Vágy és Hatalom

Első nap 1

Kellemes őszi reggelre ébredtem. A nap ragyogott, a hűvös szél játszott a fa lombjaival. Madarak csicseregtek jelezvén, hogy még itt vannak de lassan eljön az idő, hogy melegebb éghajlatra repüljenek a tél elől. A fény kellemesen simogatta arcomat melyre öröm volt kelni. Éreztem ez a nap az én napom.

- Hailey! Kislányom siess mert elkésünk. - hallottam meg édesapám hangját a földszintről.
- Máris kész vagyok adjatok tíz percet. - kiabáltam vissza. Lassan kibújtam méregzöld színű takaróm alól és az ezüst színű párnák közül. Szememet dörgölve elcsoszogtam a fürdőbe. Kellemes alma és fahéj illat járta be a helyiséget, melyet fekete csempék vettek határaiba. Belenéztem a tükörbe és láttam, hogy bizony sok dolgom lesz mire kócos hajam és a párnától elnyomott arcomat helyre állítom. Fogmosás után visszamentem a szobámba, majd megkerestem a pálcám, ami az éjjeli szekrényemen pihent várva arra, hogy használatba vehessem. Egy suhintással a hajam kifésülődött és laza lófarokba kötötte fel magát, mely lágy hullámokba súrolta a hátamat. Gyűrött pizsamámat leváltotta egy éjben fekete ruha, ami a térdem fölött egy kicsivel ért véget és háta kivágott volt. Nem egy átlagos viselet, de már megszoktam, hisz kis korom óta csak ruhákban járkálok.

Mire leértem a lépcsőn, a csomagjaim már fel voltak sorakoztatva az ajtó előtt. Két házi manó várta, hogy gazdáik mikor utasítják őket a csomagokkal való hopponálásra. Édesanyám mint mindig, elegánsan volt felöltözve. Flitteres arany ruháján táncot járt a kintről beszűrődő fény. Lábán, egy a ruhájához illő krémszínű tűsarkú cipő csillogott. Hajának felsőrészét erős kontyba kötötte, többi része pedig sűrű hullámokban takarták hátát. A mellette lévő férfi se tétlenkedett a kinézetével. Apámon fehér ing volt mely be volt tűrve élére vasalt nadrágjába, amit egy fekete bőrszíj tartott a derekán. Öltözékét egy fekete lakk cipővel tette még elegánsabbá.

- Indulhatunk kincsem? - kérdezte az asszony, bíztató pillantásokat vetve rám.
- Azt hiszem igen. - válaszoltam, mire megfogtam apám kezét és csak egy hirtelen lökést éreztem. Mire egyet pislogtam már nem a fehér bejárati ajtó volt szemben velem. Most a szemem elé tárult a King's Cross pályaudvar. Csak úgy nyüzsögtek a muglik és a számukra felismerhetetlen varázstudó emberek.

Ámulva léptem át a 9-es és a 10-es közötti tégla falon, mely elvolt varázsolva, így titkos ajtót nyitott a Rosfort Expresshez. A vonat fekete kéményéből haloványan szállni kezdett a füst jelezvén, hogy nem sokára indul. Miután felpakoltuk a csomagjaimat odafordultam anyukámhoz, aki épp a könnyeivel küszködött. Odaléptem hozzá majd magöleltem. Az asszony úgy ölelt mintha most vesztené el az egyetlen egy gyermekét, ami valljuk be kicsit igaz is, hiszen majdnem egy évig leszek távol tőle.

- Lizy kérlek. Ha te elsírod magad akkor én is sírni fogok. - szólította meg apám az anyukámat.
- Rendben, rendben. - szipogta az asszony, majd a szoros karjai amikkel úgy szorított, most lassan elernyedtek és csúsztak le rólam. Megtörölte könny áztatta arcát és nyomott egy lágy puszit a fejem tetejére.

- Én is kérek ám ölelés. - mordult rám kissé édesapám.
- Ki nem hagynám. - majd őt is megöleltem. - Most már ideje lenne felszállnom. A végén még nélkülem megy el a vonat. - mondtam miközben arcomat törölgettem.

Felszálltam, és a folyosón lévő egyik ablakot kinyitva hajoltam ki és integettem a szüleimnek. A szerelvény egy hangos füttyszóval jelezte, hogy elindul. Az ablakon addig integettem a szüleimnek míg a vonat olyan távol nem ment az állomástól, hogy azt már látni se lehetett. Az ablakot nehézkesen - hisz már nem egy mai darab- de felhúztam. Elkezdtem egy üres kabin után kutatni, amit végül meg is találtam.

