Alku a Halállal

5. Ítélet

Loki csendben feküdt az ágyában és a szemközti szobában lévő nőre gondolt. A férfi higgadtnak és összeszedettnek tartotta magát, mégis elvesztette az irányítást. Hela kihozta belőle azt a titkolt énjét ami még New York-ban volt. Hiszen dicső céllal érkezett Midgardra. Felszabadítani az embereket a szabadság keserű és illúzióba ringató érzésétől. De azok az átkozott Bosszúálló barmok nem értették meg őt. Még Thor sem pedig ő a - igaz csak mostoha - testvére volt. Mindketten asgardiak voltak, ráadásul istenek. Nem nyomorult felolvasztott halandó, páncélos playboy vagy egy zöld értelmi csökkent szörny. Mi történt az évek alatt? Régen tisztelték őket. Templomokat emeltek, imákat mondtak, áldásért könyörögtek nekik. De most? Elfelejtették a hagyományokat. Mindent.

Mítoszoknak és legendának lettek elkönyvelve mintha csak a halandók fejéből kipattant ötletek lettek volna. Loki csalódott az emberiségben. Egy nagyon kicsi része azt hitte, hogy mindennek így kellett történnie. Fájdalmas bevallania de elbukott. Nem. Nem bukott el. Csak az emberek lettek romlotabbak. Káosz uralkodott amit ő helyrehozott volna.

" Te nem király lettél volna, hanem diktátor."

Lehet, hogy volt valami abban, amit a nő mondott? Nem volt benne biztos. Szóval inkább átöltözött és lefeküdt az ágyba ahol szinte azonnal elaludt.

***

Helaxia az alvilág istennője eléggé megviselt állapotban ébredt. Tegnap elég sűrű napja volt, szóval nem is csodálkozott. Szemeit résnyire kinyitotta de a félhomály még így is bántotta. Lassan felkelt és itt vette észre, hogy még mindig a tegnapi ruhájában van. Ez nem volt jellemző rá, de az események után nem volt kedve semmihez. Úgyhogy felkelt és a fürdőszoba felé indult. Ahogy belépett a villany azonnal felkapcsolt és kellemes fénybe vonta a helyiséget. A nő felnézett és megállapította, hogy jó ötlet volt bevezetni az áramot mikor feltalálták. Hiszen haladni kell a korral nem? A dupla fekete mosdókagylóhoz lépett és belenézett a tömör ezüst csipkemintával szegélyezett tükörbe. De nem azt látta amit akart.

***

- Hiszen én nem tettem semmi rosszat!
- Akkor a múltad hazudik? - kérdezte egy hűvös hangú nő csillagfényes trónjáról.

A szakadt, bőr páncélzatban térdeplő férfi megváltásért könyörgött, miközben kezét a nő felé emelte. Elérni viszont nem tudta, mert a lángoló ketrec amiben volt, fogva tartotta. A két ember között megjelent egy félhomályos kép amin a ketrecben ülő férfi megölt egy anyát és csecsemőjét.

Az ibolya szemű nő hátradobta befonott tincsét és halkan megszólalt.
- Látom, mi van a szívedben. - felállt és szemét le sem véve a fogolyról, tisztán, érthetően mégis teljes gyűlölettel jelentette ki.
- Tettedért kín és fájdalom lesz a jutalom. Fulladozz vérpatakban az idők végeztéig, ha pedig menekülni próbálsz kentaurok nyilazzanak le.
- Ne, kérem ne! Megbántam, sajnálom!
A nő undorral felelt.
- Nem érdemelsz mást. Vigyétek a szemem elől!
A parancsra a földből karmos kezek emelkedtek ki és a gyilkos testét megragadva húzni kezdték lefelé. Mikor teljesen eltűnt, az ezüsthajú leült trónjára és mélyen felsóhajtott. Kezdett besokallni. Annyi gonoszságot és gyűlöletet tapasztalt más emberektől, hogy csodálkozott miért nem lett ő is olyan. Szemét lehunyta és ujjaival megdörzsölte a halántékát. Élvezte a pillanatnyi nyugalmat. Pár perccel később viszont egy idős férfi hangja szólalt meg a fejében.

- Helaxia, alvilág istennője, felelj nekem. Kérésem lenne, mit csak te teljesíthetsz. Én, Odin, Mindenek Atyja hozzád szólok, segítségedért fohászkodok.