Két különböző ember, két különböző élet. Az egyik híres, a másik a névtelenség hétköznapjait éli. Egy napon azonban útjaik keresztezik egymást, felvillanó vakuk fényeivel kísérve.
Egy pillantás, egy mondat, mindez elég, hogy érzések szökkenjenek szá...
Dennis és Timo élete lassacskán megváltozott. Egymáshoz idomultak, együtt élték meg az alkalmakat. Most, hogy Dennis már nem rettegett a nyilvánosságtól, hetek teltek el, mire egyáltalán felfigyeltek rájuk. Akkoriban cikkeztek róluk, de mindez a szőke férfit már nem érdekelte. Megszokta, hogy néha-néha saját arca köszönt vissza egy-egy cikkből, hírportálról. Már nem számított akkora csodának az egész, mint évekkel korábban. Egyszer remegett meg kezében a telefon, mikor napvilágra került, hogy ő ugyanaz a férfi, mint évekkel korábban. Az atlantai városkából való, ahonnan Timo is jött. Fintorogva olvasta kapott nevét az újságban, azonban ő még mindig el tudott bújni Jonathan mögé. Annyira titkosan kezelte Gerald ezt, hogy még az alkalmazottaival is titoktartási nyilatkozatot íratott alá, míg írója másképp nem dönt. Dennis tudta, hogy ez nem neki szól, inkább, húgának, aki tetőtől, talpig beleszeretett a férfiba.
Mikor híre ment annak, hogy ő és Timo együtt vannak, a szülei irányából újra fellángoltak az indulatok. Őt már nem találták meg, így húgának írtak, aki előbb ismét türelemmel beszélt velük. Majd rájuk csapta a telefont és arra kérte őket, hogy felejtsék el a létezésüket. Felejtsék el, hogy vannak és nevet adtak, mert eljön a nap, mikor mind a ketten eldobják azt. Soha többet nem keresték őt.
Lotte és Dean eleinte fenntartásokkal kezelte a kapcsolatukat, de mikor először haza látogattak, egy pillanat alatt levette a házaspárt és lányukat is a lábáról az ifjú író. Amikor meggyőződtek róla, hogy tényleg szereti Danielt, megenyhültek és onnantól boldogan fogadták őket házukban. Dennis akkor szerette meg őket még jobban, mikor Lottéval sétált valahová és belefutott néhány ismerősbe, akik nem hagyták szó nélkül az eseményeket. A nő egy pillanat alatt lereagálta a helyzetet annyira, hogy a négy egykori osztálytársa csak hápogott. Dennis szeretettel ölelte meg a nőt, amire haza ért Dean és Timo is. Utóbbi végtelenül boldog volt, hogy ezt láthatja.
Egy idő után eljött a pillanat, hogy az ikreknek életükben először válniuk kellett. Dennisnek fájt a tudat, hogy testvére elköltözik. Annál nagyobb volt a meglepetés, hogy neki kell mennie. Egy évvel az első randevújuk után, Timo egy dobozkát adott neki. Dennis megilletődött, majd kicsit zokon vette a kulcsot a kis dobozban, ami a lakásához járt. Lizzy és Gerald kipenderítették otthonról, hogy ezentúl lakjon a szomszédban. Az első, ténylegesen otthon töltött éjjel azonban rejtett még egy dobozt, amiben már egy pár gyűrű ragyogott. Habozás nélkül mondott igent és szerette újra és újra párját a szőke férfi.
Timo egyre híresebb lett. Munkái kiterjedtek az egész országra, de akárhol is volt, ha tehette, éjszakára hazarepült kedveséhez. Ha viszont erre nem volt lehetőség, laptopostól ültette fel a gépre Dennist és vitte magával a hosszabb munkákra. Dennis imádott utazni, romantikázni Amerika nagyvárosaiban. Az ötletei csak gyűltek, könyvei egyre híresebbek és híresebbek lettek. Boldog volt. Nem létezett már a rettegő fiú, az a srác, aki szégyent hozott a családjára. Felnőtt. Férjhez ment és Dennis Jonshonként állt a teraszon, ahol első randevújuk volt, immár férjével. Nyár volt, virágok illata lengte be a teret. A csillagok fényesen világítottak és ő igazán boldognak érezte magát. Az élete zajlott. Szeretett és szerették. Azt csinálhatta, amire igazán vágyott. Azonban egy apróság még zavarta. – Eltűntél – ölelte át hátulról férje. – Tudom, hogy a nászéjszaka jobban izgat, de benn van minden szerettünk, barátunk. – Dennis az ölelésbe simult és mosolygott. Húga igen vehemensen kitartott a dupla esküvő mellett, amit hipergyorsan meg is szervezett, hogy ne látszódjon rajta: Gerald csak nem volt olyan gavallér. Imádta a férfit. Főleg azért, ahogy húgával bánt. Mikor megtudta, hogy gyermekük lesz, sírva fakadt.
– Csak gondolkodtam – sóhajtotta, miközben a kicsiny hajók fénye újra felvillant és halkan zümmögve körözni kezdtek a vízen. – Min, édesem? – puszilta fültövön Daniel, amibe beleremegett a szőke férfi. – Most magamon, ha nem gond – suttogta, egy szorosabb ölelés volt a válasz rá. – Nem vagyok már Mitchall. Nem vagyok Jonathan Wood sem és talán soha nem is voltam igazán. Most vagyok az, aki akartam lenni mindig. – Daniel hallgatott. Beszéltek erről, de erőltetni semmit nem akart. Neki az is megfelelt, ha senki nem tudja meg, hogy a bestseller író az ő férje. – Tudod, hogy nem zavar – puszilta arcon. – Mindent csak akkor csinálj, ha itt is akarod – csúsztatta a kezét a szívére. – Tudom, kedvesem – simított arcára. – De az igazság felszabadít. Akkor is ez történt, mikor végre napvilágra került ki is vagyok én valójában. Csak idő kellett, hogy tisztán lássak. – Van is terved? – kérdezte szelíden mosolyogva férje. – Akad – fordult meg az ölelésében.
A zsebébe nyújt, majd az egyik lámpa alá tolta kedvesét. Hátát nekidöntötte, tenyerét szívére húzta, hogy sajátját rásimíthassa ujjaira, úgy, hogy gyűrűjük látszódjon. Felemelte a telefont, és fényképezett, majd egy mozdulattal továbbította Danielnek, akinek zsebében megrezzent a készülék. Ő is elővette. Számára ráért volna közölni a világgal, de tudta, hogy párja most vagy soha alapon döntött. Mind a ketten pötyögni kezdtek, csakhogy Dennis oldalán pár perc múlva ez a szöveg jelenjen meg képükkel:
Kedves Rajongóim!
A nevem Dennis Johnson (születtem Mitchall, egy atlantai városban). A mai napon végre eldobhattam születéskor kapott, gyűlölt nevemet és azt, amit magamnak kreáltam, hogy elbújjak a világ elől. A mai nap más, nem csak férjhez mentem, hanem egy mese révbe ért. Szülővárosomban rám köszöntött a szerelem, egy furcsa ebéd nyomán, ami talán túl korán került a világ szeme elé. Ezért váltottam nevet, de mától nem létezik más, csak Dennis Johnson; író, testvér, férj.
A képen a szívek pillanatok alatt halmozódni kezdtek, majd megjelent az első aláírás is, amin elmosolyodott. Jó ideje a saját nevét használta már:
Daniel Johnson: Örökké a férjed
Dennis ránézett mosolygó párjára. Egy mozdulattal némította el a telefont, iktatta ki az internetet. Odalépett szerelméhez, az övét is elvette, majd csókra hívta. Egy igazi, titkok nélküli elsőre, amit egy meggondolatlan ígéret, ebéd, majd egy országos címlapsztori kísért az útján, hogy valósággá váljon mégis egy boldog napon.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Sziasztok! Ez is eljött, egy újabb vég, egy újabb, befejezett történet. Köszönöm, hogy velem tartottatok az elmúlt tíz hétben és ismét erőt adtatok a folytatáshoz. Az életem merőben megváltozott az első rész óta, de imádom még is, hogy olvashatom mennyire tetszett nektek ez a sztori is.
Ez a történet is azok közzül való, amit még kamaszként írtam, majd kapott egy ráncfelvarrást. Összesen hat részes volt, de ahogy elkezdtem újraírni egyre csak terebéjesebb lett, én meg hagyom mindig, hogy a történet utat törjön magának. Barátnőm olvasta a régit is, szerinte megérte elővenni a fiókból és leporolni, az új verziót pedig egyenesen imádta.
A jövőben pihenés következik. Van még ehhez hasonló sztorim lapulóban, ami vár az átírásra, de nyár van. Az idő amit nem a munkahelyemen töltök, azt a gyerekekkel szeretném a szabadban. A hétfő és a péntek még jó darabig marad. Ha a Vágyak szárnyánt kijavítottam, az következik a sorban, de nem kizárt, hogy csak szeptemberben.
Köszönöm hogy olvastátok, csillagoztatok, komnenteltetek.
