A Fukurodani Ásza (Bokuto x Reader)

17. rész

Március vége lévén az iskolák lezárták diákjaikat az összes tantárgyból és szinte már érdemleges órákat sem tartottak emiatt, szívesebben vitték ki őket sétálni egy kicsit a teremből, hogy szívjanak egy kis friss levegőt, vagy játékokkal készültek, ami nem is feltétlen a tantárgyhoz kapcsolódó volt, esetleg csendes szabadelfoglaltságot rendeltek el arra a háromnegyed órára. [Név] a veszekedés óta nem beszélt Shinoval, mivel a lány eleinte kerülte, aztán mikor összeszedte volna a bátorságát, hogy leszólítsa egykori legjobb barátnőjét, inkább meghátrált, mivel látta, hogy a barna hajú lány mennyire jól megvan nélküle az új, s feltehetőleg kellemesebb hangulatú baráti társaságával. [Név] sokáig emésztette magát a történtekért, önvádaskodásba fulladt, de végül a barátainak, családtagjainak és szerelmének köszönhetően belátta, hogy a Shinoval való barátság megszakítása a legjobb dolog, ami történhetett kettejükkel. Mivel hónapok teltek el, s a lányt ezúttal nem toxikus emberek vették körül, így lassacskán sikerült kikászálódnia az önhánytatás sokméter mély gödréből. Visszaszedett néhány kilót is, aminek eleinte annyira nem örült, s egy kisebb pánikrohamot is kapott, amikor meglátta az eredményt a mérlegen, de amint észrevette, hogy Bokuto nem viszonyul hozzá másként, nem undorodik attól, hogy megérintse őt, így belátta, hogy valóban hülyeség volt ezen pattognia. Sőt, határozottan ki lehetett jelenteni, hogy amint nem volt olyan sovány, mint akkor, amikor összejöttek, még tapadósabb volt vele.

Bokuto Kotaro volt az a személy, aki oda meg vissza volt a barátnője comjától és hasától. Imádta fogdosni, hozzábújni, puszilgatni, bökdösni, nameg persze nyomkodni. Ezek eleinte zavarták a lányt, zavarban volt eme cselekedetektől, de végül felfogta, hogy ezt a fiú valóban élvezi, és nem csak cukkolni akarja vele. Abban a pillanatban, amint tudatosult ez benne, talán még jobban beleszeretett. Szinte már azt érezte, hogy olyannyira szereti a barátját, hogy fizikailag is fájdalmat okozott benne. Mintha szétfeszítette volna a bőrét a boldogság belülről, és emiatt kínlódott volna tőle. De egy cseppett sem bánta, úgy gondolta, inkább ez fájjon neki, mintsem egy csúnya szakítás vagy baleset.

Azonban amikor eljött a ballagás napja, az elsős lány nem a saját intézményébe ment el, csupán díszítésre maradt ott, és a kezdés előtt még végzős barátait szorosan megölelgette, elköszönt tőlük, majd szállt is fel a legközelebbi buszra, hogy minél hamarabb a Fukurodani középiskolába érhessen. Kicsit elveszettnek érezte magát a folyosókon bolyongva a rengeteg idegen arc között, hiába járt már az iskolájukban viszonylag egészen sokszor, így mégis másabb volt. Nem akarta leleplezni magát a barátja előtt, mivel meglepetésként ment el a ballagására, így viszont kissé nehezebben tudta lenyugtatni magát a rengeteg ember között. Már éppen kezdte volna feladni, és írni inkább a harmadévesnek, hogy az iskolában van és találkozzanak, amikor egy ismerős arcot látott meg a tömegben. Wataru a csapat egyik blokkolója volt, s csakúgy, mint [Név], ő is az első évével végzett ezen a napon. A rövid, sötétbarna hajú fiú épp az anyukájával illetve a kisöccsével beszélgetett valamint nevetgélt a folyosón, így a lány azonnal lecsapott rá.

- Wataru! Szia!- fogta meg a fiú ingének ujját, ahogy odaért hozzá.- Jó napot, helló!- köszönt a családjának is.- [Név] Yamamoto vagyok, a csapatkapitánya barátnője, nagyon örülök.

- [Név]-chan, hát te? Nem a Nekomában kellene lenned?- pislogott nagyokat a fiú.

- De, de igen. Viszont szerettem volna meglepni Kotarot - sóhajtotta.- Csupán azt sem tudom, hogy hol kéne állnom, hogy észrevegyen, vagy hova kellene mennem, hogy a kezdésig ne vegyen észre... Kéne egy kis segítség, hogy ne kapjak rohamot a tömeg miatt ezek mellett - nevetett fel kínjában, mire a fiú is felkuncogott.

- Maradhatsz velünk. A harmadévesek úgyis körbejárják majd a folyosókat, szóval ha gondolod, beülhetsz a termembe. Biztosan nagyon meg fog lepődni, és talán még el is sírja magát, amilyen érzelgős tud lenni.