A nagylányok még mindig nem sírnak

7. FEJEZET ☼

– Annyira tudtam, hogy késni fogsz! Már rég a fővárosban kéne lennünk – mérgelődtem, miközben ő szinte meg se hallotta monológomat.

– Tudod, hogy milyen sok dolgom van – vigyorgott a gyereknek.

– Csodálkozom is, hogy eljöttél.

– Megígértem, nem? – kérdezte.

– Mi a különbség nálad a megígérted és az összevissza beszélsz között? – mérgelődtem tovább.

Százszor elmondtam, hogy el kell indulnunk, de ő csak itta Borka szavait. A gyerek elmesélte, hogy volt az állatkertben a nagyszüleivel és igazából mindent, ezért meg is illetődtem, amiért Márk nevét még egyszer sem ejtette ki a száján. Nem mintha bármi köze lenne az apjának ahhoz, hogy ki az a Márk. Talán meg sem tudnám magyarázni, hogy ki ő, és hogy mit jelent a számomra. Esetleg annyit mondanék, hogy Márk éppen nyaralgat az északi parton lévő Badacsony környékén, ahol gondolom, nem csak borokat kóstolgat a legjobb barátjával. Az a környék híres a túrázási lehetőségeiről, a történelmi és az irodalmi barangolásairól a halál izgalmas kápolnákban, és gasztronómiai szempontból sem utolsó. Őket meg pont úgy ismerem, hogy ezekre van szükségük.

