Minden ami ezen a nyáron történt

6.

2021. 06. 16. Szerda

Már mindent elterveztem a nyárra, vagyis, van egy pár jó ötletem. Például - Netflix maraton, egy jó kis délutánon, egy csomó kajával, fent a szobámban.
Szerintem nem hangzik rosszul.
Bár Kristóf tett róla, hogy egy ideig ilyen ne legyen.

Ma reggel miután felébredtem, nem keltem ki az ágyból, hanem görgettem egy kicsit a közösségi oldalakat. Viszont, amikor láttam, hogy valaki keresett, és az nem más volt, hanem Kristóf. Vissza hívtam őt. Gőzöm sem volt, mégis miért hívott engem.

- Szia Kristóf! Láttam kerestél, miujság? - szóltam bele, arra utalva, hogy miért keresett hajnalok hajnalán. Bár, lehet mások szerint fél 9 nem az, nekem nagyon is korán van még akkor.

- Szia. Ma mit csinálsz? - kérdezte.

- Még nem tudom. Eddig még semmi ötletem nincs a mai nappal kapcsolatban. - mondtam őszintén.

- Nekem van. - vágta rá.

- Aha. És mégis micsoda? - kérdeztem bólogatva, bár ő ezt nem láthatta.

- Az még titok. Olyan 6-7 óra környékén legyél kész. Majd megyek érted. - mondta, hisz nem láthattam, de tudtam nagyon jól, hogy mosolyog. Kikészít ezekkel a "meglepetésekkel".

- És azt elárulod, hogy hogyan öltözzek? - kérdeztem.

- Nekem mindegy, az a lényeg, hogy jól érezd magad benne. - mondta elgondolkodva.

- Rendben. Akkor majd találkozunk. Szia Kristóf. - köszöntem el, halvány mosollyal az arcomon.

- Szia Hanga. Majd hívlak ha ott vagyok. - mondta.

- Oké. - és ezzel le is tettem.

Egésznap mást sem csináltam, csak a gépemet bújtam, valami érdekes sorozat után kutatva, amit még nem láttam.
Végűl a "Bridgerton család" című sorozatnál döntöttem, bár nem jutottam el a végéig.
Pár rész után úgy döntöttem, elmegyek fürdeni, éa hajat mosni. Miután megszárítottam, s kivasaltam a hajam, nekiálltam kiválasztani a ruhám.

Ahogyan mondta Kristóf, nem öltöztem nagyon ki. De azért úgy sem néztem ki mint egy hajléktalan. Egy magas derekú fekete farmert, egy piros csipkés testhez simuló új nélküli garbót, és a fekete magassarkú szandálom vettem fel.
Remélem jó leszek így. A sminkem pedig csak egy szempillaspirálból, és egy visszafogott piros szájfényből állt.

Eszem ágában sem állt izgulni az este miatt. Tudtam, hogy ez nem egy randi. És, hogy a piknik sem volt az. Csupán két tini akik egy csendes nyugodt helyen, egy pléden, beszélgettek, miközben ettek ezt-azt.
Vagy nem?

Nem szabad többet belegondolnom. Csupán két jó "barát" akik élvezik egymás társaságát, így hát egyre többet vannak kettesben, érdekesebbnél érdekesebb programokkal. Semmi több.

Ahogy mondta Kristóf, hogy felhív, ha itt van. Hát nem hívott. Mintha ráfeküdt volna a csengőre, én meg mint egy mérgezett egér úgy rohangáltam mindenfelé, aminek értelmét nem láttam. Felkaptam a táskám, és szaladtam is le.

Szerencsére Bende Majánál van, a barátnőjénél. Így nem kell magyarázkodnom. Anya pedig bent volt Sárinál, épp altatta. Beszóltam, hogy elmegyek, és, hogy nem tudom mikor érek haza.
Egy "Rendben, vigyázz magadra" mondattal le is tudta.

Mikor ajtót nyitottam, elmondtam egy szép kis imát á-tól z-ig Kristófnak a csengős mutatványa miatt.

- Legközelebb nem tudnál halkabb lenni, és esetleg dobni egy üzit, vagy várni mint egy normális ember? - csuktam be magam mögött az ajtót. Választ nem kaptam csak egy vigyort, amit próbált elnyomni. Kisebb-nagyobb sikerrel.

- Most mi az? Miért vigyorogsz? - kérdeztem immár a kocsihoz sétálva.

- Örülök, hogy azt mondtad "legközelebb". - jött utánam kulcsát pörgetve az ujján.

Választ nem adtam, csak egy jóleső sóhaj hagyta el a szám. Egész úton egy mondatot hajtogattam magamnak. "Ne gondolj többet barátságnál."

Végül megérkeztünk egy parkolóhoz. Nem figyeltem az előbb, így gőzöm sem volt, mégis hol vagyunk. Miután kiszálltunk, egy kis sétá után észrevettem egy éttermet, amellett pedig volt egy kisebb tó, aminek a szélén lehetett csónakokat bérelni.

Mivel már kezdett lemenni a nap, ki volt minden gyönyörűen világítva. Nagyon csodálatos volt.
A tó közepén volt egy szökőkút is. Szívem szerint kint maradtam volna csodálni a vízet, viszont Kristóf szerint ez nem minden.

Besétáltunk az étterembe, nagyon hangulatos volt. A berendezés, a világítások, a kilátás. Még a pincérek is nagyon kedvesek voltak. Elmondhatatlanul csodás volt. Az asztalunk a tetőtéren volt. Onnan mégszebb volt a kilátás. Miután helyet foglaltunk, a tavon legeltettem a szemem.

- Minden rendben? - kérdezte Kristóf.

- Persze, igen. - mondtam halkan, majd folytattam. ‐ Köszönöm. - néztem rá, egy halvány mosoly kiséretében.

- Mégis micsodát?

- Hogy elhoztál egy ilyen gyönyörü helyre. - mondtam őszintén.

- Örülök, hogy tetszik. - mosolygott rám.
Istenem.. az a mosoly.

Miután kihozták az étlapot, rendeltünk valamit inni. Én egy levendulás limonádét kértem, Kristóf pedig mangósat. Mit mondhatnék, nagyon finom volt már az ital is.

- Figyelj csak.. - törtem meg a csendet.

- Igen?

- A hétvégén mit csinálsz? - kérdeztem félve.
Klaudiáékkal elterveztük, hogy a hétvégén lemegyünk a Balatonra 4-en. De aztán eszembe jutott Kristóf, ő is elvitt piknikezni, most meg egy étterembe. Nem szerettem volna pofátlannak tűnni, szóval megkérdeztem.

- Még én sem tudom, miért? - kérdezte, az arcom fürkészve.

- Van kedved lejönni velünk a Balcsira? - kérdeztem.

- Velünk? - értetlenkedett.

- Hát.. Klaudia, Alíz, Olivér és én. - soroltam fel magunkat.

- Persze, van kedvem. - mondta mosolyogva.

Aztán rájöttem. Szándékosan próbálom magamtól távol tartani Kristófot csak, mert nem akarok fájdalmat okozni, se magamnak, se neki, erre én hülye elhívom egy hétvégére.

Mostmár tényleg szemétség lenne visszavonni. Valahogy csak túlélem.
Azon kell lennem, hogy ne kerüljünk túl közel egymáshoz, sem kémiailag, sem fizikailag. Bár nem tudom mennyire fogom tudni visszafogni magam.