My king (Yoonmin) ✓

[22] - királyom

"(...) De kérlek higgy nekem, amikor azt mondom,
 hogy te vagy a legjobb döntés,
 amelyet valaha hoztam."

Másnap Jimin boldogan és mosolyogva ébred fel, első gondolata pedig önkéntelenül is a császár volt, ki éjszakába nyúlóan gubbasztott mellette és nyugtató, szerelmes szavaival meggyőzte őt arról, hogy mostantól minden a legnagyobb rendben lesz a kapcsolatukban. Jimin alig bírta kivárni, hogy Min Yoongival tényleg az egymáséi legyenek. Egy ideje már akaratlanul is a gyűrűsujját pásztázta és elképzelt ott egy édes gyűrűt egyenesen az uralkodótól.

Mámorító érzés volt álmodozni az eljegyzés gondolatáról.

Jimin úgy döntött, hogy megelőzi Yoongit, és inkább gyorsan meglátogatja őt, így szélsebesen elkészülődve, már útnak is indult. Mosolyogva igazgatta magán a ruháját, hiszen a lehető legszebben szeretett volna kinézni a császár előtt. Már egy ideje realizálta magában, hogy mindig Min Yoonginak akar imponálni, bár a fiút ez nem zavarta különösebben.

A parasztfiú halkan dúdolgatva sétálgatott a palotacsarnok felé, azonban a palota hatalmas bejárati kapuinál két ismerős alakot pillantott meg. Csak egy másodpercre siklott rajtuk végig a tekintete, és az elején azt hitte, hogy csak a szeme káprázik, azonban nagyon hamar rá kellett jönnie, hogy nem képzeleg, tényleg két fontos személyt lát a szeme sarkából.

Jimin szíve hatalmasat dobbant, csak előtte kihagyott jónéhány ütemet is. Egyszerűen nem akart hinni a szemének; ők tényleg itt lennének? Oly hosszú idő után itt találkozik velük? Hát tényleg vannak csodák!

A parasztfiú a rég nem látott szüleivel találta szembe magát, boldogabb pedig jelenleg már nem is lehetett volna.

- Édesanya? - tátotta el az ajkait, miközben a szemébe hirtelen könny szökött. A lágyan mosolygó asszony felemelte a fejét. - Édesapa?

- Jiminie! - kapta az ajkait elé a kezeit az anya teljesen meghatódva, miközben annak ellenére, hogy nem volt már olyan formában, mint régen, Jimin felé kezdett szaladni.

Egy hatalmas mosollyal az ajkaikon ölelték át egymást, onnantól kezdve pedig senki sem választhatta volna el őket egymástól. Hosszú hónapok teltek el azóta, hogy viszont láthatták egymást, s most, hogy ez végre megtörtént, minden rejtett érzelem a felszínre tört.

- Édes kisfiam! - csókolt Jimin tincsei közé az anya zokogva. - Hát még élsz! Még él a fiunk!

- Azt hittük, hogy ha megérkezünk ide, halottan találunk majd rád - lépett a fiához az apa is, mire a parasztfiú kisfiúsan bújt az édesapjához, ki mindig képes volt biztonságot nyújtani a számára. - Anyád majdnem belehalt a hiányodba - dorgálta meg enyhén a fiát az apa, azonban mindezek ellenére Jimin tincsei közé simított.

- Mi történt, Jimin? - kérdezett rá az anya szipogva és értetlenül. - Miért nem jöttél haza? Miért maradtál itt?

- Mindent elmesélek, de nem most. Itt még a falnak is füle van - nézett szét Jimin kissé félve, ugyanis nem szerette volna, ha a szüleinek bármi baja esett volna a rosszmájú palotalakók miatt. - Gyertek!

Jimin megpróbálta feltűnésmentesen elvezetni a szeretett szüleit a lakosztályába, és áldta az eget, hogy nem kellett túl sokat járniuk, hiszen már eleve aggódni kezdett értük, amiért ilyen hosszú utat tettek meg ide a palotába. Nem akart még nagyobb nehézséget okozni az életadóinak.

Amikor a fiú a szüleivel együtt belépett a lakosztályába, a két falusi teljesen elámulva vezették végig a tekintetüket a lakás összes szegletén, s egy darabig teljesen elvarázsolta őket az, ahogy az egész helyiség be volt rendezve, de aztán néhány pillanattal később értetlenül néztek Jiminre, hiszen nem igazán tudták, hogy mégis mit keresnek itt.