Fáj még?

2/ 1. fejezet

A társalgóban ücsörögtem egy csésze forró kávé mellett. A hatalmas ablakokra néző, hófehér bőrkanapén foglaltam helyet, míg a tabletemen bújtam a legújabb borítóterveket.

Egy számomra ismeretlen, fiatal lány lépett be az ajtón, majd kissé bizonytalan mozdulatokkal készített magának egy kávét. Valószínűleg nem vett észre sem engem, sem azt, ahogyan elszórakoztam az ügyetlenkedésén. Amikor végre befejezte a műveletet, felnézett a pult mögül és ijedten rezdült össze a látványomra.

- Jaj, szia! Eddig is itt votlál? - szólt hozzám meglepően közvetlenül. Csak bólintottam egyet, mire a lány nagy mosollyal az arcán ült le velem szembe. Szóhoz sem hagyott jutni, csak belekezdett a mondanivalójába.

- Ez az első napom, szóval még csak ismerkedem a hellyel. Te jó ég, el sem hiszem, hogy bekerültem gyakornokként! Az egyetemen szinte mindenki ide akart jönni, de csak nekem sikerült - hadarta hevesen gesztikulálva közben. Kisebb sokkal a tekintetemben hallgattam. - Igazából, ezt ne mondd el senkinek, de nem sokat tudok a cégről. Azért jelentkeztem ide, mert azt mondták, ez a legjobb munkahely. Van itt egy ismerősöm, vagyis, nem az én ismerősöm, hanem az unokatesóm volt osztálytársának a barátnője de a lényeg, hogy tőle tudok néhány dolgot. Például azt hallottam, hogy a főnök nagyon jól néz ki, láttam is róla egy képet amikor bejöttem egy magazin címlapján és komolyan mondom, meg kellett állnom megcsodálni. De te biztosan tudod miről beszélek, hiszen itt dolgozol, biztosan látod őt minden nap - csak pislogni tudtam a lányra, akinek nyilvánvalóan fogalma sem volt kihez beszélt. Megállíthattam volna, de túlságosan kíváncsi voltam, hogy meddig megy még el. - Te jó ég, én is látni fogom őt minden nap! A feleségéről nem sokat hallottam, csak annyit, hogy elég szigorú és rideg. Köztünk szólva, nem is tudom, hogy akkor hogyan tudott egy ilyen helyes, sikeres pasival összejönni. De ez csak az én véleményem. Jaj, de késő van! - pattant fel az órára pillantva. - Most már mennem kell, el fogok késni, pedig ez még csak az első napom. Még azt sem tudom mit kell majd csinálnom. Jó volt veled beszélgetni, szép napot! - rohant ki a helyiségből, még mielőtt egy szót is kibökhettem volna.

Ahogy elment, végre kitörhetett belőlem az a kis kacaj amit már egy ideje bent tartottam. Annyira mélyen azért nem sikerült belegázolnia a lelkembe, hiába mondta az arcomba, hogy nem vagyok elég jó a saját férjemnek. Ha először hallottam volna, még talán meghatott volna a dolog. A fejemet rázva leraktam a kiürült bögrémet, majd jókedvvel indultam az irodám felé az iménti jelenetre gondolva.

Kellett egy kis idő, mire észhez tértem a sokkhatásból, amit a kis gyakornok lány elhadart monológja idézett elő. A telefonom hangos pittyenésére eszméltem csak fel.

"Ki tudnál jönni értem délután a reptérre?" - jött az üzenet Briantől.

Brian az elmúlt hetet üzleti úton töltötte Kínában, ahol az elmúlt évben egyre nagyobb lett a piacunk. Meglepett az üzenete, hiszen nem én szoktam fuvarozni ide-oda.

"Hívj egy taxit. Dolgozom." - írtam vissza neki, majd állításomhoz híven folytatni kezdtem a borítótervek kiértékelését.

"Csak most az egyszer gyere el értem, kérlek." - jelzett megint a telefonom. Mély levegőt vettem és bepötyögtem a válaszomat:

"Legyen. Írd meg melyik géppel jössz és hol várjalak." - adtam be a derekam.

Miután megjött a válasz, beállítottam egy emlékeztetőt a telefonomon. Sokadszorra is munkához láttam, remélve, hogy már nem szakít meg senki, de nem így lett. Az asszisztensem lépett be az irodámba.

- A jótékonysági estély részleteiről kéne beszélnünk, ha van most egy kis ideje, Mrs. West - mondta Mylene egy laptopot és néhány iratot tartva a kezében.