•••
Hirtelen elkezdett szakadni az eső.
- Na ne! - mondtam.
JJ felnevetett.
- Mi olyan vicces? Rohadtul el fogunk ázni.
- És? Nem vagyunk cukorból! - nevetett.
- Az igaz, de.. ahh mindegy menjünk tovább.
Mikor hazaértünk, gyakorlatilag folyt rólunk a víz.
Gyorsan beszaladtam a szobámba és átöltöztem. JJ-nek csak apa cuccaiból tudtam adni.
- Vedd át! - dobtam neki a ruhát.
Bementem a konyhába, hagy öltözzön.
Forraltam vizet, és csináltam két forró teát.
- Nesze! - adtam neki oda mosolyogva.
- Köszi! - fogta és beleszürcsölt. - Aucs! Ez forró!
- Mert most csináltam, te gyogyós! - nevettem.
- Látom! - tette le az asztalra.
- Mit akarsz nézni? - huppantam le mellé és bekapcsoltam a tvt.
- Téged.
- Ahh ne kezdd azt, amit pár napja csináltál. - forgattam meg szemeimet, de közben egy cseppet belemosolyogtam.
- Igenis kapitány! - csinált úgy, mint egy katona.
- Marha vicces. - mosolyogtam.
- Tudom, tudom. - hajolt meg előttem.
- Egyébként ma este lesz egy Flúgos parti. Ti is eljöhetnétek a srácokkal. Még úgysem ismerem őket. Szívesen összebarátkoznék velük, veled már sikerült! Igaz hogy egy barom voltál az elején.. - nevettem a végén.
- Köszi. - mosolyodott el. - És megyünk. - jelentette ki.
- Okés! Izgulok! A legjobb barátom és a Snecik eljönnek egy Flúgos partira. Furcsa.
- De Rafe nem lesz ott? - kapta fel hirtelen a fejét.
- Ahh. Erre nem is gondoltam. Mindegy, majd elkerülöm.
- Jó. De ha baj van, azonnal szólj!! - kötötte a lelkemre.
- Igenis kapitány! - utánoztam és nevettem.
- Na most szépen felmész készülődni kisasszony! - dobott fel hirtelen a vállára.
- Tegyél le JJ! - nevettem.
- Majd a szobádban. - nevetett.
- Ahh. - támaszkodtam meg a hátán. - Várjunk, ugye nem... - kezdtem.
- Dede! - mondta.
- Jaj ne! Nem fog sikerülni!! - ijedeztem.
- Csak nem megyünk kórházba!
- Ne is! - nevettem.
Ezek után elindult rohanva felfelé a lépcsőn.
- JJ! - nevettem.
Mire felértünk, azt hittem kiugrik a szívem az ijedtségtől. Nem volt kedvem kitörni a nyakam, hogy őszinte legyek. Erre a gondolatra felnevettem.
- Min nevetsz? - mosolygott és letett a hátáról.
- Azon, hogy sikerült nem kitörni a nyakamat. - vigyorodtam el.
- Rám bíznád az életed, ugye? - mosolygott.
- Persze persze. Majd ha piros hó esik! - nevettem.
- Lucy.
