Sápadt tűz | Damiano David

Az igazi pörgés

A házban, ahol az olcsó mámor vár,
A zongorához ült le valaki
És fölsírtak sóvárgón, lágyan, tompán
A nagy Chopin holdfényes dalai.

Juhász Gyula - Muzsika

Teljesen abban a hitben éltem, hogy a különböző együttesek és előadók órákat, sőt napokat töltenek egy-egy stúdióban. A 80-as és 90-es évek rock zenéjén nőttem fel, természetesen titokban, hiszen a szüleim azt se nagyon engedték meg nekem, hogy otthon bármilyen rádió, zenelejátszó vagy hifi.

Emlékszem, egyszer az egyik tanárom kölcsönadta az MP3 lejátszóját, ami tele volt a jobbnál jobb albumokkal a tehetséges együttesektől. Oliver Blanh volt a világ legjobb földrajz tanára. Frissen diplomázott fiatalember volt, aki nagyon boldog volt, hogy nulla tapasztalattal rögtön kapott egy osztályt, akiket taníthat. Sokkal jobban megértést engem, mint a szüleim korabeli tanárok. Oliver rendszeresen vállalta a délutáni napköziket is, ahol mindig izgalmas játékokat talált ki és rengeteget énekeltünk. Neki köszönhetően szerettem bele Bon Joviba és a Mötley Crüe-ba. Ők voltak az én titkos őrangyalaim, a menekülő utam a szomorú valóságtól.

Nagyjából két hónapba telt, hogy a szüleim észrevegyék miért tűnök el órákra, miután hazatértem az iskolából. Éppen egy AC/DC dal szólt a fülhallgatóból, amikor anyukám berontott a szobámba a frissen mosott ruháimmal. A szülőm teljesen lesokkolódott, kiejtette a kezei közül a sok ruhát s apámért kezdett sikoltozni. Akkor üvölthettek velem talán a legjobban. Anyám kétszer meg is pofozott, másnap pedig vissza kellett adnom Olivernek a lejátszót. Szegény tanár alig bírt bocsánatot kérni, míg a házunkhoz is eljött, de apám elüldözte. Onnantól kezdve sose maradhattam ott a napköziben.

Victoria és a fiúk nagyjából három órán keresztül próbáltak. Látszott rajtuk, hogy nem először játszák el azokat a dalokat. Kényelmesen üldögéltem a kanapén, amikor Marta helyet foglalt mellettem.
-Ne aggódj, nem leszünk itt sokáig. - felvontam az egyik szemöldökömet és úgy vizslattam a vörös hajú hölgyet. - Ezek már az utolsó simítások a turné előtt.
Bólintottam, majd az olasz hölgy folytatta a beszélgetést.
-

Február végén értünk haza Svájcból, március elején pedig kezdődik az olaszországi út. - a hölgy gyorsan belépett a srácokhoz, váltott velük pár szót, majd elköszönt tőlem és elsietett.

Elképedve bámultam az üvegfal mögött a bandát. Thomas alig múlt 16, de máris több mindent elért az életében, mint több nála sokkal idősebb felnőtt. Victoriara kezdtem úgy tekinteni, mint a kishúgomra, szinte elöntött a büszkeség. Ethan lenyűgözött azzal, hogy mennyi jó dobos. Bár számomra mindig Tommy Lee lesz az első számú, az olasz fiú feltornázta magát a dobogóra. Damiano, azaz Mr. Seggfej. Bármennyire is szerettem volna utálni őt, el kellett ismernem, hogy fantasztikus hangja van. Ha hinnék még a vallásomban, biztosan így képzelném el a mennyország hangját.

Victoria időnként felém kapta tekintetét, minden alkalommal megbizonyosodva arról, hogy még élek és nem untam halálra magamat. Éppen ellenkezőleg történtek az események, mindketten arra számítottunk, hogy el fogok aludni a stúdióban. Viszont annyira lekötötték a srácok a figyelmemet, hogy ha akartam se tudtam volna aludni. Túlságosan is megfogott engem Vic és Thomas fantasztikus gitárjátéka. Örök életemben a basszus gitárosokat tartottam az együttesek fő alkotóelemeinek, ezt a teóriámat Victoria csak megerősíteni tudta. Ez az igazi pörgés.

Nagyjából három órás próbát követően mind a négyen kiléptek az üvegfal mögül, magukhoz vettek a mini hűtőszekrényből egy-egy üveg vizet és mindegyikük leborult az első helyre, amit megtalált. Így történt az, hogy Victoria mellém huppant le a kanapéra, fejét a vállamon pihentetve, míg Ethan szó szerint a nyakamba borult. A hosszú hajú dobos rettenetesen elfáradt, utolsó erejével pedig rám borult. Izzadt teste hozzá tapadt fehér ingemhez, de nem nagyon zavarta a fiút.
-Nézzenek oda! A mi kis diktátorkánk elcsavarta Ethan fejét...azt hittem van ízlésed, haver. - Damiano lekezelő szavai törték meg a kellemes csendet.