[13] - [George Russell]

410 22 0
                                    

SZÓSZÁM: 975

13. "Szeretnéd velem tölteni a szünetet?.

A bahreini nagydíj után George végig sétált a paddockon. Nyerhetett volna, és nyerni is fog, de a kiállásnál történő hiba döntő pillanat volt. Mondhatjuk azt is, hogy elképesztő benyomást hagyott csapaton belül. Meg is döbbentette a menedzsmentet a tehetsége, ahogyan versenyzett. A szenvedélye, és a szemében lévő tűz, amikor a pályán ment a Mercedesszel. George több mint csalódást okozott, és folyamatosan nyelte le a torkában lévő gombócokat. Folyamatosan érezte a késztetést, hogy sírjon, hogy átadja magát minden érzelmének. A paddock egyik részén leült, majd lassan, de biztosan hagyta magát a fűre dőlni. A sötét égre meredt, nem igazán törődve azzal, hogy ki látta és ki nem. Nem érdekelte, ha az emberek azt gondolják eltúlozta. Ez az autó fenomenális volt, akár győzhetett is volna. Tudta, hogy nyerni fog, mégis ez volt élete legnagyobb csalódása.

George kicsit felpillantott, amikor meglátta, hogy valaki ácsorog mellette. Elfordította a fejét, majd látta, ahogy lefekszel mellé. Nem szóltál semmit, csak kedvesen ránéztél, ő pedig viszonozta a gesztust. A fehér csapategyenruhád valószínűleg foltos lesz, ennek ellenére tovább maradtál. Mivel te vagy a PR-osa ezen a hétvégén, valószínűleg mondanod kellene neki, hogy keljen fel. Hiszen el kell mennie a média penbe, és leadni az interjúkat. De tudtad, hogy ráér még. Mindenképpen megvárják, hogy meghallgassák George verzióját. "Nem is mondod mit kell, hogy feleljek az interjúk során?" Kérdezte, mintha olvasna a gondolataidban. "Nem igazán". Válaszoltad, felnézve a sötét égre, ami csillagokkal van tele. Közben a paddockban még ment az élet. Közel volt hozzátok néhány rajongó, és fotós. Ugyanakkor messze, amíg feküdtetek. "Hacsak nem állsz készen." Tetted hozzá ránézve, miközben ismét feléd fordította a fejét. George könnyedén megrázta a fejét. "Soha nem leszek". Sóhajtott. "Nem akarok megmagyarázni semmit." Mondta felülve.

Követted a példáját, majd leszedtél az overall hátuljáról, pár fűszálat. Átnyújtottál neki egy üveg vizet, meg egy törülközőt. Az izzadság csak úgy csorgott a homlokáról a bahreini meleg miatt. "Mondd azt, amit a szíved diktál". Felelted. "Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz." Folytattad. George erre bólintott, majd ő volt az első, aki felállt. Feléd nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen. Később bementetek a penbe, majd elkészítették az interjúkat. Láttad rajta a csalódottságot, és a fáradtságot. A mai megbeszélés hosszú volt, George remélte, hogy egyszer még mehet a Mercedesszel, hogy helyrehozza a hibát. A nap végén összecsomagoltad a cuccaidat. Örültél, hogy visszamehetsz a szállodába, és sokáig alhatsz. George odament hozzád, amíg kint voltál, kezével lágyan megfogta a karodat, hogy ne szállj be a taxiba. "Figyelj, ööö...". Kezdte, gyorsan elemelve rólad a kezét. "Csak meg akartam köszönni a mai napot, meg a hétvégét." Mondta George. "Nincs mit". Mosolyogtál. "Csak a munkámat végeztem". Tetted hozzá. "Remek munkát végeztél." elmosolyodott, kezét a farmerja zsebébe nyomta.

