A nagylányok még mindig nem sírnak

5. FEJEZET ☼

A szívem hirtelen a torkomban kezdett el dobogni, ám nem kósza érzésektől, melyeket Márk iránt éreztem. Pontosan a házunk előtt állt meg az a bizonyos autó, ezért előrébb merészkedtem. Ahogy egyre közeledtem a bejárat felé, azt találtam a legjobbnak, ha a bokrok takarásban maradok. A cigi egy az egyben kiesett a kezemből, amikor megpillantottam azt a járművet, amiben nem egyszer utaztam. A telefonján baszakodott valamit, majd szinte azonnal megszólalt az enyém. Az ijedtségnek köszönhetően kinyomtam, ő pedig kiszállt. Csak az járt a fejemben, hogy ha megnyomja a csengőt, Borka felkel, és azzal vége is lesz az életemnek. Arra viszont nem gondoltam, hogy talán le kellene halkítani a telefonomat, hiszen újra hívni kezdett. Nem tudtam gyorsan cselekedni, hogy ne hallja meg, ezért elkezdett természetesen kiabálni. Agyvérzést kaptam, amint kimondta a nevem.

– Lotti, tudom, hogy kint vagy – röhögött.

Nem szóltam semmit, ismét rágyújtottam. Sokkos állapotban ácsorogtam a bokrok között, az eső meg csak szakadt, egy pillanatra sem csillapodott.

– Lotti, hagyod, hogy elázzak? – kérdezte még mindig hangosan.

– Ülj be az autóba, és menj el – válaszoltam, ám nem bújtam elő.

– Engedj már be! – kérlelt, miközben megpróbálta kinyitni a kaput.

– Bezártam, szóval ne cseszd szét. Kösz.

– Ha kell, akkor be is mászom.

– Inkább kifelé mássz az életünkből. Olyan jól megvoltunk nélküled is.

– Engedj már be! Mindketten szarrá fogunk ázni.

– Nem baj, téged majd ápol az asszonyod, ahogy az idáig is lenni szokott - mondtam, majd elindultam a bejárati ajtó felé.

Elkerülhetetlen volt, hogy ne lásson meg. Megbolondultam tőle, marha kitartó volt.

– Ne engedj be, csak beszéljünk! – kérlelt.

– Beszélgessünk – leültem a lépcsőre, mert ott pont nem ért az eső.

Elkezdte mondani a szentbeszédet, amit régen csak úgy szívtam magamba, még talán élveztem is. Eszembe jutott, hogy ha itt fogunk ordibálni, akkor Borka valószínűleg felkel, ezért elindultam a kapu felé. A szívem olyan gyorsan vert, hogy azt hittem, kiesik a helyéről. Amint jobban szemügyre vettem, mást nem tudtam benyögni azon kívül, hogy:

– Felelőtlen vagy.

– Mert idejöttem? – kérdezte.

– Mert nem hoztál magaddal pulcsit. Kellemetlen lehet egy pólóban ácsorogni a szakadó esőben – néztem végig rajta. – És még itt is fogsz állni, ha rajtam múlik.

– Legalább Borkát hadd nézzem meg, utána megígérem, elmegyek.

– Ő alszik, nagyon elfáradt ma. Nem ajánlom, hogy felkeltsd – húztam meg a vállamat.

Szó szerint izgatott lettem a látványától. A fehér pólója totál átázott, így másra nem, csak a mellbimbóira tudtam koncentrálni. Tudom, furcsa fétiseim vannak, de elképesztően szexi volt. Percekig hallgattam, ahogy nyaggat, percekig bámultam a vizes, libabőrös karját és a mellbimbóit persze.

– Hogy találtál ide? – kérdeztem sejtelmesen.

– A szempillás oldaladon kint van a cím. Gondoltam, hogy itt is laktok.

– Le vagy tiltva.

– Nem is a sajátomból kerestem rád – mosolygott.

– Sokáig tartott kinyomozni. Ennek mi a valódi oka? – nevettem.