Vágy és Hatalom

Nehéz reggel

"Kopp kopp"
Egy gyönyörű szép nyári reggelen kezdődött az egész. Én még javában az igazak álmát aludtam, mikor halottam egy kopogást.
"Kopp kopp kopp"
Megint hallom. Biztos az álmomban kopogtatnak. Nem lehet, hisz már üveg karcolást is hallok. Nagy nehezen kinyitottam a szememet, de bár ne tettem volna, mert a reggeli napfény olyan erősen besütött az ablakomon, hogy vissza is kellett csuknom a szemeimet.
"Kopp kopp"
Ismét a kopogás. Hunyorogva körül néztem a szobámba majd az ablaknál észre vettem egy szürkésfehér színű baglyot. Értetlenül néztem az állatra, hogy miért az én ablakomon kell kopogtatnia hisz a szüleim lent vannak. Láttam rajta, hogy már nagyon kezd ideges lenni, erről az összekarcolt ablak üvegem biztosított, amit kis tollas barátom karcolt össze-vissza kis körmeivel.
-Rendben kelek már, kelek! - kiabáltam az állatnak. Kelletlenül, de sikerült kimásznom az ágyamból, hogy felvegyem a nyuszis mamuszom és oda tudjak csoszogni az ablakhoz. A smaragdzöld selyem pizsamámhoz igazán illett a fehér, bolyhos, nyúlat ábrázoló lábbeli. Legalábbis én ebben a tudatba ringattam magamat.
- Jaj de türelmetlen vagy kedves Max. - gúnyolódtam a madárral. Ő válasz képpen bele csípett a csuklómba. - Jó rendben ezt megérdemeltem. - szisszentem fel, majd lenyaltam azt a csepp veremet melyet a levél átvételéjért fizettem.
Épp meg akartam kérdezni a madarat, hogy miért nekem hozta a levelet és miért nem a szüleimnek vitte a földszintre, mikor észrevettem a pecsétet a borítékon.

"Az nem lehet. Képtelenség. Már is döntést hoztak volna?"

Remegő kezekkel törtem fel a pecsétet, amely átalakult egy rivallová. Ijedtemben majdnem felbuktam a szőnyegemben.

Mss. Lightwood,

Örömmel értesítem, hogy átiratkozási kérelmét elbíráltuk.
Még nagyobb örömmel tájékoztatom, hogy szeptembertől megkezdheti tanulmányait a Roxford Boszorkány és Varázslóképző szakiskolába. A mellékelt levélben megtalálja a listát, a szükséges tanszerekről.

Üdvözlettel
Albus Dumbledore
Igazgató

Majd a rivallo elnémult és lehullott a földre. Reszkető kezekkel vettem fel a papírt a padlóról, majd szép lassan eljutott a tudatomig, hogy ez a levél pontosan mit is jelent.

- El se hiszem! - ujjongtam önfeledten, majd kis híján feltépve az ajtót, rohantam le a szüleimhez.
- Anya. Apa. Nem fogjátok elhinni, hogy mit kaptam.-kiabáltam nekik a lépcső aljához érve.
- Kaptál egy levelet.- kopogtatta egy ujjával az állát édesanyám, úgy téve mint ha gondolkodna. A fekete hosszú hajú asszony épp teát főzött. Göndör fürtjei lágyan omlottak vállára. Ruháját nem mondanám egy kényelmes otthoni viseltetnek, de a mi otthonunkban ez volt a mindennapi viselet. Egy testre simuló fekete ruhát viselt mely épp a térde alá ért, karcsú darázs derekát kiemelve.

- Igen. De ezt honnan tudjátok? - fagyott le a mosolyom hirtelen.
- Ott lebegteted a kezedben kincsem. - nevetve mutatott a kezemben lévő pergamenre az apukám. A férfi hangját a nappaliban levő foteljából hallottam, melyben a szabadidejének nagy részét tölteni szokta.
Ránéztem a kezemre és hangosan felnevettem én is.
- Jó, jó. De találjátok ki, hogy mi áll benne?!
- Megint levelet kaptál a rég nem látott barátnődtől?- tippelte anyukám.
- Nem.- vágtam rá fülig érő mosollyal amit nem bírtam leplezni.
- Remélem nem valami bájgúnár küldte. Tudod, hogy mi volt a legutóbbinál.- fintorodott rám a férfi a foteléből kukucskálva. Fekete haja hátra fésülve csillogott a napfénytől, mely hatalmas ablakon keresztül sütött be a szobába. A korához képest nagyon jól tartotta magát, ezt az bizonyítja, hogy hamarabb néznek a barátnőjének mint a lányának.
- Nem. És hidd el apa, hogy egy életre megtanultam a leckét. - válaszoltam kissé ingerülten.
- Az már a múlt Phinias, és nem úgy volt hogy nem emlegetjük azt a dolgot?!- mordult rá a nő.
- De igen. Sajnálom szerelmem.- kért bocsánatot a férfi nagy boci szemekkel. A nő odament a férfihez és leült a barna bőrfotel karfájára, majd adott egy lágy puszit apám homlokára jelezve, hogy nem haragszik.
- Vissza térhetünk a kérdésemhez? - szóltam rájuk, bár a szememben látható volt a csodálat.

A szüleim nagyon nagyon régóta alkotnak egy párt. A nagyszüleim már születésükkor megbeszélték, hogy összeadják őket, és hiába volt érdek házasság, ők az első pillanattól kezdve szerelmesek voltak egymásba. Apámtól már vagy milliószor hallottam a történetet, melyben elmeséli, hogy elválaszthatatlan barátok voltak anyukámmal egészen az iskola 6-dik osztályáig, mikor is a téli bálban édesapám az egész iskola előtt szerelmet vallott édesanyámnak. Annyira reménytelenül szerelmes volt, hogy az sem érdekelte ha anyám kikosarazza és az egész iskola rajta fog nevetni.

- Persze kincsem ne haragudj! - válaszolt a férfi, miközben felállt régi bőr ülőalkalmatosságából. - Na jól van kincsem szabad a gazda.

- Felvettek a Roxfordba. - ugráltam ismét elfeledve hogy ki is vagyok.

- Jaj de örülünk szívem. Nagyon büszkék vagyunk rád.- jött közelebb anyukám, hogy megöleljen.- Akkor mennünk kell vásárolni.- kapott a fejéhez az asszony.

-Mire várunk még. - kiáltott fel apám.