"Lenne egy kérdésem". Mondta. "Furcsa lehet az időzítés". Felnevetett. "A családom állandóan siránkozik, hogy már én vagyok csak szingli. Meg, hogy nincs semmilyen lelki támogatásom a versenyhétvégéken. Arra gondoltam mi lenne, ha lennél a partnerem? Csak azért, hogy elhallgatassam őket, hogy aztán folytassuk az életünket". Halk nevetést hallatsz. "George, miről akarsz kérdezni?" Válaszoltál. "Szeretnéd velem tölteni a szünetet?". Kérdezte zavartan, de nevetve. Tartotta a taxi ajtaját, és úgy döntöttél, hogy belevágsz. "Persze, miért ne". Mondtad. "Túl sokszor mentetted meg az életemet ezen a hétvégén, drága." Csapta össze a kezét George. "Köszönöm". Mondta, és beszálltál a taxiba. A szünet George-al hamarabb jött el, mint gondoltad. Karácsonykor megkért, hogy gyere át hozzá vacsorázni a családjával. A húga gyanakvó volt, de be kell vallanod, nagyon jól játszottátok el a szerelmespárt. Az édesanyja örült, az apja úgy tűnt, hogy kedvel téged, és a húga is kedves volt a végére.

Egy héttel később megkérted George-ot, hogy jöjjön át szilveszterre, hogy találkozzon a családoddal, mielőtt elmennétek egy buliba. Csodálatos volt, mivel a barátaid már nem cukkoltak amiatt, hogy szerezned kéne egy barátot, és a fiúéi sem. Az élet békés volt, meg minden, de az idő túl gyorsan telt. Alig vetted észre, de már dupla randitok volt az egyik barátjával, mielőtt elérkezett volna a Valentin-nap. Hazaértél az irodából, és meglepődve láttad a verandán egy Mercedest. Esett az eső, mert mikor nem az Egyesült Királyságban. Körbejártad a házat, amikor is megláttad George-ot az ajtódban. Elázott, a kezében levő rózsák lógtak, és nem tudtál nem nevetni a látványon. "George, mit keresel itt?" Kérdezted, és egy esernyővel közeledettél hozzá, a feje fölé tartva. "Csak ezeket akartam hozni." Mondta. "De nem voltál itthon, és elkezdett esni." Mondta, erre elmosolyodtál. "És nem mentél el?" Kérdezted hitetlenkedve. "Várni akartam rád, mert...". A lélegzete kissé elakadt.

"Mert el akartam mondani, hogy szerelmes vagyok beléd." Mondta George, majd lenézett rád, a vízcseppek estek le a szempillájáról. "Bolond vagy". Ráztad a fejed, aztán megszabadultál az esernyőtől, hogy megcsókolhasd. A rózsák összenyomódtak közöttetek, a friss levegő átfújta a kabátotokat. Ajkai hidegek voltak, amikor hozzád értek, de semmi sem volt jobb abban a pillanatban, mint megcsókolni George-ot az esőben. "Már hetekkel ezelőtt abbahagytam a színlelést." Ismerte be, beszéde kissé tompa volt, mivel nem tudta abbahagyni a csókolózást. "Remélem, hogy te is." Mondta, majd megkönnyebbült, amikor érezte bólintásodat. A hajad az arcodhoz tapadt, ujjaid pedig vörösek lettek a hidegtől. "T/N?". Kérdezte, a szemedbe nézve, amikor elengedett. "Nem kéne bemennünk?" Kérdezte George, erre mindketten felnevettetek, megfogtad a kulcsot és kinyitottad az ajtót. Főztél egy teát, és melegedetek a fűtőberendezés előtt. Egymás mellett ültetek, és egy takarón osztozkodtatok. Mosolyogtál, amikor rád nézett, kristályos tekintete a tiédbe fúródott.

"Azt hiszem, tudtam, hogy ez fog történni abban a pillanatban, amikor megkértelek, hogy légy a partnerem a szünetben." Ismerte be George. "Tulajdonképpen én is". Válaszoltál. "Jó, hogy túl vagyunk a kínos szakaszon". Tetted hozzá, a fiú felnevetett. "Igazad van. Bár szerettem kínosan lenni veled". Mondta, erre meglökted a vállát. "Illegálisnak kellene lennie, hogy ilyen vacak a Valentin-napom." Ez most megnevettette. "Te vagy az én Valentinom egész évben, ha ez felvidít". Elmosolyodott, erre elégedetten hümmögtél, majd hagytad, hogy újra megcsókoljon.

Credit to curvaparabolica

𝙶𝚎𝚘𝚛𝚐𝚎 𝚁𝚞𝚜𝚜𝚎𝚕𝚕 𝙾𝚗𝚎 𝚂𝚑𝚘𝚝𝚜 *𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃*Where stories live. Discover now