Backseat Driver - [George Russell]

518 20 0
                                    

SZÓSZÁM: 874

FIGYELMEZTETÉS: NSFW

KÉRÉS: Te és George egy autó hátsó ülésén ültök, mivel középre kerültél, így George-hoz préselődsz. (Nagyon szép) kezei a combod közelében pihennek, és ez szexuális feszültséget okoz.

"Készen álltok az indulásra, barátaim?" Kérdezte Lando, kinyitva a taxi hátsó ajtaját. Éppen vacsorázni voltál George-al, Lando-val, meg néhány közeli barátoddal, és most indultok vissza a szállodához. "De még mennyire". Válaszolta George, kinyitva a másik oldalt, majd beült. A párod meglehetősen magas volt, és mivel Lando-nak nyilvánvalóan sok helyre volt szüksége, hogy elhelyezkedjen, ezért George-hoz préselődtél. Nem mintha bánnád. Becsatoltátok a biztonsági öveket, majd a taxi elindult. Valami zene szólt a háttérben, amit Lando dúdolni kezdett, miközben tekintete az elhaladó utcákra összpontosult. Magad elé néztél, de a szemed George kezére terelődött, ami a saját lábán nyugodott. Ujjbegyei időnként csupasz combodra simultak, hiszen a szoknyád felcsúszott egy kicsit az autóban ülve. Figyelmen kívül hagytad, és ismét kinéztél az ablakon. George azonban nem hagyta annyiban. Folytatta, amit elkezdett, végül megmozdította a kezét.

Vettél egy mély levegőt, amikor meleg tenyere a szoknyád alatt pihent. "Minden rendben?". Kérdezte kuncogva Lando. "Igen, úgy értem, a látvány lélegzetelállító." Gyorsan hárítottál, utána egy hídra mutattál az ablakon át, ami a Rajna felett épült, és a város fényei is jól látszottak. "Oh, igazad van!". Mondta Lando, és elővette a telefonját, hogy lefényképezze. George gyengéden megszorította a combodat, aztán az arcodra nézett, amikor az orcád bíborvörössé vált. Visszatekintettél rá, majd alsó ajkadat beszívtad. Elfojtott egy morgást, tudva a csillogást a szemedben. Ujjai játékosan doboltak a bőrödön, majd feljebb vándoroltak a lábadon, aztán rögtön el is vette őket onnan. Még nem akart magáévá tenni a kocsi hátsó ülésén. Nagyot nyeltél, és úgy érezted, hogy a levegő sűrűbb lett. A hőmérséklet nagyobb lett, így a sofőr bekapcsolta a légkondicionálót. Beleharaptál az alsó ajkadba, észre vetted, ahogy pillangók röpködnek a hasadban, amikor George folytatta a finom szorításokat.

Újra lenéztél a kezére, ami elég nagy volt ahhoz, hogy elfedje az egész combodat. Ujjai hosszúak és karcsúak voltak, így merész gondolatokat képzeltél el. Mielőtt elmerülhetnél a fantáziádban a taxis megfordult a sarkon, majd megállt a járda előtt. Örültél, hogy eddig tartott az út, végül mindenki kiszállt. Lando felajánlotta, hogy kifizeti a taxit, utána bement a szálloda halljába. "A szobám a második emeleten van, úgyhogy a lépcsőn megyek. Később találkozunk!". Mondta Lando, és felkocogott a lifthez közeli lépcsőn. Te és George beszálltatok a liftbe, ránéztél, amikor az ajtók becsukódtak, és a felvonó elindult. "Mi az, angyalom?" Hümmögte George, csuklója hozzáér az arcodhoz, hüvelykujja pedig az alsó ajkad vonalát követte. "Felizgattalak?". Tette fel azonnal a merész kérdést. A szavak a torkodban ragadtak, és válasz helyett halkan felnyögtél. George kuncogott. "Ne aggódj, befejezem, amit elkezdtem." Dörmögte, majd megpuszilta az orcádat, és érezted, ahogy a szíved gyorsabban ver a gondolattól.

