Címlapsztori /Befejezett/

Negyedik fejezet

A vágy győzelme az értelem felett

Dennis napjai egyhangúan teltek. Igyekezett munkát találni, de teljes munkaidős állást nem sikerült. Ezért besegített több könyvesboltban is. Nem igazán tartotta szerencsésnek ezt így, de egyelőre nem tudott mást kitalálni. Szeretett volna elköltözni otthonról, hogy végre a saját életét élje. Úgy gondolta, hogy elmondani egy ilyen horderejű dolgot a szüleinek könnyebb, ha már nem egy fedél alatt élnek. Így is borzasztó nagy veszekedés lesz belőle, de legalább lesz hová mennie. Lélekben már próbálta elengedni a szüleit, csak még nem ment neki.

Első lépésként Gedeonnal ült le beszélgetni. A lelkész meglepődött, mikor gyerekkori barátja azt kérte, hogy amit elmond, az legyen titok. Az ifjú lelkész biztosította róla, hogy ugyan nem köti a gyónási titok, mint a katolikusok esetében, de a szobából, ahol meghallgat mindenkit, semmi nem fog kikerülni. Dennis hitt neki. Tudta, hogy ötven százalék esélye van rá, hogy elfogadást leljen...nem lelt. Barátja megdöbbent a vallomásán. Ahogy nézte régi iskolatársát, a tekintetéből tudta, hogy elveszítette. Nem fognak már beszélgetni. Nem fognak már civilként sem találkozni. A lelkész próbálta a hit oldaláról megközelíteni, hogy Dennis ezzel hagyjon fel, de a fiatal férfi megrázta a fejét, hogy nem akar. Ő így az, aki. Amikor a beszélgetés odáig jutott, hogy egyértelművé vált a lelkész számára, hogy Dennis volt már férfival, az egész szituáció ott akadt meg. Nem volt már a hit segítője és nem volt már barát sem. Dennis felállt, de az ajtóból még visszafordult. Egyedül azt kérte, hogy ez tényleg maradjon titok, minden mást az Úrral, bízza rá. Gedeon bólintott. Dennis ebből tudta, hogy a férfi nem fog semmit elmondani a szüleinek, de már lelki vezetőként és barátként sem számíthat rá.
Elizabeth a templomban várta meg. Elég volt testvérére néznie, hogy tudja, nem sikerült túl jól a beszélgetés. Hitt Istenben, akárcsak bátyja. Mióta az eszét tudta ezt nevelték belé, de a lelke is azt suttogta, hogy létezik egy felsőbb hatalom, aki irányítja a világot. Testvéréhez hasonlóan úgy vélte, hogy Isten szereti Dennist, máskülönben nem teremti meg. Az, hogy olyan lett, amilyen, annak biztosan célja volt, csak még nem tudták, hogy mi.

Timo sem akart kimenni a fejéből. Naphosszat forgatta a cetlit, de nem merte felhívni. Miután beszélt a lelkésszel, még inkább nem. Szerette volna halkan, csendben elintézni az életét, mielőtt a rengeteg ember kilép belőle, akit eddig ismert. Szíve sajgott. Érezte a dobbanásokból, hogy nem akar múlni az érzés, ami szárba szökkent a másik iránt. Ott őrizgette a lelkében, vigyázott rá még úgy is, hogy inkább csak fájdalommal járt. Akarta. A mosolya, az arca, csillogó kék tekintete segített abban, hogy egyre közelebb kerüljön az elhatározáshoz. Talán egyszer, ha egymásnak teremtették őket, egy szebb és kevésbé hazug időben együtt lehetnek.
Éjszakákon át ébren üldögélt a laptopja előtt. Csak írt és írt. Minden félelmét, bánatát szerette volna szövegszerkesztőbe vetni, de úgy érezte, hogy soha nem múlnak el. Mindig újabb és újabb gondolat fogalmazódott meg benne. Nem kellett azon agyalni, hogy mit írjon, egyszerűen csak jöttek a szavak és ő csak pötyögte befelé.
– Be kellene nyújtanod néhány kiadóhoz – szólalt meg mellette húga egyik éjjel. Dennis felnyikkant ijedtében.

– Ne haragudj – nevette a lány és megölelte testvérét.
– Nem tudom, hogy kibírom-e az elutasítást – motyogta Dennis.
– Rowlingot legalább egy tucat kiadó utasította el és nézd csak meg, mára a legolvasottabb ifjúsági regény az övé – világított rá Elizabeth.
– Csakhogy én melegekről írok – vétózta meg testvére.
– És? – lépett mellé Elizabeth és felcsüccsent az asztala szélére. – A gyülekezetünkön kívül is van élet és hidd el, más még attól nem szemellenzővel jár. Te dolgozol könyvesboltban, ha jól tudom.