Címlapsztori /Befejezett/

Kilencedik fejezet

Újabb esély

A napok lassan tova peregtek. Dennis megtette az első lépést a másik felé. Rettegett a visszautasítástól, de ami történt, az kissé megnyugtatta. Tudta, hogy hónapokkal ezelőtt nagyot vétett. Most mégis új esélyt kapott. Az, hogy Timo nem haragudott rá, erőt adott neki, hogy várjon. Talán még nincs veszve minden. Talán újra érintheti, csókolhatja, mint sokszor álmodott már róla. Most itt volt, egy karnyújtásnyira, de mégis távol kicsit. Távolabb, mint majd két évvel korábban. Érezte, hogy akarja. Szeretné újra megpróbálni. Ami történt, azt újra és újra átgondolta. A mostani fejével már másképp döntene. Mást lépne egy hasonló helyzetben. Akkor megrémült. Ma már nem biztos, hogy észlelné a kutakodó tekinteteket, a vakuk villanását. Nem rettegett már a holnaptól, attól, hogy minden, ami számára létezett, összedől. Az egyetlen dolog, ami most számított az esély, amit talán újra megkaphat. Nem tudta, hogy merre lépjen. Nem szeretett volna erőszakos sem lenni. Időt akart hagyni Timonak, hogy átgondolja ő is az egészet. Valahol a szíve mélyén rettegett, hogy talán a másik nem akarja újrakezdeni. Esetleg őt mélyebben érintette a dolog, mint gondolta. Most, hogy már látta őt, hallotta szavait, az idő nagyon lassan pergett számára. Az elmúlt hónapokban megszokta a magányt. A húga minden reggel nyolckor elindult otthonról és nem is ért haza délután ötig. Ebben az időben vagy írt, vagy lézengett a lakásban. Most azonban nem bírt koncentrálni, nem bírta magát lekötni. Céltalanul járkált az üresen kongó lakásban, miközben a szíve őrületesen dobogott. Azt verdeste folyamatosan, hogy egy új esélyt kapott, amit nem ronthat el. Hisz hányan mondhatják el magukról, hogy az, akiért forronganak újra az életükbe landol? Az életnek néha fura humora van, de Dennis élni akart ezzel a lehetőséggel, bár még nem tudta, hogy hogyan is.

Timot megrendítette a találkozás. A szíve újra életre kelt. Azt hitte, hogy elfelejtette a másikat, de rájött, hogy arra nem volt képes. A fájdalom tompult egy idő után, de a hiányérzet nem múlt el. Megértette a másikat. Az, ami akkor történt, arra még egyikük sem állt készen. Hirtelen a címlapra kerülni nem egyszerű dolog. Mikor először jelent meg egy nevesebb lap kezdő oldalán, úgy érezte, hogy minden, ami az eddigi élete volt, a homályba veszett. Egy új fejezet kezdődött el számára, ami rengeteg újdonságot rejtett magában. Hetek, sőt, talán hónapok kellettek ahhoz, hogy feldolgozza, megismerik az utcán, ráírnak instán és minden létező platformon, ahová regisztrálnia kellett. Utálta, mikor Dean-éket látogatta meg és azokat a képeket is feltöltötték az internetre. Mikor lefotózták őket abban az intim pillanatban, tényleg egy belsőséges dolgot vettek el tőlük, és dobták fel a világhálóra, ahonnan letörölni soha többet nem lehet. Ölelte őt, mert szerette, akarta, hogy vele legyen, együtt lépdeljenek át mindenen. De az, hogy közszemlére tették, megijesztette Dennist és ő ezt megértette. Azt, hogy nem akart benne bízni, már képtelen volt elfogadni, egészen a beszélgetésig. Látta, hogy bánja a másik és azt is a smaragd szemekben, ha most történne ez vele, talán nem lenne ekkora hordereje. Ezután érkezett meg a könyv. Ahogy olvasta, már biztosra vette, hogy Dennis írta. Minden mozdulat, amit leírt valódi volt. Megtörtént. Torka kiszáradt, mikor az első alkalmuk következett. Még a könyvet is letette. Izgatottan járkált fel és alá a lakásban. Végül nekikezdett. Annyira jól megírta a másik, hogy újra átélte azt a kellemes délutánt és csodás éjjelt. Érezte ujjai alatt a másikat, forró testét a sajátjához simulni. Újra érezni vágyta őt. Csókolni akarta, érinteni. Megértette érzéseit a sorokat falva. Megbocsátott teljesen, bár az, hogy a bizalom kiépüljön újra idő kell majd. Mindennél jobban szerette volna, de várnia kellett. Azt szerette volna, ha a másik teszi meg felé a következő lépést.

– Dennis, már megint azt csinálod – lépett be a nappalijukba Lizzy, mire Dennis összerezzent. Húgának még az iskolában kellett volna lennie.
– Te mit keresel itt? – kérdezte ijedten a férfi.
– Sokan betegek az osztályból, akik meg nem, azokért is megérkeztek már a szülők. Minden mást be tudok itthon fejezni, de ha tovább járkálsz, elszédülök – nézett rá felvont szemöldökkel. Dennis elhúzta a száját és leült. De térdei így is remegtek. – Jaj, tesó – huppant le mellé és térdére tette a kezét. – Mi jár abban az okos fejedben? – Elizabeth mosolyogva nézett rá. Tudta, hogy tudja, csak tőle akarta hallani.
– Mindig ugyanaz – vallotta be Dennis. – Mióta tudom, hogy mellettünk lakik – motyogta. – Nem haragudott rám. A süteményt sem akarta a fejembe húzni, pedig megérdemeltem volna – fakadt ki.
– Felnőtt, kulturált ember, tudta, hogy azzal nem lesz előrébb – magyarázta Lizzy.
– Nem felejtettem el őt – simogatta meg húga ujjait.