A táskádban volt a szoba kártya, kivetted, amikor felértetek az emeletre, és a közös szobátok felé mentetek. Bele tetted a kártyát a tartóba, George pedig kinyitotta az ajtót. Csendesen beléptetek, a fiú elkezdte levenni a cipőjét, meg a zokniját. Nézte, ahogy ledobod a szütyődet az asztalra, és elkezded lehúzni a térdcsizmád cipzárját, amit viseltél. Érezhetted őt a hátad mögött, amikor figyelte zavaros tekintetedet a tükörben. Nem vetted a fáradságot, hogy felkapcsold a lámpát, miközben ujjai a hajad között mozogtak. Összefogta, hogy a válladra tegye, felfedve a nyakadat. George ragyogó tekintetével rövid időre rád pillantott a tükrön keresztül, majd lehajolt, és puszit nyomott a nyakadra. "Hadd mutassam meg, mit tettem volna az autóban, ha Lando nem lett volna ott." Hümmögött halkan George a füledbe, te pedig nagyot nyeltél. Másik keze a csípődön volt, és a szoknyád anyagát markolta. Ujjai a belső combodra vándoroltak, mint az autóban, de ezúttal feljebb mentek.

George nyakadat harapdálta, szinte érezte, a felgyorsult a szívverésedet. Térded elgyengült, amikor megérezted kezét a fedett nőiességednél. George halkan felmordult, amint felfedezte a fehérneműd csipkéjét, és a takart idegvégződésedet. Az ingerlés kissé unalmasnak tűnt, azonban csípődet kissé előre lökted. George lélegzete felgyorsult, mikor a tükörbe nézett. Félretolta a tangádat, és érezted, ahogy ujjai hozzáérnek a nedves szeméremajkaidhoz, amitől halkan nyöszörögni kezdtél. Közben hümmögve bejárja az egész részt. Nagy levegőt szívtál, és finom érzés éri el a gerincedet. George lassan köröz két ujjával a bejáratodnál, és óvatosan betolja egyszerre. Lábaid enyhén ingatagok voltak, azonban tartottad magad. A csuklójára esett a szoknyád ezzel elfedve a kezét, de így is erotikus volt, és ez még jobban felizgatott. George most nem kínzott, úgy tűnt, az volt a célja, hogy minél hamarabb elmenj. Keze gyorsabban mozgott, a ujjbegyei pedig az idegvégződésed végét kereste.

George figyelte, ahogy ajkaid angyali hangokat adnak ki. Közben gyorsabban járt a keze, és ollózott is, hogy elérd az orgazmusod. A mögötted lévő szilárd testén támaszkodtál. Amire szükséged is volt, hogy ne ess térdre. Érezted az ismerős pillangókat a hasadban, és a falaid összeszorultak ujjai körül. "Oh, bassza meg". Káromkodtál az alsó ajkadba harapva. A szemhéjad megrebbent, és a lélegzeted felgyorsult, olyan közel voltál a véghez. George hüvelykujja továbbra is izgatta a csiklódat, és ez arra késztetett, hogy elmenj. George átkarolta a derekadat, miközben ujjai végigmentek rajtad, amíg elégedettnek nem érezted magad. George elengedett, amikor egyedül is tudtál állni, és az ágyra estél. "Féltem, hogy ezt fogod tenni a kocsiban." Duzzogtál, mire kuncogni kezdett, ahogy lefeküdt melléd. "Tudom". Nevetett, a mellkasára ütöttél. "De a barátnőm kielégítése olyasmi, amit csak én akarok látni." Vigyorodott el George, mielőtt újra megcsókolt volna.

Credit to curvaparabolica

𝙶𝚎𝚘𝚛𝚐𝚎 𝚁𝚞𝚜𝚜𝚎𝚕𝚕 𝙾𝚗𝚎 𝚂𝚑𝚘𝚝𝚜 *𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃*Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang