A Fiú, Aki Felmelegítette A Szívemet

7

Edzés

***

Délután kettő óra. A szobámban olvasok egy rettentően unalmas könyvet. A pszichológusom ajànlotta, hátha segít. Bevallom, valamennyire segített. Halk kopogás. Ez volt az, ami kizökkentett nyugalmamból. Pietro bekukucskáló feje pedig még inkább felzaklatott.

Belépett a szobámba, vállán egy edzőtáska foglalt helyet. Haja gubancosan omlott arcàba, válla lassan emelkedett, ahogy vette a levegőt.
-Beszélhetnénk? - érdeklődőtt én pedig szavak híjàn csak esetlenül bólintottam egyet. Teljes testével bejött, táskáját ledobta a földre. Idegesen hajàba túrt, majd kezeibe temette arcát.
Próbáltam oldani a feszültséget, a lehető lerosszabb kérdéssel.
-Mit sportolsz?
A fiú hitetlenkedve nevetett fel, amivel kicsivel nekem is jobb kedvem lett.
-Boxolok. - válaszolt egy szóval, majd ismét beszélni kezdett.
-Amolyan indulat levezetés. - tette hozzá.
Mindettudóan bólintottan egyet.
-Nézd, - kezdett bele - nemtudom, hogy mit gondolsz rólam, de vannak tippjeim! - nevetett fel kelletlenül mire keserű mosolyra húztam számat.
-De szeretném, ha elmondanád. -kijelentésével meglepett.
-Őszintén. - tette hozzá gyorsan mire hatalmasat sóhajtottam. Hát akkor legyen.
-Hazudtál, Pietro. Azt mondtad, hogy sosem hagysz el de ahogy eltemetett a törmelék egyből mást kerestél. -motyotam halkan. Pietro értetlenül húzta össze szemeit.
-Fájt, amit tettél, Pietro! Elrontottad az egész életemet. Orvoshoz kell járnom, hogy meggyógyuljak miattad. - nem tagadom, azt akartam, hogy bűntudata legyen. Azt akartam, hogy érezze a fàjdalmat, amit én is éreztem akkor.
-Nem cseréltelek le. - csak ennyit mondott nekem pedig elpattant a cérna.
-Igen? Pedig nekem nagyon úgy tűnt a tévében, hogy lecseréltél. - emeltem fel kissé hangomat.
-Nem tettem, Abby. - Pietro még mindig tisztelettel beszélt hozzám, nem kiabált.
-Az a lány Tonyt kereste. Egy kalandja volt, akit aztán kidobott és a làny nem bírta elfogadni, azt, hogy vége. Így elkapott az utcán és addig velem jött, amíg el nem vittem Tonyhoz. - sóhajtott majd idegesen hajába túrt. Tekintetemet végigvezettem izmos karjàn, és csodálatos tetkóin. Titkoltam, de imádtam minden rajzot a karjàn.
-Pont úgy fotóztak le minket, amikor egymás mellett sétáltunk.
-De akkor miért nem kerestél? - kérdeztem könnyes szemekkel. Talán kicsit meghatott a bocsánatkérő monológja, de próbáltam visszafogni magamat.
-Azt hittem, halott vagy, Abby. - sóhajtott egy hatalmasat és kezeibe temette arcát. Aztán a plafonra emelte tekintetét majd karórájára kapta.
-Jesszus, elkések! - kapta fel táskàjàt a földről, majd a vàllára akasztotta azt. Odalépett hozzám majd kezei közé fogta arcomat. Arcomat kissé összenyomta, ezzel pufi arcot varàzsolt nekem.
A fiú elmosolyodott. Szívem hevesen dobogott, majd' kiszakadt.
-Vigyázz magadra, majd beszélünk! - puszilta meg a homlokomat, én pedig bàrhogy probáltam menekülni nem engedett.
Mosolygott egyet majd sietve kifutott a szobàmból.

***

A toronyban olyan csend volt mint még soha. Tagadhatatlan, hogy a Bosszúállók nem voltak a toppon, nem dolgoztàk fel, hogy vesztettek. Gondoltam körbe néztek, olyan régen voltam már a toronyban. Miközben egyedül jàrtam a folyosót elkalandoztam gondolataim között. Ha nem gondolkozok, csak megyek és csinálom a dolgomat, akkor nem kap el a rémület pedig minden okom meglenne rá. Hiszen éppen ott vagyok, ahonnan leginkább menekülnék, de mégis itt tart a szükség, vissza akarom és vissza fogom kapni Owent. Aztán gondolataim közé egy teljesen más személy kúszott. Pár órája adott puszija helyén homlokom égni kezdett, még mindig éreztem magamon a tekintetét. Egyszerre voltam tőle zavarban és közben menekülni akartam előle. Egyszerűen rettegtem attól, hogy a fiú csak áltat engem, igazából tényleg lecserélt. Féltem tőle, féltem a csalódástól amit ő okozhat nekem.
Gondolataimból hirtlen szakított ki a mellkas, aminek nekimentem.