Efebofília II.

2. fejezet

- Ők meg mi a francot keresnek itt? –tettem fel a számomra olyan nagyon logikus kérdést, mielőtt még agyvérzést kaptam volna. Így is éreztem a bárdot a fejem felett az iskolában, erre itt vannak. Megakartam szökni az álmom elől, ezért jöttünk ide, hogy még csak esélyt se adjak megvalósulni annak a rémképnek, erre tessék...
- Ők is itt töltik a nyarat. Tegnap érkeztek. –vigyorgott rám Sára. 32 fogas vigyorától nem lett jobb a kedvem, csak rosszabb. Nagyon is jól tudtam, hogy mi lesz ezután. –Legalább van itt két ismerős, akikkel eltölthetem a nyarat. –mellékesen jegyezte meg, de nekem ez volt a legrosszabb rémálom jelenleg.
- Azért jöttünk ide, hogy gyakorold az angolt, nem örülök neki, hogy egyből velük akarod tölteni minden idődet. –néztem rá komoran. Szép terelés volt. Az eredeti elképzelésem szerint addig üvöltök vele, hogy küldje el őket, míg már berekedek. Ez azért finomabb volt. Képzeletben vállon veregettem magamat.
- Komolyan mondod? –nézett rám hatalmas szemekkel.
- Igen, komolyan. –vágtam rá minden gondolkodás nélkül.
- Akkor mi van, ha velük is angolul beszélek? –kérdezte. Túl okos volt, kellett nekem annyira odafigyelnem a tanulmányaira. Erre nem tudtam mit felelni, úgy éreztem, hogy veszítettem, de nem csak a lányom ellen egy vitát, ha nevezhetem annak, de a sors ellen is. Hányingerem lett már most attól, hogy ezek állandóan itt fognak lebzselni körülöttem.
- Világos. Szigorúan csak angolul. –mondtam végül, mint akinek a fogát húzzák. Boldog mosolya nem tette jobbá a kedvemet, de még tartottam magamat. –Ha lehet, akkor ne lebzseljetek állandóan itt. –kértem tőle ennyit. –A szüleik gazdagabbak, mint mi. Gondolom annyival jobb házban laknak. Inkább ott őrjöngjetek, de szólj mindig, mielőtt lelépsz velük valamerre. –néztem szemeibe komolyan. Az apja voltam, felnőtt férfi és tanár. Aligha hallott tőlem még ilyet, de első volt most a saját védelmem, leginkább a józan eszem védelme.
- Rendben van, de azért néha itt is lehetünk a parton? –olyan félve kérdezte, hogy azonnal tőrt éreztem a szívemben.
- Persze. Csak szerettem volna ezt a nyarat a diákjaimtól távol tölteni, nyugalomban veled. –ezzel burkoltan, de bocsánatot kértem tőle, amiért nem akartam, hogy itt legyenek olyan sokat.
- Én is a diákod vagyok, nem mellesleg Iván is itt van. –mutatott rá.
- Te a lányom vagy, annyival másabb vagy, mint a diákjaim, téged szeretlek kislányom. –mosolyogtam rá, mire ő is elmosolyodott. Kicsit könnyebbnek éreztem a szívemet.
- Ne aggódj! Elég időt fogok veled is tölteni. –puszilt arcomra. –Ma... Ma este gyújthatunk tábortüzet a parton? –kérdezte óvatosan, elvégre most békéltem csak meg a ténnyel, hogy azok ketten a napjaim részévé váltak.
- Persze. Van rá engedélyem. Kikkel akarod felgyújtani a partot? –szólt bele
Iván azonnal, ahogy megjelent szélesen vigyorogva.
- Itt vannak az osztálytársaim. –mutatott a kapu felé Sári, mire Iván kihajolt és megnézte magának azt a kettőt. Az arcáról semmit nem tudtam leolvasni. –Akkor lehet? –nézett rám. Mivel Iván mondhatni engedélyt adott rá ki voltam én, hogy nemet mondjak.
- Lehet. –adtam be a derekamat. –Estére szerzek be nektek rágcsálnivalót. –sóhajtottam.
- Én meg sört. –jelentkezett Iván lelkesen, mire kapott tőlem egy gyilkos pillantást. –Oké, alkoholmenteset. –húzta el a száját.
- Imádlak titeket. –rikkantott Sári és már robogott is le a lépcsőn a srácokhoz.
- Megszoptad. –a korlátnak dőlve jelentette ki Iván, ahogy figyelte a triót távozni.
- Nem akarsz inkább leszopni? –tettem fel a kérdést. –Nem mellesleg örülnék, ha nem szólnál bele a terveimbe. Éppen megakartam tiltani, hogy azok hárman itt lebzseljenek a közelben. Mire volt ez jó, hogy engedted nekik ezt a tábortüzes dolgot? –kérdeztem, legszívesebben kiabáltam volna.
- Nekünk nem kell velük lenni. Míg ők hárman elfoglalják magukat a tűz mellett én gondoskodom rólad, ha van rá igényed. –ajánlotta fel készségesen. Az egyetlen, akinek hagytam, hogy uralkodjon fölöttem. Ki is használta ebben a feszült helyzetben a dolgot. Disznó.
- Lesz. –mondtam ennyit.

