Utcza.
Capulet, Páris, Szolga jönnek.
CAPULET.
Montague is arra lőn itélve ép,
A mire én. Azt vélem, könnyü lesz,
Ily agg uraknak, békét tartanunk.
PÁRIS.
Mindkettőtök nagy tiszteletben áll;
Sajnos, hogy ily soká viszályban éltek.
De kérelmemre mit felelsz, uram?
CAPULET.
Csak azt ismétlem, mit mondék előbb.
Leányom újoncz még a nagy világban,
Még csak tizennégy új tavaszt sem ért.
Két nyár díszét hagyjuk hervadni még,
Míg érve lesz, hogy nászágyhoz vigyék.
PÁRIS.
Ifjabbak lőnek boldog anyákká már!
CAPULET.
Kora virágra kora hervadás vár.
Minden reményim' elnyelé a föld,
Földem reménydús sarja ő maradt csak.
Kérd hát, nemes Páris, tessél szivének;
Megegyezésem: része az övének.
Ha választása rád esik: szavam
Az ő megegyeztével adva van.
Ma este nálam egy kis mulatság lesz,
A melybe' részt sok jó rokon s barát vesz;
S ha tetszenék, mint legszivesben látott
Vendég, egészítsd ki a társaságot.
Szegény lakomban ma megláthatod
Ragyogni a sok földi csillagot,
Az égiek tüzét is túlhaladva.
S mint ifjú szív a mily gyönyört lel abba',
Midőn a szép tavasz a sánta tél
Sarkára hág, szintoly gyönyörre kél
A bájos hölgyvirágok közt szived.
Hallgasd ki, nézd, vizsgáld mindegyiket,
S válaszd, ki arra legméltóbb leszen.
A többi közt szint' egy számot teszen
Az én leányom is: számot csupán,
Mert becsben hátra áll sok más után.
Jer csak velem. – Te, fusd sietve be
A szép Veronát, s a kinek neve
Itt írva áll – (Irást ad a szolgának.)
– Keresd föl s hivd be mára:
Házam, magam, állunk szolgálatára!
(Capulet, Páris el.)
SZOLGA.
„Keresd föl, a kinek neve itt írva áll." Irva áll: hogy a varga rőfje, szabó sámfája, halász ecsetje, festő hálója után lásson; én meg azok után szaladgáljak, kiknek neve itt írva áll! Csak ki tudnám szaglálni: kiknek a neve van itt fölírva. Tudós embert kell keresnem. – Épen jókor!
Romeo és Benvolio jönnek.
BENVOLIO.
Hagyd el! A tűznek ellenszere tűz:
Új kínt keress irul megúnt kinodra.
Csak új keserv, mi ó keservet űz;
Ki balra szédült, az forogjon jobbra.
Szemedbe végy be új ragályt, és avval
Meglásd, a réginek vad mérge elhal!
ROMEO.
No, arra jó lesz egy kis úti fű.
BENVOLIO.
Kérlek, mire?
ROMEO.
Törött lábszár-csontodra.
BENVOLIO.
Bolond vagy, Romeo?
ROMEO.
Nem én, de meg
Kötözve jobban, mint bármely bolond.
Börtönbe vetve, koplaltatva – és
Megostorozva és kínpadra vonva,
És... Jó estét, fiú!
SZOLGA.
Adj' Isten, uram.
Kérem, tud-e olvasni édes úr?
ROMEO.
Tudok, kínomban en-balsorsomat.
SZOLGA.
Azt tán könyv nélkül is megtanulta. De kérem, tud-e olvasni írást?
ROMEO.
Ha a betűket s nyelvet ismerem.
SZOLGA.
Őszinté úr. Isten tartsa meg jó kedvét!
(Indul.)
ROMEO.
Várj csak, fiú! Tudok olvasni. Add
(Olvas.) „Signor Marino, nejével és leányaival. Anzelm gróf, bájos nővéreivel. Özvegy Vitruvio asszonyság. Signor Placentio s kedves hugai. Mercutio s az öcscse Bálint. Nagybátyám Capulet s neje és leányai. Szép rokonom Róza. Livia. Signor Valentio s rokona Tybált. Lucio s a vidor Ilona."
Szép társaság! S hová hivod meg őket?
SZOLGA.
Fel.
ROMEO.
Hová?
SZOLGA.
Vacsorára, hozzánk.
ROMEO.
Kihez?
SZOLGA.
Uram házába.
ROMEO.
Lám, ezt előbb kellet vón' kérdenem!
SZOLGA.
Elmondom én kérdezés nélkül is. Uram a dúsgazdag Capulet, s ha önök nem Montague-félék, kérem, jőjenek föl s segítsenek egy palaczk jó bort elkölteni. Adj' Isten jó estét! (El.)
BENVOLIO.
Capuleték e rendes házi bálján
Szép Róza is, kiért égsz, ott leend
Verona legkecsesb leányi közt.
Jerünk fel, és mérd elfogul'tlanúl
Hozzá, kiket barátod majd mutat,
S tudom, varjúnak nézed hattyudat.
ROMEO.
Hivő szemem ha ilyen csalfaságot
Hirdetne: váljatok tűzzé, könyek!
S melyeknek fényét el nem olthatátok,
E szemek eretnekül égjenek!
Szépemnek – mindent látó napvilág
Se látta párját, m'óta a világ!
BENVOLIO.
Csitt! Szépnek láttad őt, míg maga volt csak,
Mindkét szemedben egymagát latoltad;
De most e kristály-csészén szépedet
A mások szépségével szembe tedd
Azokkal, a kiket mutatok én:
S ki bájba' dús volt, meglátd, mily szegény!
ROMEO.
Jó, elmegyek hát! nem, hogy ezt meglássam,
Csak gyönyörködni benne, senki másban!
(Mindketten el.)
VOUS LISEZ
Rómeó és Júlia (William Shakespeare)
Roman d'amour"Ez a tragikus színmű tulajdonképpen vígjátékként indul: a katonák tréfálkozva csetepatéznak, Rómeó szerelmi ábrándjai nevetségesek, a dajka idétlenül vicceskedik. Később Lőrinc barát titkos esküvővel reméli a két ellenséges családot összebékíteni...
