17.🌹

363 30 2
                                    

A Mosstani részben MINDEN ki fog derülni, amit eddig nem tudtatok!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


Ők ketten még beszélgettek egy kicsit aztán Taemin már el is ment, mert a farkasát kell gondoznia. Jimin még egy kicsit időzgetett ott az ajtóban, miközben a nap sugarai az arcát sütötték. Annyira szép volt, ezt is meg kellett volna valahogy örökítenem. Vagy nem is tudom, de az emlékeimben örökre meg maradt ez a szép kép.

-Át cserêlem a pólómat.- mondta, és vissza is jött hozzám. Le gugolt a táskájához és el kezdett valamit keresni, amit gyorsan meg is talált. Egy lenge fehér póló volt, amit gondolom az ing helyett akár fel venni. De előttem?! Vagyis, azt tudom, hogy nem tudja, hogy én vagyok az, de most na! Akkor is, előttem?! Azt akarja, hogy itt kapjam le és rontsam meg? Mert meg tenném, szíves örömest csak az a baj, hogy nem tehetem. És nagyon bánt engem!

Ki egyenesedett és már el is kezdte ki gombolni az ingjét. Az újjai gyorsan jártak, így gyorsan meg is szabadult a felső testét takaró anyagtól. Azt hittem komolyan itt kapok most orr vérzést. Olyan szépen vannak kidolgozva azok a kockák a hasán. Mint ha a hasán hasamat látnám, csak egy másik emberen. Emberek, ez most komolyan szemorgazmus. Khm, már ennyitől bajok is lettek ám oda lent, akarom mondani.

-Türtőztesd magad Jungkook. Gyerünk sikerülni fog. Vagy nem, de most...ahh eskü mindjárt itt kapom le.- gondoltam magamban

Az inget a táskájára dobta és a póló után nyúlt, hogy fél vegye. Mire az egyik fiú, az osztályból meg jelent mögötte. Faszom, itt vámpírok is vannak, vagy mi a fasz?! Azokat már 100 éve meg öltük a harcban! De akkor ezt most hogyan?!

-Szai kicsi Jimin.- súgta a fülébe az a valaki, mire az említett meg ugrott    -Minek köszönhetem azt, hogy így fogadsz engem?- símott végig a felső testén. Ha még egy ilyen mozdulatot mer tenni, akkor én neki ugrok és cafatokra tépem. Jimin egy áva szót sem tudod, ki nyögni, csak dadogni kezdett. Látszik szegény srácok, hogy nem akarja és fél is

-Hm, nem beszélsz. Pedig hallani akarom a hangod alattam.- súgta megint a fülébe és meg is harapta a fülcimpáját, mire Jimin egy nagyon kicsit kéjesen fel nyögött   -Ugyan így fogsz nyögni alattam is, te kis ribanc.- na jó, nekem most lett elegem ebből az egész helyzetből!!

Szépen, nyugodtan fel álltam és el kezdtem morogni. Tudom, hogy ez még semmit sem segít szegény Jimin-en, de sorban kell haladni.

-Nocsak, a kis farkasod meg akar téged védeni. De aranyos, majd ugyan ilyen aranyos lesz a nappalink közepén is.- mondta gúnyosan. Nem hagyom, hogy el vedd Jimin-t, te senki házi. Ő az enyém lesz, azt már most meg mondom neked

-Hagyd békén Jimin-t!- szólalt meg a belső alfám

-Nocsak, még egy beszélő farkas. Jimin nem omega te barom, hanem boszorkány.- mosolyodott el megint

-A faszom tele van már veled ugye azt tudod?! Hagyd békén Jimin-t!

-Mért, mi lesz, ha nem hagyom békén? Amúgy is az én boszorkányom lesz, nem pedig a tiéd, alakváltókám.

-Ezt!- és azzal már rá is ugrottam a vámpír rohadékra. Nem érdekelt engem most a lábam, csak az, hogy Jimin épségben legyen

Fᴜʀᴄsᴀ Sᴢᴇʀᴇʟᴇᴍ  [Jɪᴋᴏᴏᴋ]《BEFEJEZETT》Where stories live. Discover now