Elrabolva, vagy mégsem?

18. Az a bizonyos bújócska

-Oké Hea, most jól figyelj! Először is szeretnél te lenni az első?
-Ühüm.
-Gondoltam- mosolyogtam rá- oké, akkor 30-ig elszámolok és utána megkereslek. Asztalra, szekrényre nem mászunk fel, rendben? Csak okosan
-Rendben. - látszott rajta, hogy tényleg megígérti, és nem fogja megtenni.
-Akkor kezdem:1,2,3...
-Aki bújt aki nem megyek!
Pár perccel később megtaláltam őt a ruhásszekrényben.
-Nagyon ügyes voltál, alig találtalak meg.
-Köszi, na de most én jövök. Bújj el!- mondta a folyosó végéhez futva.
Már vagy a 10.kör végén jártunk amikor arra lettem figyelmes hogy nem hallom Hea lépteit, gondoltam iszik, vagy valami mást csinál. Csak vártam, és vártam. Aztán Hea hangja törte meg a csendet: elkezdett sírni. Előbújtam és aggódva siettem a hang irányába. Nagyon remélem nem történt seemi baj.
-Mi a baj Hea?...-siettem oda hozzá aggódva, mikor megpillantottam Jungho-ékat.
-Ti meg mit kerestek itt?- kérdeztem a fiúktól- nyugi, bogaram, nincs semmi baj- simogattam közben Hea hátát, aki még mindig szipogott a sírástól.
-Miért hagytad egyedül Hea-t? - szegezték felém mèrgesen a kérdést a fiúk.
-Miről beszéltek? Mi csak bújócskáztunk, nem igaz? - fordultam a kislányhoz.
Erre ő elkezdett bólogatni miközben a kezével törölgette a kis könnyes szemét.
-Jó, akkor nincs semmi baj, de tudod mennyire megijesztettél minket, Lana?
-Most ti kit érdekeltek, abba nem gondoltok bele hogy Hea mennyire megijedhetett, mert gondolomeléggé ráförmedhetetek? Barmok. Arra meg, hogy nem bíztok bennem, már nem is tudok mit mondani. Mégis képes volt Minho rám hagyni ès mégis szabad kezet kaptam a lakásba pedig elvileg nem vendég vagyok.-Ohh basszus látom Jungho tekintetében, hogy ezt nem kellett volna mondanom.
-Lana ezt, hogy èrted, hogy nem vendégként vagy itt?-kèrdezte Hea mèg mindig picit szipogva
-Jaj nem így értetem hanem úgy akartam mondani, hogy egy időre ideköltöztem.
-Juhuuuu. Akkor egész nap bújocskázhatunk?-kérdezte a pici lány mosolyogva ès már nyoma se volt az előző könnyeknek.
-Igen, egész álló nap. Sőt vegyük be a fiúkat is, ők is játszanak.-Mosolyogtam a fiúkra mire ők a tekintetükkel folytottak meg.
-Rendi, te számolsz. Mi meg elbujok. -
Hea kiszaladt a helyiségből a fiúk viszont ott maradtak.
-Na nem hallottátok, bujocska van. Bújatok el.- Intek a fiúknak miközben visszafolytom a kitőrni készülő nevetésem.
-Egy hajszálon múlt, hogy nem szóltad el magad. Vigyázz miket mondasz Hea előtt.-Fenyegetett meg a gyilkos tekintetével Jungho.
-Jó felfogtam. És tudom is. Csak zavar hogy nem biztatok bennem. Heanak semmi köze ehhez a dologhoz ő mègcsak egy ártatlan kislány nem vagyok akkora szemèt, hogy egy gyereken áljak bosszút. Nem vagyok egyesek.-Céloztam itt rájuk.
-Hahó nem bújtak el?-jött elő a kislány szomorúan.
-De csak gondolkoztunk,hogy hova.-Mosolygott hugára Minjun
-Okes, Lana kezdj el újra számolni létszi.-nézett rám boci szemekkel ez a kisangyal
-Persze. Na de bújatok el. 1;2;3;4...

Este:

A "szobámba" vagyok a lefekvéshez készülődve. A sebemet már átkötöttem
Mondjuk azt, hogy gyógyulgat. Hajtogatom össze a mai ruháimat, mikor a nadrágom zsebében meg éreztem a papírt. Rögtön eszembe jutott a fogadás. Ki kaptam onnan és elkezdtem lefelé menni. Igaz a fiúk azt mondták, hogy most le ne merjek menni mert fontos dologról beszélnek, de engem nem igazán érdekel. Saját magamnak vagyok vesztem erre már rájöttem. Az étkező asztalnál ültek és valami rakományról beszélgettek. Persze csak szavakat hallottam miközbe haladtam feléjük. Őszintén rohadtul nem érdekelt amit épp beszélnek. Oda sétáltam Minjun mellé és le raktam elé a papírt. Ő csak rám emelte a tekintetét.
-Komolyan most akarod le verni rajtam?-Erre csak mosolyogva bólogattam.
-Lana,úgy emlékszem mondtunk valamit.-Nézett rám Jungho.
-Én nem emlékszem.-Néztem rá ártatlan tekintettel. Erre ő felállt a széktől oda jött élém és fel kapott a vállára, próbáltam szabadulni, de semmi esély. A lépcső felénél már beletörődtem ésinkább már hagytam. Bevitt a szobába majd le dobott az ágyra.Egy szó nélkül ki ment majd rám zárta az ajtót. Kulcsra.
-Bunkó!-Orditottam után. Van egy olyan érzésem ma már nem fogok kimenni innen. Mivel fáradt nem voltam ezért neki álltam inkább tanulni. Miután a tanulnivalót meguntam elkezdtem rajzolni. Már egy ideje bent voltam amikor nyítodott az ajtó. Minjun lépet be egy valami féle tésztával. Gondolom a vacsorám. Hurrá.
-Lana, ne csinálj mégegsszer ilyet mert Junghu türelmének is van határa.-Erre csak megforgattam a szemem.-Jó persze, majd próbálkozok.-Erre csak mérges pillantásokat kaptam. -Komolyan mondom, tőle jobban kell taranod mint tőlem.-Erre eléggé meglepődtem. Majd elnevettem magam és teljesen felé fordultam.-Ugyan pont te miért adnál nekem tanácsot?