A Fukurodani Ásza (Bokuto x Reader)

7. rész

A barna hajú lányt nem a fiúk zajongása vagy a telefonján beállított ébresztője keltette, mint ahogyan azt ő remélte. Ehelyett arra ébredt meg, hogy a szemeit kisüti a Nap a helyéről, hasa pedig szinkronban ezzel hatalmasat kordult. Nyöszörögve tolta fel magát ülő pozícióba, s szemeit dörzsölgetve ásított egy nagyot. Nyammogva pillogott körbe álmosan, de azonnal minden fáradtsága elhagyta, amikor az üres teremben találta magát. Nem értette, hogy merre vannak a fiúk vagy a Fukurodanis lányok, s miért csak ő van egyedül a tornateremben. A matracok egy része megvetve, másik felük csak úgy otthagyva hevert a földön, ahogy kiszálltak belőle a srácok. Telefonja után kapva ellenőrizte az időt; a kijelző 9:26-ot mutatott, ami miatt a lány olyan fal fehér lett, hogy csoda, hogy nem ájult el ott menten. Mit sem törődve pizsamájával vagy kócos hajával, átszaladt a másik terembe, ahol kicsapva az ajtót, megpillantotta a fiúkat. 

A két csapatnyi hím már pakolt a reggeli edzés után. Ahogy meglátták a Nekoma menedzserét, mindenki megmosolyogta a látványt; tekintete rémült volt, testtartásából ítélve megijedt, szinte a sírás határát súrolta a barna hajú, de olyannyira egy védtelen kisállat látszatát keltette, hogy nem bírták elnyomni mosolyukat. Tora csak vidáman odaintett húgának, akkor először kelt fel hamarabb, mint húga, ami piszkosul növelte az egóját. Tetsuro már készült volna mézes-mázasan köszönteni szeretett menedzserüket a szokásos becenevét használva, miközben szélesen mosolyog, s kihasználhatja a reggelt arra, hogy magához ölelje az alacsony Yamamotót. Azonban terve meghiúsult, amikor legjobb barátja, a baglyok kapitánya feliáltott a terem másik végéből, s nekiállt a lány felé rohanni.

- Hey hey hey~!- sietett az alacsonyabbikhoz vigyorogva az életkedvvel teli fiú, mire [Név] picit megnyugodva elengedte a terem ajtaját.- Jó reggelt Yamma-chan!- fékezett le közvetlenül a lány előtt, aki megszeppenve nézett fel a magasra.- Jól aludtál?

- Öhm.. I-igen.- biccentett.- De miért most ébredtem csak fel?

- Oh, igaz is! Megszavaztuk, hogy hagyunk aludni, senkinek nem volt szíve felkelteni, miután átaludtad az ébresztőd. Olyan kis aranyos voltál, kegyetlenség lett volna felébreszteni. Legalább kipihenhetted magad rendesen, nem?- kérdezett rá gyermeki ártatlansággal, mire [Név] arca egyre vörösebbre fordult. 

- Legközelebb keltsetek majd fel.. j-jó?- nézett az arany szempárba összevont szemöldökkel a zavartságtól, mire Bokuto nevetve átkarolta.

- Ahogy szeretnéd!- vigyorgott szélesen a fiú, így [Név] is ellazulva ölelte át az idősebbik derekát, majd egy szép nagy ásítást követve elmosolyodott.

- Mellesleg neked is jó reggelt, Bokuto-san. Jó reggelt mindenkinek, sajnálom, hogy elaludtam.- hajolt meg, mire mindenki csak felkuncogott, senkinek nem volt esze ágában sem lehurrogni az elsőévest, amit tudott is a lány, de már csak tiszteletből is elnézést kért.

- Hamarosan reggeli, ki megy majd boltba?- kérdezte Yaku, miközben összehajtogatta a hálót Lev segítségével.

- Én elmegyek!- jelentkezett azonnal [Név].- Ez a legkevesebb, ha már nem voltam az edzésen itt.

- Megyek akkor én is, ne cipekedj egyedül.- dobott be egy labdát Tetsuro a tárolójukba.

- Besegítek.- szólalt meg Bokuto is, ami a colos fekete hajú macskának nem éppen volt ínyére, de nem mondhatta azt ellenérvnek, hogy "Bocs tesó, de én hajtok a csajra és láthatóan bejössz neki, úgyhogy foglalkozz inkább a pasiddal".

Miután mindenki elpakolt sikeresen, a három önként vállalkozó el is indult a legközelebbi közértbe. Az a nagyjából tizenöt perces odaút egyszerre volt jó hangulatú és feszültséggel teli. Igyekezett Kuroo ugyanúgy viselkedni, ahogy azt megszokták tőle mindketten, mégis zavarta, hogy Bokuto egyre közelebb került [Név]-hez. Mindezt Kotaro nem szándékosan csinálta, legalábbis nem akart tőle túl sok mindent, csak meg akarta ismerni a lányt. Nem volt hátsó szándéka, nem új jelöltet keresett Akaashi helyére, egyszerűen csak felkeltette az érdeklődését a barna hajú, így szeretett volna minél többett megtudni róla, persze barátkozás szintjén. Szerette Akaashit, legalábbis nagyon azon volt, hogy újra úgy lássa, mint a legelején, így nem engedte még csak megfordulni sem a fejében, hogy a lány igenis tökéletes barátnő lenne. Ebben egyezett a véleményük a fiúknak: [Név] olyan személyiség volt a szemükben, akit nehezen lehetne elfelejteni, még akkor is, ha csendes vagy félénk. Az ilyen emberek hamar kiesnek az emberek emlékezetéből, ő mégsem ilyen volt. Sokkal inkább hagyott maradandó benyomást. Az, hogy már-már kínosan odafigyelt arra, hogy ne legyen túlontúl illedelmes és formális a fiúk társaságában, mégis akárki kéri a segítségét, azonnal ugrik; hogy még ha kicsit nehezen is, de feltalálja magát minden helyzetben, s nem adja fel; hogy akárki szól hozzá, mindig mosolyogva válaszol rá; hogy a szemei sosem hazudtak, mindig elárulták az érzelmeit, ezek mind különlegesség tették a lányt a fiúk szemében. S míg Tetsuro pontosan jól tudta, hogy ezek a gondolatok minek voltak köszönhetőek részéről, addig Bokuto magának sem akarta bevallani, egyenesen kézzel-lábbal és körömmel kapaszkodott abba, hogy neki aztán nem keltette fel úgy az érdeklődését [Név], mint egy férfinak, csak mint egy új barátjelöltnek.