. Mindig azt mondta, jó, ha az embernek van egy meleg barátja, mert lehet vele focit nézni, de azt is megmondja, hogy rosszul választott ruhát.
Cedric nem tudta, hová mennek, ezért hagyta, hogy Jeremy vezessen, pedig nem szerette, mert rossz sofőr volt, és veszélyes. Mind a forgalomra nézve, mind saját magukra.
– Ugye nem halunk meg? – kérdezte idegesen Cedric az egyik bravúros előzése után.
– Félsz? – kérdezte vigyorogva Jeremy.
– Utálom, ha vezetsz! – fakadt ki Cedric.
– De te nem tudod az utat, úgyhogy bírd ki.
Az út hosszú volt, és Jeremynek hála veszélyes. Maguk mögött hagyták a város zúgását. Elértek egy nyugodt lakóövezetet, amit erdő vett körül. Begurultak egy hatalmas villa udvarára. Beirányították Jeremyt két autó közzé, ami húsz percet vett igénybe neki. Cedric fohászkodott, hogy neki ne menjen egyik drága luxuskocsinak se. Végül sikerült neki. Mikor kiszálltak, Cedric végig tapogatta magát:
– Úristen! Élek!
– Annyira nem volt rossz.
– Annyira? Ha nem rántom félre a kormányt, nekimegyünk annak a villanyoszlopnak! – emelte fel a hangját Cedric.
– Az még messze volt – pirult Jeremy feje.
– Volt a francokat! – dühöngött Cedric. – Hazafelé én vezetek, mert még élni akarok! Add ide a slusszkulcsot! – nyújtotta a kezét. – Hol vetted a jogsidat?
– Ez sértő – durcáskodott Jeremy, de azért odaadta. Cedric még egy darabig nézett rá dühösen.
– Jól van, na! Tudom nélküled is, hogy pocsékul vezetek! Mehetnénk végre? – toppantott egy nagyot sértődötten a vörös.
– Aha – enyhült meg Cedric arca.
A fogadószemélyzet a hátsó udvarba irányította őket. Gyönyörű látvány tárult Cedric szeme elé. Az udvar fákkal volt beültetve, amerre a szem ellátott. Nem messze tőlük egy tó terült el, amelynek tükrén tavirózsák úsztak. A tavat asztalok vették körül. Roskadásig meg voltak rakva étellel és itallal.
– Nem szeretem az ilyen helyeket – feszengett Cedric. – Senkit nem ismerek.
– Ne aggódj! Az unokatestvérem és a férje nagyon kedvesek. Á! Ott is vannak! – mutatott egy pár irányába. A nő karcsú volt, és szőke haját kontyba kötötte, zöld szemei csillogtak. Halványzöld ruhát viselt. Karját egy fekete öltönyös, jóvágású, barna szemű, fekete hajú férfiéba fűzte.
– Szia, Jeremy! – köszönt a nő, ahogy Cedric-hez értek.
– Szia! Ő Cedric Holms! – mutatott barátjára.
– Örvendek, Cedric! Elizabeth Turner vagyok – nyújtotta a kezét, amit Cedric elfogadott. – Ő itt a férjem, Tony. – Cedric vele is kezet fogott. – Kér pezsgőt?
– Nem, köszönöm, vezetek. Inkább ásványvizet – mosolygott még mindig feszengve.
– Rendben – biccentett a nő, majd intett a pincérnek, aki perceken belül hozta a kért italt. Beszélgetésbe kezdtek, de Cedric hamar elvesztette a fonalat, így a környezetet figyelte. Végig járatta a tekintetét mindenen. Szájához emelte a poharat, és ekkor az egyik asztal végénél egy ismerős alakot vett észre, aki egyenesen őt nézte. Fuldokolva köpte vissza a vizet a pohárba.
– Jól vagy? – veregette meg a hátát Jeremy.
– Igen. Mindjárt jövök – lépett el mellőle, de mikor körülnézett, már nem látta sehol, aki miatt majdnem elpatkolt. A keresésére indult, de nem találta sehol, pedig egész délután őt kutatta. Egy idő után már azt hitte, hogy csak álmodta. Már esteledett, mire fel akarta adni, de mégsem tette. Jeremy hívta vacsorázni, de nem ment. Az erdő felé vette az utat, egy kis ösvényen haladt végig. Mikor kiért az erdőből, egy tisztás fogadta, aminek a közepén egy zöld lugas állt. Elvarázsolták a rózsaszín virágok, amelyek beborították a lugast. Megbűvölten bámult rá, mikor valaki megszólalt a háta mögött.
– Engem keresel? – kérdezte egy mély hang, amitől Cedric végigborzongott. Megpördült a tengelye körül, a hang irányába. Egyenesen a barna szemekbe nézett. Ő állt előtte, aki után fél éve epekedett. Szíve azonnal szaporábban vert, mert megtalálta végre az álmát. A sötét öltönyben hihetetlen gyönyörűen festett. Most nem volt szemöldökében a piercing, fülében a fülbevalók, de így is lehengerlően nézett ki.
