Címlapsztori /Befejezett/

Első fejezet

Az ebéd

- Nem! - hallatszott az erőteljes tiltakozás egy családi ház emeleti szobájából. Az ijedt szemű, fiatal férfi nekinyomta hátát az ajtónak, ami azért volt vicces, mert nem nőtt magasra és kimondottan izmosnak sem volt mondható. Egészen törékenynek tűnt fehér bőrével, zöld szemével és búzaszőke hajával. Nem díjbirkózónak szánták, inkább egy könyvtárban kuporgó félénk fiúnak, bár a látszat néha csalhat.

- Kérlek - könyörgött a testvére az ajtó túloldalán. Hátát nekivetve támaszkodott ő is a válaszfalnak. Ikrek voltak, de ég és föld, kinézetre is és természetükben egyaránt. A lány magas - bátyjánál is - karcsú és nagyon gyönyörű teremtés volt. Hosszú, arany haja derekáig ért, és lépcsőzetesen volt levágva, így keretezte finom arcvonásait. Zöld szemében - ami megszólalásig hasonlított testvére szemére -, könyörgés ült, pedig akinek szólt, ő az ajtó mögött makacskodott, így nem láthatta.

- Légyszi, bátyuskám, tedd meg! - kérlelte tovább. - Csak egy ebéd.

- Egy férfi modellel, aki mellesleg az ország legjobb pasija! Lesheted! - jött a dühös válasz az ajtó mögül. Mikor testvére ezt felvetette, már egyértelmű volt mit felel rá. Látta már a férfit ruhában is, fedetlen mellkassal is. Túl nagynak ítélte a kísértést.

- Légyszi, nekem dolgom van. Most hívtak egy fotózásra, amit nem hagyhatok ki. Menj el helyettem, így épülnek a kapcsolataim - könyörgött tovább.

- Nem! - harcolt rendületlenül az erőteljes férfihang. - Tanulnom kell!

- Jó kifogás - nyelvelt a lány. -, így is szuper okos vagy.

- Pont ez az. A modelleknek nincs eszük. Miről beszéljek egy olyan fazonnal, a divatról? Inkább nem - morgott tovább bátyja.

- Kösz, hogy lehülyézed a modelleket - mondta sértetten a lány.

- Oké, akad kivétel, de nagy átlagban, ez az igazság - kardoskodott tovább. - Nem szeretnék némán ülni egy órán át és nem hinném, hogy egy intellektuális szinten lennénk.

- Rendben, te akartad! - figyelmeztette bátyját. - Véletlenül elkotyogom apuéknak, hol jártál nyaraláskor. Ők még mindig azt hiszik, hogy múzeumban voltál, de én elmondhatom, hogy a szállodában...

- Ez alattomos húzás - jött a dühös válasz. -, de nem tennéd meg. Ismerlek.

- Biztos vagy te abban? - kérdezett vissza, de az ikre hajthatatlan volt. Más úton kellett rávennie testvérét arra, amit akart.

- Ez esetben - lökte el a lány magát a fától vigyorogva. - Enyém a pendrive-od! - iramodott el a bátyja szobája felé. A fiú is kicsapta az ajtót és ijedten szaladt testvére után. Hevesen dobogó szívvel fékezett le a szobájában.

- Add vissza - kiáltott rá, mikor meglátta, hogy megkaparintja testvére a féltett tárgyat.

- A meséiddel kezdjem vagy a romantikusokkal - gonoszkodott kicsit, mire kiguvadt testvére szeme. Kicsit elszégyellte magát, de muszáj volt erősnek lennie. - Utóbbiak kiadásért kiáltanak - tette hozzá, hogy a nyomás még nagyobb legyen. Az összeset olvasta és úgy gondolta, hogy polcon lennének a helyük, nem egy pendrive-on.

- Elizabeth - sziszegte dühösen a nevét a fiú, de hangja bennszakadt, mint mindig, mikor veszekedtek. Fogalma sem volt, hogy merre lépjen. A húga megint sarokba szorította, mint mindig, ha vágyott valamire. Már kicsinek is ilyen volt.

- Igen, Dennis? - kérdezett vissza a lány. Tudta, hogy már csak egy kicsit kell zsarolnia. - Szeretnéd? - Dennis bólintott. - Egy ebéd.

Dennis nézett rá. Húga erős akaratú volt mindig. Ha ő azt mondta nem adja vissza, nem is fogja. Azzal tisztában volt, hogy nem törölné le, de úgy eldugná, hogy nem találná meg. Szerette őt, de ilyenkor az emeleti ablakból lökte volna ki.