A nagylányok még mindig nem sírnak

4. FEJEZET ☼

Alex a szabadideje nagy részét nálunk töltötte, amit Borka meglehetősen jól fogadott. Tulajdonképpen úgy viselkedtünk egymással, mint régen, csak esténként melegedtünk össze, ha tehettük. Mindig mindent úgy csináltunk, hogy a szüleim ne is sejtsék, hogy van köztünk valami. Nem zúgtam bele, nem is érdekelt különösképpen, de minimálisan sikerült enyhítenie a fájdalmamon, és betöltötte azt a bizonyos űrt. Végre volt mellettem valaki, akire ezer százalékban számíthattam. Sokszor elviselhetetlen volt, többször össze is szólalkoztunk, ám ettől függetlenül örültem, hogy ő van. A munkám beindulni látszott, majdnem minden napra jutott egy-két vendég. Megpróbáltam minden felesleges erőmet a munkámba fektetni ahelyett, hogy a gyerekem apján agyaltam volna. Zoé alig jött haza, a legtöbb idejét a fővárosban töltötte, amit fájó szívvel, de elfogadtam, hiszen a melegebb idő beköszöntével, jóval több ember látogatja meg a cukrászdát. Ariana és a férje boldogabbak, mint valaha, a kislányok pedig szépen fejlődnek. Szinte minden nap küldi a képeket és a videókat a lányokról. Nem egyszer fordult elő vele, hogy annyira fáradt volt, hogy összecserélte a lányokat. Szerencsés, mert Gergő mindig mellette van, és rengeteg segít a kicsik körül. Apámat azóta nem láttam Gréta közelében, és Alex sem csapja már neki a szelet. Legalább is előttem nem írogatnak, és ki sem ejti a nevét a száján. Belehalnék, ha apám újra baromságot csinálna, de csak van annyi esze, hogy nem csalja meg anyát. Amikor Alex nem volt nálunk, sokat gondoltam Borka apjára. Talán még többet is, mint szabadott volna. Egy fokkal jobban ragaszkodtam Alexhez, de nem a szex miatt, hanem azért, mert neki mindig volt ideje rám. Különös, hogy végül csak kialakult köztünk a barátság extrákkal, aminek a működésében sosem hittem.

Egy átlagos péntek reggelnek néztünk elébe, amikor vártam egy vendéget a ház előtt, anya pedig szabadságon volt, így ő vigyázott Borira. Várakozás közben rágyújtottam és hallgattam a kora reggeli csendet. Nem számítottam rá, hogy Zoé felhív, arra meg pláne nem, hogy miért keres.

– Lotti, épp itthon vagyok, és az exed szeretne beszélni veled – nyögte be.

– Ott van ő is? – kérdeztem vissza idegesen.

– Igen, és valamit el kellett volna már mondanom, de nem akartalak felidegesíteni.

– Hallgatlak!

– Napokig bejárkált a cukiba, hogy felőletek érdeklődjön. Beszélsz vele? – tette fel a nagy kérdést.

– Dolgoznom kell, nem érek rá a baromságaira.

– Kérlek, csak egy perc! – kérlelt.

– Add át neki a telefont – adtam be végül a derekam.

Nagyjából tíz másodperc után bele is szólt. A szívem a torkomban dobogott.

– Baba, megértem, hogy haragszol, és nem is zaklatom tovább Zoét, ha elmondod, hogy hol vagytok.

– Tekintsük lezártnak azt, ami köztünk volt. Vidd el a cuccaidat, Zoét pedig ne zaklasd, mert úgysem fogja elárulni a kilétünket, ahogy én sem. Nem haragszom, csak arra kérlek, hogy hagyjuk egymást békén. Dolgoznom kell, sajnos nem érek rá végighallgatni a hülyeségeidet – magyaráztam.

– Legalább Borka miatt beszéljünk később.

– Jé, eszedbe jutott, hogy van egy gyereked? – nevettem fel kínomban.

– Fogalmad sincs arról, hogy mik történtek velem az elmúlt pár hónapban.

– Lehet, viszont elhiszed, hogy nem is érdekel?

– Ha végeztél, hívj fel – kérlelt.

– Meggondolom – válaszoltam, és idegesen rányomtam a telefont.