Másvilág

VIII.

Magasan járt a Nap az égen, erős sugarai szinte felperzselték a környező tájat, minden állat hűsítő árnyékokban, barlangokban, odúkban keresett magának menedéket. Néhány kósza madár repkedett csupán a kék égbolton hangosan énekelve szerelmes dalát, mintha az ő szárnyaikat nem égette volna a meleg fény.

Az erdők sűrűjében, keresztül a bozótoson három alak haladt egyenletes tempóban előre. A csapat élén egy rózsaszínhajú nővel, aki zöld szemeivel határozottan meredt maga elé. Sejtelme sem volt arról, hogy két szempár szegeződött a hátának.

-Umm..Sakura-chan..-szólította meg a szőke férfi, mire a zöld szemek felé siklottak, de nem fordult meg.-Mikor érünk oda?-érdeklődött.

-Fáradt vagy?-kérdezte, majd az egyik ágra érkezve megállt és szembenézett az Uzumakival, mire Sasuke és Naruto is megállt.-Szeretnél pihenni?-méregette.

-Nem.-rázta makacsul a fejét.-Csak jó ideje megyünk már és nem pihentél sokat.-magyarázta neki.

-Kevés pihenéssel is beérem.-rántotta meg a vállát.-Plusz még a nyomunkban lehetnek.-pillantott a megtett út felé.

-Kétlem, hogy ilyen hamar ránk találnának.-fintorodott el a szőke, miközben ő is odapillantott.

-Ha az Uchihákról van szó, sosem lehetsz biztos.-fordult meg.-Főleg, ha ott van velük Itachi is.-ejtette a férfi nevét furcsábban, mint szokta, ami feltűnt a két férfinak.

-Megint Itachi.-grimaszolt Naruto.-Mégis, mit tett veled?-bukott ki belőle ismét a kérdés, aminek hallatán a nő teste megremegett, idegesen szorította ökölbe a kezeit.

A fekete ónix -csakúgy, mint a kék íriszek- ismét a kunoichi hátán pihentek.

-Uchiha.-morogta.-Ez elég vétek.-fordult feléjük, így mindkét férfi a profiljára tudta emelni a tekintetét. Pár pillanat csend következett, majd a rózsaszín újra mozdult.- Menjünk!-indult meg és újra elrugaszkodott.

A két férfi egymásra pillantott, majd a vezetőjük nyomába iramodott.

****

Lágy szellő siklott végig a tájon, miközben pár levelet táncoltatott a hátán, amik furcsa lénynek tűntek a teliholdas éjszakán. Útjuk egészen addig tartott, míg egy kéz meg nem állította őket. A zöld kis vándorok lustán terültek szét a széles tenyérben. Az őket fogó hosszasan tanulmányozta őket sötét szemeivel. Arca, csak úgy mind szája rezzenéstelen volt, de a szemei most máshogy csillogtak a csillagfényes éjszakában, mintha nem is lett volna itt.

Felemelte kezeit és útjára engedte a kis vándorokat, amik épp oly messzire szöktek, mint, amilyen messze a férfi gondolatai voltak. Tán a szél játéka volt, talán valóság, de mintha egy halk sóhaj zengett volna fel a széles mellkasból.

-Itachi-sama!-törte meg a csendet egy hang, mire a tovaszökő gondolatok egy egésszé rendeződtek, hogy újra teret adjanak a tények sötét világának, így festve a megszokott maszkot a férfi arcára.

Az említett lassan, ráérősen lökte el magát otthona falától, hogy a tornác árnyékából kilépve szembe találja magát az érkezővel.

Az előtte álló shinobi kihúzta magát, majd egyenes háttal fejet hajtott.

-Miért jöttél?-kérdezte halk, de tiszteletet parancsoló hangján.

-Elnézést a kései zavarásért!-kért bocsánatot, még mindig fejet hajtva.-Azt mondta, azonnal jelentsek, mihelyst megtudtunk valamit.-pillantott fel rá, engedélyt várva a folytatásra.