Bátyus élvonalban

➳18

You are my sin

Poppy Jones

———————————

Mindennél jobban ezt a pillanatot vártam. Ezt a percet. Ezt a másodpercet, amikor végre a karjaim közé zárhatom az én:

Jacob Williams szerelmemet

Életem egyik legrosszabb és egyben legszenvedősebb napjain vagyok túl. Amióta haza jöttem Kanadából csak is azt vártam ,hogy belépjen az ajtón, hogy aztán rám nézzen a csillogó tekintetével és azt mondja ez meg sem történt. Az ,hogy összevesztünk aztán kibékültük azt ,hogy a szüleink valójában egy párt alkotnak. Azt ,hogy talán soha sem lehetünk egy igazi pár.

Lehetetlen, hogy ne gondoljak ezek összességére minden áldott nap. Egyszerűen rendszerességgel vág pofán az a tudat, hogy valójában mit is művelünk.

Annyi kockázat ,megannyi szenvedés ,és mind ez megéri nekünk?

Abszolút.

Ma pedig végre szombat. Ami azt jelenti ,hogy már csak pár óra választ el tőle.

Olyan voltam az elmúlt napokban mint egy élő zombi akinek kicsit se normális hangulatingadozásai vannak. Csak enni jártam le, minden más amire szükségem lehetett meg volt a felső emeleten is. Jacobot pedig szinte soha nem tettem le. De tényleg! Folyamatosan hívásban voltunk. Sőt még hívásban is együtt aludtunk el. Csoda, hogy a telefonjaink bírják a strapát.

Annyi minden játszódott le a fejemben nap mint nap. Főleg arról ,hogy mit is fogok neki mondani. De mostanra már azt sem tudom hogyan hívnak.

Feszengve öltöztem át már legalább harmadszorra. Fogalmam sincs ,hogy a fehér pántos vagy a fekete csipkés felső legyen a nyerő.

Most komolyan egy ilyen kérdésnél ragadok le amikor a szüleink egy párt alkotnak?!

Mindig tudtam ,hogy nem vagyok normális. Na de ennyire?

—Poppy lejönnél már végre? Lassan landol a gépe és mi még mindig itthon toporgunk.—anya kiabálására szinte összerezzentem.

A szívem pedig akkorát dobbant ,hogy a torkomban éreztem meg.

Lassan landol, ezt a két szót ismételgettem a fejemben folyamatosan.

Végül egy piros trikó mellett döntöttem ami tudom már csak részlet kérdése de ha már ennyit variáltam rajta muszáj megosztanom.

A gyomrom fel alá liftezett, egyszerűen nem tudtam eldönteni ,hogy hányni fogok vagy nevetni.

Komolyan kezdek megőrülni.

A kocsi ajtaját olyan remegő kézzel fogtam meg ,hogy még anya is szóvá tette minden rendben van e. Persze egy jó hazugsággal megtudtam oldani a problémát. Ami miatt pedig már csak bűntudatom sem volt. Ez a kapcsolat a szerelmen kívűl ha még valamit megtudott tanítani az a hazugság.

[...]

Egyik lábamról a másikra támaszkodva próbáltam kiszűrni a távoli alakok közül Jacobot. Ahogyan pedig végre megpillantottam sötét hajkoronáját a gyönyörű mosolyát azonnal rohanni akartam hozzá és meg nem állni amíg előtte nem termek. Annyira átakartam szelni a köztünk lévő távolságot és olyan közel engedni magamhoz mint még soha.