Küzdj értünk! (Draco Malfoy FF.) +18

5.38 Örök kívánság

Reggel csodálatosan keltem. Éreztem az arcomon, hogy valaki lassan csókolgat. Draco csodálatos reggeli csókjai. Mindig is imádtam, végre megint érezhettem.

-Jó reggelt, édesem! - suttogott, miközben puszilgatott és simogatott.

Mosolyogva Draco felé fordultam és én is köszöntöttem egy szenvedélyes csókkal.

-Jó reggelt, szöszim! - mosolyogtam és megcsókoltam.

Olyan hihetetlen még, hogy kibékültünk. Mintha egy álom lett volna.

-Hogy aludtál, pöttöm? - kérdezte halkan, miközben az oldalunkon feküdtünk egymással szemben és egymást néztük mélyen.
-Csodásan, mert a mellkasodon aludhattam. - mondtam ki halkan. - És te?
-Én is csodásan, mert a mellkasomon aludtál. - mosolygott.
-Olyan, mintha ez az egész egy álom lenne. - suttogtam. - Egy valóságos álom.
-Mondok jobbat. - suttogott ő is, és a tincsemet a fülem mögé rakta. - Egy valóságos csoda.

Majd megcsókolt és lassú csókolózásba kezdtünk. Imádtam az ilyen reggeli pillanatokat. Mondjuk, minden pillanatot imádtam, ami vele kapcsolatos.

Ajkaink eltávolodtak egymástól és elmosolyodtunk.

-Szeretlek! - suttogta és megérintette az arcomat.
-Én is téged, kicsim! - mosolyogtam.

Ahogyan éreztem, Draconak nagyon tetszett a becézésem.

-Hívj sűrűn, kicsimnek! - kérte mosolyogva. - Annyira tetszik és elcsábítasz.
-Jólvan, maci, úgy foglak! - nevettem és megpusziltam.

Azt hiszem, annyiszor fogjuk becézgetni egymást, mint eddig soha. Kihasználjuk a kimaradt hosszú borzasztó időszakot. A lényeg, hogy végre visszakaphattam a legfontosabb személyt az életemben. Létezik ennél nagyobb boldogság?

Felálltam és bementem a fürdőbe készülődni. Miután a talárt is felvettem, kivettem a zsebemből a medált és a gyűrűt. Végre felvehetem büszkén és nem kell titkolnom, hogy az exemtől kapott dolgaimat hordom.

Mielőtt bármit is csináltam volna velük, Draco odajött hozzám hátulról és kivette a kezemből a medált.

-Várj, segítek. - mosolyodott el.

Mosolyogva elvettem a hajamat és Draco hátul bekapcsolta a nyakamnál. Átölelt és belepuszilt a nyakamba.

-Még mindig nagyon jól áll rajtad! - mondta ki halkan.

Annyira hiányoztak már az ölelései hátulról.. Még mindig biztonságban érzem magam, ha átölel és nagy nyugodtságot ad. Fogalmam sincs, hogy csinálja, de senki nem tud ilyen nagy biztonságot nyújtani. Csak ő, senki más.

-Csoda, hogy még mindig nálad van. - csodálkozott. - Azt hittem, már megszabadultál tőle.

Őszintén, én is csodálkozom. Pedig egyszer már megszabadultam tőle. Akkor is megbántam. Ez a medál hozzám nőtt. Többet nem tudnám elengedni. És Dracot sem.

-Sose tudnék. - mondtam ki és felé fordultam. - Lehet, hogy egyszer megtettem, de soha többet.

A szőke elmosolyodott, majd a kígyós gyűrűre nézett. Kivette azt is a kezemből és lassan a gyűrűs ujjamra húzta. Én megfogtam a kezét, amelyiken, pedig az oroszlános gyűrű volt rajta és elmosolyodtam.

-Összetartozunk, ahogy mondtad. - mosolyogtam.

Draco a derekam köré fonta a karjait és megcsókolt. Én is szintén fontam a karjaimat, csak a nyaka köré és viszonoztam a csókját. Hihetetlen, miket éltünk át ketten. Sok boldogságot, bánatot, haragot, szinte mindent. De nem adtuk fel és próbáltuk újra megtalálni a boldogságot. Szerencsére sikerült és szerintem, véglegesen.