A Fiú, Aki Felmelegítette A Szívemet

4

Üdv a klubban!

***

Egy héttel később

Éppen a nappaliban ültem Owennel, amikor hirtelen olyan furcsa érzésem tàmadt. A következő pillanatban már elment az áram.
-Te szar! - sétàltam a tévéhez majd rávágtam egyet, hátha ez megoldja a problémát. Nem oldotta meg.
Kettő ütés között Owen ijedt hangját fedeztem fel. Nevemen szólított, de nem úgy, ahogy szokott. Hangja remegett a félelemtől, alig bírta kiejteni nevemet.
Ránéztem. Ő kezét leste, ami por állagúvá vàlt. Jobb keze eltűnt, míg a balnak csak a fele látszott.
Odarohantam hozzá és megfogtam arcát.
-Segíts, kérlek! -folyt le egy könnycsepp az arcán majd végleg eltűnt az egész teste.
Szám elé kaptam a kezemet majd kapkodni kezdtem a levegőt. Felálltam és a fiú hűlt helyét lestem. Nem értettem, mi történt.

Aztán hirtelen visszajött az àram, a tévé monoton hanga elnyomta a zokogásomat.
-Elvesztették a csatát. - kaptam el egy mondatot a híradóból, mire odanéztem.
A Bosszúállók egymásba kapaszkodva tértek visssza a toronyba, mire össze húztam szemeimet. Hősök, akik sose veszítenek most mégis vesztettek.
Idegesen csaptam le a tévé távirányítót majd kiléptem a hàzból.

***

Pietro Maximoff szemszöge

-Havazik! - kiàltottam fel lepetten, majd az ablakhoz siettem. Kezemet a hatalmas üvegre helyeztem, majd hitetlenkedve néztem a fehér csodát. Valljuk be, júliusban nem valószínű hogy esni fog a hó. Most vagy meghülyült az időjárás, vagy egy elég súlyos probléma közeledik felénk. Titkon reméltem, hogy a második. Csodàlltam az időjárást, akár egy öt éves, a többieket viszont nem nyűgözte le annyira a hó. Szomorúan ültek a kanapén.
A következő pillanatban valaki feltépte az ajtót és egy új ember lépett be a terembe. Rákaptam a tekintetemet.

Hosszú, fehér haja most lófarokba volt kötve feje tetején, kiemelte kék szemeit, amivel végignézett a társaságon, kihagyva engem. Arcával rezzenéstelenül vizslatta a többieket.
-Ki vagy? - pattant fel Tony és rögtön kérdést szegezett neki.

A lánynak, aki több mint egy éven keresztül birtokolta a szivemet. Aztán, azt hittem, hogy meghalt. Sokkolva tekintettem végig rajta. Amikor múltkor láttam az utcán, nem hittem a szememben. Hiszen ő halott.

-Azt hittem, emlékszel rám, Tony! - oldalra fordította a fejét majd gonoszan nézett rá. Ekkor nagyot dobbant a szívem.
-Hagy segítsek, hátha így beugrik ki vagyok! - mondta majd jobb kezét belendítette Stark felé mire az arrébb ugrottt. A jégcsap a falba szúródott.
-Waverly? - pattant fel Steve a kanapéről.
-Eltűnt az egyik barátom. - indult el Steve felé és ujját a férfi mellkasára helyezte. A pillanat varázsa miatt elfelejtettem, hogy milyen helyzetben is vagyunk és egy pimasz mosoly kúszott arcomra.

-Most vissza akarom kapni. Azonnal! - bevallom Abby ebből a szögből ijesztően nézett ki. Ahogy komoly arccal fenyegetőzött, miközben a szoba hőmérséklete a minussba csúszott, még engem is megrémisztett. De aztán olyat tett, ami teljesen elvette a figyelmemet. Rámnézett.

Waverly Abby Miller szemszöge.

Ránéztem. Zöld szemeibe fúrtam sajátomat. Pietro nem szakította meg a szemkontaktust, ezért megtettem én. Szívem hevesen dobogott, éreztem, hogy elkap a pánik. A híres pánikrohamom megérkezett. Levettem ujjamat Steve mellkasáról majd hátrébb léptem.
-Tehàt csak azt akarom, - kezdtem bele miközben hevesen vettem a levegőt. - azt akarom, hogy - fejemhez kaptam a kezemet, forgott velem a szoba.
-Minden rendben, Abby? - becenevem hallatán kezem remegni kezdett. A földre ereszkedtem, és kezeimbe temettem arcomat.

Kettő mély levegő. Nyugtattam magam, majd beszívtam mélyen a levegőt.
Pietro hozzám sietett, mire ismét rámtört a rosszullét.
-Vegyél mély levegőt! - helyezte hátamra kezét, majd biztatóan simogatni kezdte azt.
-Vedd le rólam a mocskos kezed! - söpörtem le magamról mancsait.
-Oké, leveszem, csak vegyél mély levegőket. - lépett hátrébb, így teret adott nekem.
-Azt akarom, hogy visszahozzátok a barátomat! Most! - nyögtem nehezen.
-Bocsi, jégkirálynő de az nem fog menni olyan gyorsan! - szólt közbe Tony.
-Hogyan hívtàl? - kaptam fel fejemet majd nehezen felàlltam.