Befejeztem a gyros elkészítését. A teraszon étkeztünk Ivánnal. Nem mondtam neki, de örültem, hogy itt volt és a józan eszemre figyelt. A végén még elbízta volna magát, ha hálálkodom neki. Nem volt rá szüksége. Együtt vettünk nyakunkba a várost, már ha nevezhető volt annak. A helyi lakosok viszonylag kis számban képviseltették magukat, de turistákból annyi volt, hogy Dunát lehetett volna velük rekeszteni. Mindketten tisztességesen öltöztünk fel, így vonzottuk mások pillantását, de én inkább nem bámészkodtam, nem jobban, mint egyébként. Rengeteg volt a fiatal, ami most jól jött. Volt, vagyis lett volna miből válogatni, ha rászánom magamat. Egy nagyobb boltba tértünk be együtt. Több zacskó chipset és egyéb rágcsálnivalót vettem a kölyköknek. Többnyire olyasmiket, amiket tudtam, hogy Sári szeret. Az ő ízlését ismertem csak. Több liter üdítő és némi sör is került a kosarunkba. Két palack bor pedig nekünk. Elborozgatni a teraszon, nyugalomban... Mennyei álomkép volt.
- Jobbra van egy kisebb csapat siheder. Eléggé fixíroz az egyik srác. –suttogott a fülembe barátom, mire összerezzentem. Egészen feltűnésmentesen néztem arra, tehát nem reccsent bele a nyakam abba, hogy arra kaptam a fejemet. Egy újabb palack borért nyúltam és így viszonylag indokoltan, de arra fordulva megnéztem magamnak a kis csapatot. A pillantásom azonnal találkozott egy ijesztően zöld szempárral. Szinte megrettentem tőle. Természetes vörös hullámos haj, szeplők, vékony, viszonylag kiforratlan test, ami egy helyes arccal párosult. Meg kellett hagyni, hogy igazán szép volt a látvány. Megeresztettem egy halvány mosolyt, mire az arc fülig pirult. Ez igenis a kedvemre való volt. Visszafordultam a borokhoz és csak reménykedtem benne, hogy még látom azt a fiút. Külföldi lehetett, mert angolul beszéltek a barátai. Tökéletes nyári kaland.
- Nos? –kérdezte Iván izgatottan.
- Aranyos volt. –vallottam be.
- Ennyi? –kérdezte.
- Miért mit vártál? Igen megbasznám, ha lenne rá lehetőségem. –morogtam az arcába. –Most örülsz? –csikorgattam a fogaimat.
- Ezzel a szájjal puszilod meg a lányodat és tanítasz száznál több diákot? Soha többet nem ajánlom az ismerőseimnek az iskolát, ahol tanítasz. –mondta komolyan, de a szemein láttam, hogy jól szórakozik. Kicsit sem felnőttesen, de sípcsonton rúgtam és a bevásárlókocsit tolva otthagytam. Jót nevettem a szitkain és a bicegésén.