" Vajon milyen lehet a Roxfort? Be tudok majd illeszkedni? El sem hiszem, hogy eljött a nap és már úton vagyok az iskola felé."

Ezek és ezekhez hasonló gondolatokkal merültem álomba.

Körülbelül már az út felénél járhattunk, mikor egy párbeszédre ébredtem fel. A szememet nem nyitottam ki mert kiváncsi voltam a beszélgetésre melynek tárgya én voltam.

- Nézzétek! Biztos idén kezd a Roxfortban. - hallottam meg egy kissé mélyebb fiú hangot.
- Hogy tud aludni? Én akárhogy próbáltam soha nem sikerült. - hallottam egy másik férfi hangot, vagy legalábbis szerintem férfié. Nehéz kivenni mert hallom hogy beszéd közben éppen rágcsál valamit.

" Milyen illem tudó!"

- Ronald, megtennéd hogy először lenyeled a falatot és utánna kezdesz el értelmetlen dolgokon hangosan töprengeni? - mordult rá egy lány akinek hangját mellettem hallottam felcsendülni.
- Jól van! Jól van! - majd hallottam ahogy lenyeli a szájában lévő kajamennyiséget. - Nem gondoljátok, hogy fel kellene ébreszteni? Mindjárt megérkezünk. - kérdezte a fiú.
- Nem szükséges. - szólaltam fel hirtelen. A kabinban lévők annyira megijedtek, hogy felugrottak egy kicsit az ülésükben ülve.
- Merlinre! A szív bajt hoztad ránk. - korholt le a pápaszemes fiú aki az előttem lévő helyen ült. Sötétbarna haja kócosan lógott homlokára. Kerek szemüvege lustán ült orrán, mely kiemelte smaragdzöld szemeit.
- Nem volt szándékos. - szólaltam fel miközben sajnálkozó pillantást vetettem rájuk. - De köszönöm szépen, hogy fel akartatok ébreszteni.
- Nagyon szívesen. - mosolygott rám a lány. - Hermione Grangernek hívnak. Ők pedig, Harry Potter, - mutatott a szemüveges fiúra - az állandó éhenkórász pedig Ronald Weasley.
- Hello.- intett felém a vörös hajú fiú.
- Örvendek a találkozásnak. Én Hailey vagyok. - mosolyogtam utastársaimra.
- A vezetéknevedet megkérdezhetem? - kérdezte a kócos hajú lány.
- Öhm....persze. - majd vettem egy mély levegőt.

" Végülis előbb utóbb úgy is megtudnák."

- Lightwood. - feleltem és láttam ahogy Hermionenak és a szeplős srácnak az ajtó mellett tányérnyi nagyságú lesz a szeme.
- Szent Merlin gyere le hozzám és csípj meg. - csapta össze ragacsos kezét Ron.
- Most mi történt? Miért vagytok így megbabonázva. Mint ha dementort láttatok volna. - kérdezi barátait Harry.
- Azt ne mond, hogy nem tudod ki ül veled szemben?- rivallt rá a lány.
- Várj kérlek! - szóltam Hermione-ra. - nem kell nagy felhajtás. Csak egy hétköznapi tanévet szeretnék és én is az szeretnék lenni. - kérleltem összetett kezekkel.
- Végre elmondanátok, hogy még is mi ez az egész? - emelte fel hangját Harry.
- A csajszi aki veled szemben ül drága legjobb barátom az egyik ősi család sarja. - oktatta ki Ron miközben vállára lassú és kimért ütögetéseket mért.
- Hogy hogy az egyik ősi családnak? - vonta fel szemöldökét a zöldszemű?
- Drága Morgana segíts. - fogta fejét Harmione. - Te sose figyeltél mágiatöri órán?
- Az igazat megvallva csak aludni járok oda. - vakarta meg kellemetlenül a nyakát majd egy kelletlen mosolyt húzott a szája szélére.

Pár perc néma csönd telepedett ránk. Nem lehetett mást hallani csak a kintről beszűrődő vonatkerék hangot mely ütemesen de hihetetlen sebességgel zakatolt az alatta futó sínen. Az ajtó felöl pedig a folyosón álló diákok beszélgetését. Körbe néztem újdonsült barátjelöltjeimen, és csak annyit láttam, hogy Ron majszolgatja tovább Bagolyberti minden ízű drazséját. Hermione kezébe temeti a fejét és csak rázza.
"Jesszusom, miért barátkozom én velük?"-hallottam a gondolatát.
Harry meg csak nézi barátnője reakcióját. Végül én törtem meg a csendet.