Az új barátok

1.1K 21 2
                                    

Miután megismerkedtem az új hellyel, elkezdtem barátkozni. Még nincs csak egy barátom, Adam. Csak egy hét telt el eddig a tanár úr ugyan olyan kedves velem. Eddig csak ötösöm van nála, van olyan tantárgy ami nehezen megy. De próbálok jobb lenni belőle. Sajnos korepetálnak 1 tantárgyból. Na de most hajnali 3 van. Lassan készülök a suliba. Most csinálom a hajam. Meg álmos vagyok de igyekszem minél hamarabb végezni , hogy el ne késsek. 7 órától lesz korepem 8-tol pedig kezdődik az órám. Miután kész lett a hajam felöltöztem majd sminkeltem egy picit. Nem szeretem túlzásba vinni a sminkeket mert a suliba csak a kurvák szokták túlzásba vinni. Nekem elég az alap smink ami egy kevés alapozóból, szempillaspirálból és szájfényből áll. Beértem a suliba ahol a korep tanárom várt. Leültem es megoldottam a feladatott amit adott majd beszélgettünk egy kicsit. Egyszer csak bejött a terembe az irodalom tanárom.
-Elnézést, nem tudtam hogy vannak itt.-mondta kicsit meglepetten.
-Semmi baj, mit szeretne? -kérdezte MRS. Martin.
-Csak krétát szerettem volna kérni azt hittem már itt az osztály. -mondta kicsit elszégyelve magát.
-Tessék tanár úr. -adtam neki oda a krétát, amikor ujjaink megint összeértek és csak mosolyogtam, mint a tejbe tök.
-Köszönöm. -mondta mosolyogva.
-Mehetsz Lizzie végeztünk mára, majd holnap találkozunk ha neked is jó.
-Köszönöm MRS. Martin. Akkor holnap találkozunk. -kiléptem az ajtón majd mentem az emeletre a tanár úr termébe ahol órám lesz és ahova a tanár követett is.

 -Szóval Lizzie, szép név.-mondta mire megint csak elmosolyodtam. -Köszönöm MR. Andrew.-ültem le a helyemre.

 -Tanár úr kérdezhetek valamit? 

-Persze Lizzie. -mondta meglepődve.
-Magának van barátnője? -meglepődőtt ő is mint én a kérdésemen. -Elnézést.
-Semmi gond es nincs.-Mondta mire rám nézett.
Tudni kell rólam, hogy életemben egyszer sem csókolóztam és senkivel nem feküdtem le. Ezért sokan piszkálnak, de legalább el tudom mondani magamról, hogy habár volt már barátom sose volt több köztünk egy ölelésnél. Oda mentem a tanárhoz es megpusziltam az arcát. Ezen még én is meglepődtem nem csak a tanár aki magához húzott ekkor. -Sajnálom tanár úr, nem akartam.- mondtam magyarázkodva.
-Semmi gond.- nézett a szemembe majd viszonozta a puszimat.-Legalább kiderült, hogy nem csak én érzek irántad valamit.-mondta elpirulva.
-Akkor most már tudjuk.- öleltem magamhoz amit rögtön viszonzott is. Ekkor pont becsengettek és jött be az osztály. Én es a tanár úr gyorsan leültünk. Oda jött hozzám Léna, Abby és Adam. Mindet megöleltem egyesével amit a tanár észre is vett és rám mosolygott. Ekkor bejött az egyik osztálytársunk akivel eddig nem foglalkoztam.
-Szia.-köszönt rám a srác- James vagyok.
-Szia. Lizzie.-Mutatkoztam be. Egésznap velük voltam es beszélgettem velük meg egy kicsit bolondoztunk.


Tanár úr kérem (folyamatban)Where stories live. Discover now