Egy szempillantás alatt elment az egész hetem, ami főként józanodással és munkával telt. Pénteken, azaz tegnap a gyomrom már remegett, ha arra gondoltam, hogy bájolognom kell a családommal. Alapjába véve attól is hányingerem lett, ha az anyámmal való kapcsolatomra gondoltam. Annyira idegesítő, hogy nem tud elfogadni olyannak, amilyennek Isten teremtett, vagy amilyennek apa csinált. Ebédre voltunk hivatalosak az unokatesómékhoz a diplomaosztó keretein belül. Ehhez képest a gyerekem apja majdnem tízre érkezett. Jobb lett volna, ha nem ígértetem meg vele, hogy ő kísérjen el minket. Szörnyű érzés volt látni és hallani a hangját. Ő teljesen más személyiség, mint Márk. Ismertek és tudjátok, hogy számomra fontos a lazaság, de nem abban az értelemben, hogy elkéssünk életem egyik legfontosabb eseményéről. A keresztszüleim még sosem láttak Borkát, csak a képeken, melyeket anya posztolt róla. Nem voltam hajlandó az ismerőseim közé venni őket egyetlen egy közösségi oldalon sem, mert tudom, hogy utána anyát hívogatnák, hogy milyen botrányos dolgokról posztolok több ezer ember szeme láttára. Hozzáteszem, hogy nem szeretem kiteregetni a magánéletünket az internetre. Olykor-olykor megosztok néhány képet a gyerekről, de ez nem számottevő, sem pedig gyakori. A másfajta dolgokról nem kívánok beszélni, ezzel megnyugtatva mindenkit, köztük magamat is, hogy a gyerekem apja le van tiltva, így nem láthat semmit. A másfajta dolgok alatt azt értem, hogy néha feltolok egy-egy fotót, melyeken Márkkal vagyok. Igen, ez megtörténik, de korántsem kell félreérteni. Azokról a képekről beszélek, melyeken csak a kezünk látszik, vagy valami hasonló. Hagyjuk ezt a témát, hadd térjek vissza a gondolatmenetemhez. Tudom, hogy Márk nem késett volna, maximum csak egy percet, ő meg? Péntek délután azt beszéltük meg, hogy kilencre itt lesz. Nehezen, de végre elindultunk. Az anyósülésen ültem, és csak bámultam ki az ablakon. Egészen Budapestig rá se hederítettem, végig Borkával kommunikált. Egyértelmű, hogy vérig voltam sértve. Egyébként irtó jól nézett ki, ám erről tudomást sem vettem. Akár félmeztelenül is megjelenhetett volna előttem, akkor sem érdekelne. A múlt már elmúlt, és pont ez a jó benne. A keresztszüleim egy hatalmas kertes házban laknak, amit lehet, hogy inkább villának kellene titulálni. A keresztapám egy építőipari cég vezetője, a keresztanyám pedig ennek a cégnek könyvel. Az egyik unokatesómat Virgíniának hívják, az ő diplomaosztós bulija lesz, a másikat pedig Virágnak, aki szintén valamelyik egyetem padjait koptatja. Az őszintét megvallva csak tizenéves korunkig volt jó a viszonyunk. Borzasztó irigyek voltak rám mindketten, amiért a nagyi engem szeretett a legjobban. Őket is nagyon szerette, ám mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy én voltam a kedvenc. Sokszor volt úgy, hogy mindhárman nála nyaraltunk. A hét mindennapjára talált ki nekünk programot, egy percig sem unatkoztunk. Ő volt a világ legjobb nagymamája, akire rengeteget gondolok. Annyi mindent köszönhetek neki. Sokkal többet tett értem, mint a többiekért. Talán, mert tudta, hogy szerencsétlen vagyok. Az unokatesóimnak már általános iskola felső tagozatában benőtt a fejük, és fele annyi baromságot nem követtek el, mint én. Nem azt mondom, hogy rossz gyerek voltam, de náluk szóba se jöhetett a cigaretta nemhogy 14 évesen, de még 18 évesen sem. Talán 16 lehettem, amikor utoljára nyaraltunk ott mindhárman. Az akkori twitteres barátaimmal találkoztam esténként, mert Virgínia és Virág semmire sem voltak kaphatók. Ők inkább könyveket olvastak, míg én csavarogtam. Azon a nyáron csináltattam meg az első tetoválásomat. A barátaim segítettek, hogy profi módon elkészítsem a hamis szülői beleegyezést. A tetováló szó nélkül megcsinálta nekem. A pénz nem volt kérdés, mert akkoriban a szüleim és még a nagyi is adott zsebpénzt. Természetesen feltűnt az őseimnek, jól ki is oktattak. Egyedül a nagymama volt elnézőbb, mint mindig. Tisztán emlékszem, hogy azzal érvelt, hogy biztosan így tudom kifejezni magam. Ugyanezt a tortúrát eljátszottuk nyár végén, viszont akkor nem tetoválást csináltattam, hanem kiszúrattam az orromat. Akkoriban kezdtem el tágítani a fülemet is, azután pedig sorjában jöttek az újabb és újabb tetoválások. A szüleim kénytelenek voltak beleegyező nyilatkozatokat írni, míg nem lettem 18 éves. Egy idő után már nem is szóltak. Esélyük sem volt lebeszélni ezekről a dolgokról. Tényleg nem voltam rossz gyerek. Párszor rúgtunk csak be, és a fűvel is hadilábon álltam. A többiek fogyasztottak mindenfélét, ám engem nem vitt rá a szent lélek, hogy kipróbáljam a különböző bogyókat, és az sem jutott eszembe, hogy felszívjak bármiféle utcát. Volt még néhány különbség köztem és köztük. Engem sosem láttak tanulni, iskola után hozzá sem értem a tankönyveimhez, egyenesen rettegtem tőlük. Virág viszont matematika könyvvel a kezében születhetett, míg Virgíniát inkább a humán tantárgyak érdekelték. Engem meg semmi nem érdekelt, de ahhoz képest jól tanultam. Valójában engem csak az érdekelt, hogy suli után bandázhassak Arival és Zoéval. Óvoda óta megállás nélkül együtt bandázunk. Biztos vagyok benne, hogy ugyanabba az idősek otthonába fogjuk kéretni magunkat, mert ez a barátság a sírig tart.