Efebofília II.

7.fejezet

Arra ébredtem, hogy egy hatalmas test fekszik rám. Felnyögtem morcosan. Így még nem ébredtem és őszintén... Elég kellemetlen volt.
- Mikor akarsz felkelni Csipkerózsika? Éhen halok. –morgott a fülembe Iván.
- Azért akarsz kilapítani, mert éhes vagy? Azt hittem vagy már elég nagy ahhoz, hogy csinálj magadnak reggelit. –morogtam rekedt hangon.
- Szeretem a kajákat, amiket csinálsz és holnap hazamegyek. –jegyezte meg.
- Már holnap? –kérdeztem kissé riadtan, éberebb hangon.
- Igen. Kellett ez a kis pihenés és igazán jól éreztem magam, de az üzleteim várnak és nem boldogulnak nélkülem. Ezért ilyen hamar. –mormogott a fülembe.
- Értem. –sóhajtottam elkenődve. Belegondoltam abba, hogy ha ő nem lesz itt, akkor egyedül maradok három gyerekre és nem ez volt a legnagyobb baj, hanem konkrétan Emil. Valahogy nem értettem őt tegnap és ez is megzavart. Iván kellően sokat és sokszor játszott velem, de ha elmegy... Nem akartam egyedül maradni a vágyam tárgyával. Annyival könnyebb volt, míg itt volt. Futhattam hozzá. Ráadásul megígértem annak a gyereknek, hogy holnap együtt megnézünk egy pornófilmet.
- Elég erős vagy. Ki fogod bírni. Ha pedig forrósodik a lábaid alatt a talaj hívj fel és segítek. –mintha olvasott volna a gondolataimban.
- Tegnap összezavarodtam. –szólaltam meg nagy sokára.
- Mire gondolsz? –kérdezte és én elmondtam neki mindent, ami azután történt, hogy éjjel elhagytam a házat. Elmondtam neki, hogy majdnem megbasztam azt a vörös démont, de nem ment, aztán Emil is megjelent. Beszéltem neki róla, hogy beszélgettünk és nem volt rossz, aztán felmérgesített, kaptam tőle egy puszit és a szavait nem értettem. A 19 év valahogy nagyon soknak tűnt akkor és még most is, ha azt az utolsó pár mondatot elemezgetném.
- Oda vagy a fiúért. Nem csoda, hogy mást nem akartál a kardodra szúrni, ugyanakkor lehet kellett volna. –jegyezte meg barátom.
- Lehet. –hagytam annyiban.
- Ma még gondoskodom rólad amennyiszer csak szeretnéd. Holnap reggel pedig mielőtt hazaindulnék kellően kimerítelek. Nem lesz időd azon gondolkodni, hogy mit csinálhatnál a fiúval. –tette meg ajánlatát, amire ugrottam.
- Benne vagyok. –jelentettem ki határozottan. –HA lemászol rólam csinálok reggelit. –javasoltam.
- Sári már elment. Most előbb meghágnálak, addig ráér a kaja. –nem várt választ, már tette is, amit akart és én engedtem neki.

Fél órával később kielégülve főztem, ki voltam simulva. Alapos volt és elterelte a figyelmemet a saját gondolataimról a barátom. Valóban tartottam attól, hogy elmegy, de bíztam benne, hogy tud segíteni, ha meginognék. Számíthattam rá, csakis rá és ennek elégnek kellett lennie.

Sári szinte egész nap nem bukkant fel, de még az ikrek sem, aminek kifejezetten örültem. Mondjuk az a kettő miért is bukkant volna fel a lányom nélkül? Fura is lett volna.

A nap szinte elrepült Iván társaságában és a másnap túl gyorsan jött el véleményem szerint.

Hajnalban előbb ébredtem, mint Iván, talán pont azért, mert tudtam már csak percek kérdése és elmegy, én pedig egyedül maradok a segítsége és a támogatása nélkül. Általában, sőt mindig ő támadott le engem, amikor érezte szükségem van rá, de most... Most én voltam az, aki letámadta őt. A felállás nem változott, csak annyi, hogy én kezdeményeztem a gyors és heves szexet.

Egy órával később a kocsija mellett álltam és figyeltem, ahogy az utolsó táskáját is bepakolja. Felsóhajtottam. Életemben először önző akartam lenni és magam mellett tartani, de a könyörgés... Elég férfiatlan lett volna, így nem tettem.
- Ne nézz így! – jegyezte meg, ahogy megállt mellettem.
- Nem nézek sehogy! –mordultam rá.
- Ha te mondod. –legyintett szórakozottan. –Légy jó és ne tegyél semmi olyat, amit később megbánhatnál. Ha baj van hívj fel! –kötötte a lelkemre. – Felnőtt vagy, élvezd ki a nyár hátralevő részét, csak ne vele. –figyelmeztetett.
- Nem akarok tőle semmit. –fordítottam el a fejemet. Hazudtam és ezt ő is jól tudta. Minden vágyam volt Emillel lenni mindenféle módon, de abban is igaza volt, még ha csak burkoltan is fogalmazta meg, hogy megbánnám és nem csak én, hanem a fiú is. Még egy utolsó csókot kaptam, aztán kocsiba szállt és elhajtott a ház elől. Hirtelen úgy éreztem elvesztem. Magamra hagyott az, aki a józan eszemet megtartotta. A rettegés megcsapott. Már nem lesz itt, hogy visszafogjon, nem menekülhetek hozzá, ha kiéhezem vagy csak azért, hogy elterelje a gondolataimat. HA mertem volna Sárit egyedül hagyni, azt hiszem én is inkább hazamentem volna Ivánnal. Felsóhajtottam és hajamba túrtam.