18. fejezet

22 2 0
                                    

A kocsi csikorogva megállt a Kincsem Park gazdasági bejáratánál. Apja és lánya összenéztek, tudták innen nincsen visszaút. Szembe kell nézni a félelmeikkel. Izgultak, mert indul ma két lovuk. Az egyik nagyon esélyes, másik lovukat a középmezőnybe tippelik.
- Innen már nincsen visszaút.-szólalt meg végül Lili.
- Igen, tudom.-fújta ki szaggatottan a levegőt Gyula.
- Ne legyél ideges. Próbálj lenyugodni. Az senkinek sem jó.-nyugtatta meg Lili apukáját.
- Igazad van. Csak nem oly egyszerű.-válaszolta.
- Tudom. Semmi sem egyszerű ami a lóversenyben van. Idegőrlő az egész. De pont ezért imádjuk!!-ölelte át.
- Rendben! Akkor csapjunk bele!-bólintott az apja. Majd lassan behajtottak a kapun.
A Kincsen Parkba behajtva istállók tömkeleget pillantottak meg, csomó ló szállító társaságában. Lili gyomra rögvest összeszorult, az izgalom és az adrenalin hatására. Imádott a saját lovainak szurkolni. Általában mindig a dobogón végeztek. Néha-néha becsúszott egy negyedik és ötödik helyre. De nem bánta, legalább egészségesen jött le a pályáról, nem sérült meg a zsoké sem a ló.
Gyula leállította a motort. Mind a ketten kiszálltak a felmelegedett járműből. Hátra mentek a lószállítóhoz, levezették a lovakat és a bokszokba vitték. Még bőven volt idő az első futam kezdetéig, mindig 14:00-kor indul az első futam, általában a kétévesek mutatkoznak. Ők az ideges lovak, hisz első futásra mindenki ideges. 12:55-öt mutatott az óra. Így Lili bement az istállóba.
- Hamarosan lehet nyergelni.-szólt egy hang Lili háta mögül.
- Rendben!-mosolygott a lány.
- Jaj, Szia Lili! De rég láttalak! Remélem emlékszel még rám!-mosolygott a fiú.
- Persze, hogy emlékszem Gergő!!-mosolygott vissza Lili.
- Örülök! Hogy megy a munka a lovakkal?-érdeklődött Gergő.
- Minden a legnagyobb rendben van. Igaz lehet elfogom veszteni mind a két lovamat. Az a rohadt fogadás!!-szomorodott el Lili.
- Atya ég, mi történt? Ha szabad kérdeznem?-komorodott el a fiú.
Lili töviről-hegyire elmesélte az egész történetet ami velük történt. Néha kapkodta a levegőt, valamikor pedig boldogan mosolygott. Gergő türelmesen hallgatta Lili történetét. Miután Lili elhadarta mi történt két hónap leforgása alatt. Gergő hosszasan hallgatott, majd megszólalt:
- Egy nagy bunkó ez a Dominik, nem tudom hogy lehet azoknak az állatoknak dolgozni! Hányadik futamba megy Step by Step?-hadarta az idegességtől.
- Hatodik futamba, 16:30-kor áll starthoz.-bólogatott.
- Akkor majd szurkolok ! Teljes gőzerővel!-szorította ökölbe kezét.
- Köszi. De ne legyél ennyire ideges. Az senkinek sem jó.-nyugtatta most Gergőt is.
    - De nem tudok lenyugodni. És ha veszít? Hogy foglak megvigasztalni??-kérdezte feszülten. Lilinek meg tágra nyílt a szeme. Ilyet még senki sem mondott neki. Mindig csak a lovak voltak az életében. Barátnője is csak Kitti volt. Senki más. Az osztályból senki sem szerette a lovakat, undorodtak tőlük. Lili ezt nem tudta megérteni, hogy nem lehet őket szeretni. Aztán jött Kitti , a lovas lány. Így meg változtatta az életét.
    - Fújd ki hosszasan a levegőt. Jó? Nyugi.-mosolygott Lili. A felismerés ami benne volt. Az a szerelem. Tudta , hogy Gergő szerelmes belé.
    - Gyere, megmutatom a két lovat, aki indul ma!-állt fel Lili a szénakazalból.
    - Rendben!-sóhajtott egyet a fiú.
Mind a ketten Mazsi bokszához igyekeztek. Egy átlagos, jegy nélküli, pej kanca. De több erő lakozik benne, mint bárki másban. A pályán mindig tarol, akár gyepen, akár szintetikuson. Szinte mindig nyert Liliéknek.
- Ma a főfutamban fogjuk látni. Én fogom felvezetni. Végre.-mosolygott boldogan a lány.
- Gyönyörű kanca, és milyen izmos.-mosolygott Gergő is.
- A fő futam az nem az Alagi díj?-kérdezte a fiú.
- Dede, nagyon örültünk, hogy abban futhat, végre valami nagy díjazású futamban vesz részt! Vártuk már. Sok jó ellen fele van. Főleg Quelindo. Nehéz lesz legyőzni.-felelte Lili.
- Bízom mennetek, hogy legyőzitek a csoda szürkét is.-mosolygott Gergő. Lili bólintott, hogy megérette nekik szurkol, bárhol és bármikor.
Gyula meghozta Mazsi nyergét és a többi felszerelést is. Lili gyorsan lepucolta a lovat, majd neki állt nyergelni. Időközben elment az idő, mindjárt kettő óra. Lili gyomra az idegességtől olyan kicsire szűkült, mint egy pingpong labda.
Gyorsan felnyergelte Mazsorettet és otthagyta a bokszban, persze felügyelet alatt. Elérkezett az első futam, a jártatóban felsorakoztak az első futam résztvevői. A példaképe is indult, természetesen nekik szurkoltak. Pár perc múlva már a lelátón üldögélt, teljesen nyugodtan. De ez csak illúzió volt. Belül tomboltak az idegei. Nem akart gyengének tűnni, mert látta Domonkosékat. A kikentréző lovakat vizslatta, melyik lónak szebb a vágtája. Melyik jobb kondiban van. Szerencse higy ezeket megtanulta, tudja hogy mikor rossz vagy jó egy lónak az adott tempó.
Lili a gondolataiba merülve,  nem is volt ott fejben, hanem csak fizikailag volt a Kincsem Parkban. Észre sem vette, hogy az első futam már elkezdődött. A befutó egyenesben jártak a telivérek. Az 5-ös számú favorit vezette az apró mezőnyt. Gönczi Rebi és lova Watch  Me követte őket, jól tapadva rájuk. Az utolsó pár száz méteren beindult az esemény. A 3-as számú telivér megfékezhetetlenül futott, akár egy villám. Gönczi Rebi megnyerte az első futamot. Lili mosolygott. Majd a telefonja megcsörrent...

Nirvana, a galoppló-1 ✔Where stories live. Discover now