– Még emlékszel? – kérdezte kiszáradt szájjal Cedric.
– Annyira részeg nem voltam – felelte a fekete, miközben közelebb lépett Cedric-hez.
– Hogy hí… – kezdett a mondatba Cedric, de befejezni nem tudta, mert a fekete lenyomta a nyelvét a torkán. Cedric azonnal megtalálta a piercinget, és elkezdett vele játszani. A súlytól és az izgalomtól hanyatt esett a fűbe, a fekete meg rá. Átölelte a barna szeműt, nehogy elszökhessen megint.
A homály egyre jobban rájuk telepedett. Elfedte őket, de nem zavartatták magukat. Cedric csak őt akarta, de a másik csókjából ítélve tudta, hogy élvezi a helyzetet a fekete srác is. Egymást ölelték, és ruhán keresztül simogatták a másikat.
Cedric boldogabb volt, mint valaha, mert megkapta azt, akire hónapok óta áhítozott. Az idegen ujjai közé kulcsolta a sajátjait. Így akarta magához láncolni, de tudta, hogy még így is meg tud szökni, mert ő van felül.
Csak csókolták egymást. Olyan hévvel és mohón, mintha nem lenne holnap. Cedric azt hitte, hogy csak neki hiányzott a másik, csak ő kergetett egy álomképet. De ahogy a japán fiú ujjai hozzá értek, ahogyan csókolta, az egyértelművé tette, hogy ő is akarja. Újra szerette volna szájában érezni, játszani a kis karikával merevedésén, ami most a combjához nyomódott. Olyan szomjas vágy kerítette hatalmába, ami eddig még soha. Megragadta a fiú tarkóját és még jobban magához húzta. Felnyögött a másik, de hagyta.
Egyszer csak mindennek vége szakadt. A semmiből zizegés hangzott fel. Összetört a burok, amiben eddig voltak. Cedric a combján egyre erősebb rezgést érzett. A fekete hirtelen felállt, és előkotorta a telefont.
– Mindjárt megyek – motyogta a telefonba, majd elszaladt.
Cedricnek reagálni sem volt ideje. Zihált, alig kapott levegőt. Nem bírt utána kiabálni. Mikor felállt, fájdalmasan nyilallt ágyékába a kielégületlenség. Próbált lépni, de nehezen ment. Agya kicsit ködös volt, de leindult a fiú után.
– Hát te itt vagy? Mindenhol kerestelek – kapta el Jeremy a következő kanyarnál. Cedric csak nézett rá, majd hirtelen bekattant, hogy hová indult.
– Meg kell keresnem! – kiáltott fel, és elrohant. Otthagyta csodálkozó barátját.
Végig szaladt az ösvényen, egyenesen a ház elé, de már csak egy távolodó kocsit látott.
– Csessze meg! A jó kurva életbe!  – dühöngött. Már majdnem a haját tépte.
– Mi ütött beléd? – kérdezte zihálva Jeremy.
– Semmi! Menjünk haza – hajtotta le a fejét. – Nem érdekes, hogy mi történt. Csak menjünk haza – szótagolta dühösen.
Jeremy nem kérdezett semmit. Tudta, hogy barátja a padlón van, és olyankor nem érdemes piszkálni. Elbúcsúztak mindenkitől, majd elindultak haza. Cedric egy szót sem szólt, nem igazán bírt megszólalni. Legszívesebben toporzékolt volna dühében.
– Mondd már el, mi a fene bajod van! Megsüketülök a csendtől – méltatlankodott Jeremy egy órás hallgatás után.
– Semmi – motyogta. Esze az idegen körül forgott, akit megint sikerült elvesztenie.
– No persze – felelte Jeremy.
– Szállj le rólam! Jó? Végeztem mindennel! Nem vagyok hajlandó többet párkapcsolatba kezdeni. Inkább veszek egy kutyát, mert, ha annak azt mondom, ül, akkor azt teszi, ha azt, hogy fekszik, akkor fekszik, és nem dumál vissza és nem szökik el – fejtette ki véleményét.
– Bediliztél? – kérdezte döbbenten Jeremy.
– Nem – felelte kurtán Cedric. Többet nem is szólt, sírhatnékja volt. Fájt neki a fennálló helyzet, és úgy érezte, hogy soha többet nem fogja látni őt.

------‐-----------‐--------------------------------------------------------Sziasztok! Nos, itt is vagyok a második fejezettel. Amikor olvastam a régi verziót, fogtam a fejemet, hogy biztosan én írtam- e. De én. Ez ezerszer jobb lett. Hagyjatok nyomot.