Vágy és Hatalom

Első nap 2

- Tudod Harry, vannak a sima varázslók és boszorkányok. - kezdtem bele a történelem órába amit már a kisujjamból kiráztam. - ennek a "csoporton" belül is vannak az aranyvérűek, a félvérek, negyedvérűek és a sárvérűek. - az utolsó szónál a fiúk hirtelen Hermionéra néztek és várták reakcióját. Értetlenül néztem a mellettem ülő lányra aki lehajtott fejjel a kabin padlóját kezdte tanulmányozni. - Valami rosszat mondtam?
A göndör hajú lány rám nézett biztatóan és csak rázta a fejét.
- Tudod az én szüleim muglik és a sárvérű szó mindig szíven talál.
- Ne haragudj. Nem állt szándékomban megsérteni téged. - szabadkoztam a lánynak. Hermione csak rázva fejét jelezte, hogy nem történt semmi, majd folytattam a történetet.- Na szóval. A varázsló embereken kívül vannak még csoportok. Merlinnek voltak tanítványai, szám szerint hat. Mindegyiket varázslásra tanította. Volt egy ember, akit Baltazarnak hívtak, volt egy vérfarkas, egy vámpír, egy óriás, egy szirén, és egy tündér. Baltazar beleszeretett a tündérbe és végül született egy gyermekük. Ám a férfi, mielőtt megszületett volna lánya, előtte közösült a szirénnel és a vérfarkassal is. Majd ők is életet adtak egy egy gyermeknek. Így jöttek létre az ősi családok akik hiába voltak félvérek mégis tiszta, ősi mágia folyt az erejükben. Ezért van az, hogy egy vérfarkas is tud varázsolni, vagy ha egy embert átváltoztat egy vérfarkas akkor nem veszik el a mágiája. - végül befejeztem a mesét és vártam.

- Szóval....- törte meg a csendet a pápaszemes fiú.- Te akkor egy félig boszorkány félig.....- várta Harry hogy befejezzem helyette a mondatot.
- Tündér! - vágta fejbe Hermione a barátját egy újsággal.
- Igen. Egy félig boszorka, félig tündér elcseszett ivadék vagyok. - mondtam gúnyosan a többieket bámulva.
- Ne mondj ilyet! - emelte fel a hangját Ron. - Szerintem ez irtó izgalmas, hogy te egy igazán nagy család sarja vagy. Én inkább lennék félig vérfarkas és azért piszkáljanak, mintsem azért csúfolják a családomat mert kíváncsiságot tanúsít a muglik iránt.
Én csak értetlenül pislogtam a fiúra. Nem értettem miért csúfolják az miatt mert érdeklődnek a muglik világa iránt.

Pár perccel később, egy halk csikorgást hallottunk. A vonat kezd lassulni. Az utastársaimmal felkeltünk a székekből, megfogva kézipoggyászainkat kimentünk a kabinból majd a kijárat felé vettük az irányt.

Miután leszálltunk egy kőből épített állomás tárult a szemem elé. Egy nagy boltíven keresztül hömpölyögtek a diákok mint akár egy folyó a híd alatt. Miután mi is áthaladtunk az építményen, láttam hogy Harryek egy kocsira szállnak fel. Követtem példájukat és én is felugrottam a szekérnek kinéző járműre. A szemüveges fiú, aki ismételten velem szemben ült aggódó tekintettel figyelt a kocsi elé.

-Mi a baj Harry? - kérdeztem miközben meglöktem a térdét.
- Mi ez a kocsi előtt? - kérdezte, hangjában észre vettem egy kis félelmet.
- Nincs semmi a kocsi előtt! - válaszolt Hermione, bugyután pillantva a fiúra. - magától megy mint mindig.
- Én is látom! - mondtuk egyszerre egy lánnyal aki a kocsi végében foglalt helyet. Lassan kinézett újsága mögül és kedves pillantásokat mért rám.
- Ezek a Thesztrálok. - mondta a majdnem fehérhajú lány. Néma csend ölelt körül minket. Majd pár másodperc elteltével Hermione megszólalt.
- Bemutatom Lüke Love...- hagyta abba a beszédet majd újra kezdte. - Luna Lovegoodot.
- Örvendek a találkozásnak. - nyújtottam felé a kezem, hogy eltereljem a lány figyelmét az előbbi nyelvbotlásról. - Hailey vagyok.
- Részemről az öröm. - rázta meg kezemet Luna.

***

- Áh. Mss Lightwood! - hallottam meg egy hangot a hátam mögött. - Kérem fáradjon velem.
- Már is. - mondtam az asszonynak, aki meg sem várva válaszom elindult a folyosón. Kisebb kutyagolás után beléptünk egy szűkebb folyosóra, ami nem lehetett szélesebb két méternél.
- Ha halja a nevét kérem fáradjon be a terembe. - mutatott a nő az előttem álló ajtóra. Mire visszafordultam, se híre se hamva nem volt ott senkinek.

Félóra várakozás után meghallottam a nevem. Kezemet rácsúsztattam a kilincsre majd lenyomtam. Hangos kattanás jelezte, hogy nyitva van és betoltam. Egy hatalmas teremben találtam magam. Falain melegséget árasztó fáklyák égtek melyeken örömtáncot járt a tűz. Plafonján elvarázsolt felhők úszkáltak a csillagos ég alatt. Lejjebb pillantva ezer meg ezer gyertya lebeget, világosságot adva az asztaloknak. Négy asztalt láttam párhuzamosan húzódni egymás mellett. Az egyik asztal csupa kékbe volt díszítve. A mellette levő sárgába, a harmadik pirosba. Az utolsót pedig zöld szín öltöztette. Az asztalokat étel hegyek árasztották el. Körülöttük diákok százai ültek és duruzsoltak, sugdolóztak a nevem hallatán.

- Mss. Lightwood! Kérem foglaljon helyet.- mutatott a professzor asszony a mellette álló kis sámlira. Követtem az utasítást és ráültem a székre ami egy kissé recsegett. Nem csodálkoztam rajta, hisz látszott, hogy nem egy mai darab. A mellettem álló nő felemelte kezét, benne a Teszleg Süveggel, majd a fejemre rakta. Hirtelen egy férfi hangját hallottam a fejemben. Annyira megijedtem, hogy majdnem leestem a székről.

- Áh, egy Lightwood! Nem volt hozzád fogható gyerekkel dolgom már vagy 300 éve. Lássuk csak, okos vagy azt meg kell hagyni, szíved hatalmas akár a Fekete tó. Elszánt vagy és a szeretteidért bármit megtennél. Minden házban megállnád a helyed, de mégis, melyik lenne az igazi?! - töprengett a fejemen. Pár másodperc gondolkozás után egy üvöltés hagyta el a sapkám száját. - Mardekár!