Bátyus élvonalban

➳8

You are my sin

Poppy Jones

————————————

A szívem a torkomban dobogott az ereimben áramló vér pedig kétszer olyan gyorsan keringett. Minden mintha lassított felvételben történne meg.

Jacob legurult mellém és végül fel ált majd olyan sebességgel viharzott ki a szobából amilyen gyorsan jött.

Az őszintét megvallva nem is értem mi ütött belém konkrétan alig ismerem ezt a fiút ráadásul most már a rokonom is.

A saját életemet élem még is úgy érzem mintha valaki elcseszett színészi előadását játszanám el.

Túlságosan fáradtnak érzem magamat ahhoz ,hogy végig hallgassam mit csináltak és mennyire felelőtlen vagyok ,hogy csak úgy szó nélkül itt hagytam mindent.

A paplant magamra terítettem és arcomat párnámba fúrtam.

Hogy lehet egyszerre hányingerem magamtól és egyaránt hiányom.

Mert akár hogyan is tagadni akarom hiányzik Jacob közelsége.

[...]

Mások hálát adnak azért ,hogy egy újabb nap sütötte naphoz érkeztek én viszont még is komolyan elgondolkoztam ennek megkérdőjelezésén.

Legszívesebben örökre bezárkóznék ebbe a szobába és itt élném le a hátralevő életemet de ahhoz túlságosan nagyra tartom magamat.

Pontot kell tennem a dolgokra és igen is véget fogok vetni ennek a valaminek.

Csak nem most.

Résnyire nyitottam ki az ajtót majd óvatosan körbe néztem.

Korgó pocim irányított így szökdelve lépdeltem le a hűtőhöz. Viszont nagyon kínos helyzetbe keveredtem ugyan is mindenki itt tartózkodott. Arcom azonnal vörös lett mivel égető tekintetük alatt úgy éreztem mindenre rá jöttek és tudják,hogy mit műveltünk Jacob-al.

—Jó reggelt.—törte meg végül a csendet Thomas.

—Jó reggelt.—válaszoltam elcsépelt hangnemben.

—Biztos ,hogy ez jó ötlet? Jacob alig volt időm nekem és Poppy-nak is megismerni téged.—nem értettem anyát miről beszél.

Még is rögtön az ő szemeit kerestem. Tudni akartam miről maradtam le mi az amit nekem nem fejtettek ki. Ő viszont ahelyett ,hogy rám nézett volna csak elfordult és megölelte az apját.

—Van valami amiről elfejeltettek szólni nekem?—nem bírtam tovább kérdések nélkül.

Szívem kétszer olyan gyorsan vert a víz levert és próbáltam ésszerűen gondolkodni. De ilyen esetben nem voltam képes rá minden szó nélküli másodperc fojtogatott.

—Jacob úgy döntött kibérel Kanadába egy lakást az egyik nagyon jó barátjával ,hogy vissza rázódjanak a hétköznapokba mielőtt elkezdődik a második éve az egyetemen.

Azt hittem rosszul hallok. Hirtelen pedig minden homályossá vált körülöttem.

Miattam megy el? Azt hiszi ezzel megold bármit? Így eltudom őt engedni?

Nem voltam képes ránézni. Úgy éreztem már csak egy pillantása megmérgez. Viszont most ő volt az a személy aki ölni tudott volna egy fennálló szemkontaktusért. De én most túlságosan nagyot csalódtam.

De akkor még is mit várok el? Hogy majd elmondjuk a szüleinknek ,hogy kavarunk? És ők majd boldogan fogják ezt fogadni.

Próbálok többet mondani a mi kapcsolatunkról mint holmi kavarás, de nem tudok. Mert ez kavaráson kívül semmi több és most már nem is lesz ettől bármi szebb és jobb.

Mert Jacob Wilson ezt megoldotta.

—Na siessünk mert fiam egy óra és jön a géped.

Ez volt a második szíven szúrás. Ha nem ébredek fel el se köszönt volna tőlem. Képes lett volna minden szó nélkül itt hagyni.

Átverve érzem magamat mert akár mi is történt én többet vártam tőle.

—Te jössz velünk Poppy? Kivisszük a reptérre.—kedves gesztus volt Thomastól de én jól tudtam mit fogok rá válaszolni.

—Azt hiszem most nem élek a lehetőséggel nagyon fáj a fejem azért is jöttem le ,hogy keressek gyógyszert.—egy felszínes hazugság volt ez most tőlem de éppen elég ha anyáék elhiszik.

Egy adag gyógyszert a kezembe nyomtak majd egy jövünk válasszal elmentek.

Végig néztem ahogyan a fekete bőröndöt megfogja és maga után húzva kisétál az ajtón. Jobban fogalmazva az életemből. És ki tudja mennyi időre.

Meg van az az érzés amikor valami annyira fáj ,hogy képtelen vagy sírni? Pedig tudnál oh de még mennyit. De egyszerűen akkora a teher és a rád nehezedő fájdalom ,hogy képtelen vagy bármit tenni a lelki össze roskadáson kívül.

Mert ezt érzem jelenleg.

Az ajtó hirtelen vágódott ki és ahogyan oda emeltem arcomat tekintetünk azonnal össze kapcsolódott.

Kék szemei őszinte sajnálattal néztek rám azok a szemek amik egykoron úgy elvakítottak abban a buliban. Most még is csak a ridegséget érzem. Karikák húzódtak szeme alatt melyek tisztán látszódnak,hogy alvatlanság hiányában keletkeztek. Ajkai ,azok az ajkak amik forró csókban részesítettek most kiszáradtan préselődnek egy egyenes vonalban. Éj fekete tincsei pedig pont olyan kuszán állnak mint az én gondolataim.

—Értsd meg kérlek így lesz jobb mind kettőnknek.—ennél "basic" -eb mondatot nem is szánhatott volna nekem.

—Te is jól tudod hogy nem. De csak ,hogy tisztává válhasson számodra ennek kettőnk között most lett vége.

Hátat fordítottam és felsétáltam a lépcsőn. Nem néztem hátra mert jól tudom csak nehezebb lenne végig csinálni azt amibe bele cseppentem.